2009. szeptember 27., vasárnap

Magyarok Hollandiában

A Guiness night nagyon jól sikerült, igazi házibulit sikerült rendeznünk. Nagyon sokan lettünk a végére, mindenki benézett hosszabb-rövidebb időre. Délután 50+ sört vettünk a szupermarketben, kiderült, hogy rekeszenként vásárolva sokkal olcsóbb a sör. 24 üveg 10 euróba kerül, ami átszámolva Magyarországon is nagyon jó árnak számít. Számomra az est fénypontja egy meglepetés volt, amit Leticia, a mentorunk szolgáltatott. Hozott magával egy vendéget, egy kedves lány személyében. Szépen be is mutatkoztam, Hi I'm Balázs, mire jött a válasz, hogy Hi I'm Kinga. Ezután fél percig köpni-nyelni nem tudtam, az egyetlen mondat amit sikerült kinyögnöm, hogy Are you kidding me?
Kiderült, hogy Kinga kb 2 hete jött Delftbe, és Hágában dolgozik majd gyakornokként 3 hónapig, mint építész. Leticia persze egy szóval sem említette előtte, hogy egy ideje már duplájára nőtt a magyarok száma Delftben, szóval tényleg nagyon meglepődtem.

Szombaton Luissal ketten ellátogattunk Utrechtbe. Az odaút igazán izgalmasra sikerült, ugyanis elmentünk Rotterdamba, ahol át kellett szállni a csatlakozásra. Meg is találtuk, Utrecht Central, felszálltunk, majd kb 15 perc múlva azt vettem észre, hogy Delften keresztül robogunk Hága felé! Kihagyott pár ütemet a szívem, hova a halálba megy ez a vonat, nekünk Gouda környékén kellett volna járnunk éppen. Hágában megpróbáltunk leszállni, hogy mégis megtudjuk hova megy ez a vonat, de egy lány az ajtóban elmagyarázta, hogy itt nem áll meg a vonat, csak valami jelzésre vár. Kérdeztük, hogy oké, de akkor hova is megyünk pontosan, mire a válasz Utrecht volt. Később kiderült, hogy azért mentünk kerülő úton, mert valamit felújítottak a Rotterdam-Gouda szakaszon.
Utrecht nagyon szép, itt is rengeteg turista van. Dél körül kicsit várost néztünk, majd a legnépszerűbb holland fastfood-ot toltuk be ebédre, nevezetesen sültkrumplit majonézzel. Amúgy épp most van a Holland Nemzeti Filmhét, lépten-nyomon ennek a plakátjait láttuk, és mintha minden sarkon egy mozi lenne, mindenhol vetítések voltak.
Délután pedig többet beszéltem magyarul, mint eddig 1 hónap alatt, találkoztuk Székely Ádámmal, és Orsival. Székely Ádámot a Radnótiból ismerem, amit tudni kell róla, hogy nagy vízitúrás/sítáboros, valamint ezentúl hivatásos utasszállító pilóta. 2 évet tanult Dániában a pilótaképzőben, és most 2 hónapot töltött itt Utrechtben Boeing 737 -es szimulátoron. Jelenleg munkát keres, ha esetleg valakinek van elfekvőben egy állása számára, nyugodtan keresse meg, csak a földön iszik. Orsi pedig az építész Bsc-s lány Delftből, aki Utrechtben lakik. Azt hiszem róla már írtam, de most nem vagyok benne biztos.
A délután nagyon kellemesen telt, megittunk pár sört, megtárgyaltuk a magyar vonatkozású híreinket, no meg a holland életet. Ádám hétfőn megy haza, szóval neki ez már félig búcsú parti is volt.


2009. szeptember 22., kedd

Helyzetjelentés

Csak néhány téma, úgy össze vissza, ahogy eszembejut.

A mikrónk nagyon jól szuperál, teljes mértékben megérte megvenni.

Pénteken egyszerűen élvezet volt evezni. Minek utána 6-an vagyunk a csapatban, és egyszerre 4-en evezünk, mindig váltogatjuk, hogy ki nem evez, már persze ha több, mint 4-en jelenünk meg aznap. Pénteken pont 4-en jöttünk edzeni, tükör víz, 20 fok. Minden edzésen cserélgetjük a pozíciókat a hajóban, hogy mindenki mindent megtapasztaljon, kipróbáljon. Aznap én voltam a stroke, tehát én ültem leghátul, az én ritmusomat követte mindenki. Hihetetlen jól siklott a hajó, nem billentünk meg szinte egyszer sem, jó ritmusban haladtunk végig. A kormányosunk fél edzésen át állt a hajóban, és úgy magyarázott.
A mai edzésen ennek teljes ellentétét sikerült produkálnunk. A pénteki 4 ből csak 2 en ültünk a hajóban, a többiek cseréltek. Van egy srác, Jasper, aki hihetetlenül nem érzi a ritmust, bazi erős, és minden egyes csapásával meg akarja ölni a vizet. Olyan szinten billegett a hajó, hogy lényegében nem tudtunk 3 normális ütemet produkálni 1 óra alatt, és a mellkasom még most is fáj az evezőm végétől, ami minden húzásnál megpróbált belökni a vízbe, mert nem bírtam kiemelni a tollat a vízből. Elég elkeserítő élmény volt.

