Spare ribs

Tegnap este találkoztam a volt evezős csoporttársaimmal, akikkel szeptemberben kezdtük az evezést, és együtt elmentünk a Billy Beer nevű helyre. A helyről azt érdemes tudni, hogy a De Beren étteremlánc delfti tagja, és a hollandok imádják, mert hétfőn és szerdán all you can eat keretén belül annyi spare ribs-t lehet enni, amennyi csak beléd fér.

Hihetetlen, de fogalmam sincs, hogy hívják ezt magyarul, rá kellett jönnöm, hogy még sosem ettem ilyet. Különböző szószokkal lehet kérni, meg hoznak hozzá köretet is, de mint kiderült, csak dísznek, mert egyedül én ettem belőle. Lennard felvilágosított, hogy köretet azért nem eszünk, mert az olcsó, és egyébként is a spare ribs-ért jöttünk.

Első felvonásként kihoztak mindenkinek egy kb 40 centis darabot, fa tálon, és ezt a többiek pillanatok alatt széttépték, és leküldték. Igen, itt mindenki kézzel evett. Ezt nem lehet evőeszközzel enni. Én csak néztem, mint Rozi a moziban, de miután nem ért több meglepetés én is csatlakoztam hozzájuk, és igyekeztem behozni a lemaradást. Miután csak egy kupac csont maradt mindenki előtt a tálon, jött a pincér lány, és mintha mi sem történt volna felvette a rendelést. Szerencsére a következő körben már csak fele akkora darabokat kaptunk, mint elsőre, így még én is meg tudtam enni a második kört. Lennard rekordja 14 kör.

Az este folyamán valami szöget ütött a fejemben. Épp mindenki beszámolt róla, hogy hogyan alakult a sorsa, mióta nem láttuk egymást, amikor Tom, (egy ausztrál srác, akivel ketten alkotjuk a teljes külföldi különítményt a Proteusban) úgy fogalmazta meg az érzéseit, válaszul a  Milyen itt élni? kérdésre, hogy "Annak ellenére, hogy egyáltalán nem értem, mit beszélnek körülöttem az emberek, egészen otthon érzem magam".

Én pedig elgondolkodtam rajta, hogy milyen igaza van.