Szombaton befejeztem delfti városnéző túrámat, elmentem a Vermeer múzeumba, ami nagyon jó volt, minen képéről ki volt állítva egy mérethű másolat. (Az eredeti képek szerte szét vannak a világ nagy múzeumaiban).

Vasárnap a Poptahof Nord mellett megrendezték a Skatejam Delft 2009 nevű eseményt. Mivel a szobámból nem lehetett egészen tisztán hallani a nagyszínpad zenéjét, délután kisétáltam megnézni, hogy mi is zajlik a szomszédban. Szerencsére vittem magammal fényképezőgépet, a képek megtekinthetőek a picasan. A bmx masters kategória hihetetlen látványos volt, nagyon jól tolták a srácok.

Hétfőn tanultam. Maple oktatás volt pénteken, az első érdekes órám, mechanika példákat oldottunk meg. Hétfőn megpróbáltam más példákat is megoldani, több kevesebb sikerrel. A mechanika oktatásról majd még írok, ez ugyan nem mindenkinek érdekes, de akit érint, annak érdekes lesz :)

Szerdán 250 éves lesz a Guiness sör, Eoin már 3 napja lázban ég, ennek örömére házibulit fogunk tartani.

Szerdán 16 (úr isten!) éves lesz a húgom, Anna, ezúton is Boldog születésnapot hugi!

2009. szeptember 17., csütörtök

Juhé!

A tegnapi nap igen eseménydúsra sikerült. Délelőtt kicsit nehezen indult a napom, mert kedden elég sokáig söröztünk éjjel, szóval nehéz volt felkelni. délután 2 órám is volt, ez a "nehéz" napom. Visszatérve a lakásba örömmel konstatáltam, hogy végre megkaptam a campus card -ot, és a bankkártyához járó card readert, amivel az online banking működik. Most már be tudok iratkozni a könyvtárba, tudok online vásárolni, pénzt utalni, telefon egyenleget feltölteni, stb.

A másik nagy öröm, hogy este elmentünk a mikrónkért! Sikerült a neten egy használt mikrohullámú sütőt bizniszelnem 25 euro -ért! Van egy nagyon jó internetes adok-veszek oldal, ahol földrajzi hely környezetében is lehet keresni, így találtam Delftben pár magnetron-t (mikró hollandul :), és az egyikre licitáltam, majd másnap jött a válasz, hogy mehetek is érte. A campus túloldalán lakik a holland lány, akitől vettük, tök rendes volt. 1 éves, ezüst színű, és működik. Ráadásul elfeleztük Luis-al az árát, szóval tényleg nagyon olcsó volt.
Aki nem élt még mikró nélkül huzamosabb ideig, az nem is sejtheti, milyen nehéz 3 hétig mikró és sütő nélkül megfelelően táplálkozni.. Már meg is vettem az első gyorsfagyasztott pizzámat a boltban..

A mikró után, a nap 3. fénypontjaként elmentünk a moziba! Leticia, a mentorunk szervezett egy mozizást, a delfti multiplexbe. Annyit kell a moziról tudni, hogy pont olyan, mint otthon a multiplexek, csak a jegy 10 euroba kerül (diákkal 8), és lehet sört kapni a büfében (3,5 euro, nem vettünk). Amúgy azért döntöttünk a mozi mellett, mert ezen a héten, ha 20 euro fölött vásároltál az Albert Heijnben, kaptál egy kupont, amivel 1 jegy áráért ketten mehettetek be. Luis-zal éltünk is a lehetőséggel, így csak 5 euro volt a belépő.

A film: Inglorious Basterds
Mi jut róla eszembe? Rendezte: Quentin Tarantino, utolsó mondat: "I think this just might be my masterpiece".
Na és: Brad Pitt is da best! Persze a többiek is fantasztikusak voltak, igazi színészi teljesítménnyel.



A mozizást úgy képzeljétek el, hogy a film francia-német-angol hanggal és holland felirattal ment, mindebből csak az angolt értettem, a többit elég jól ki lehetett találni. És külön öröm volt számomra, hogy a stáblista alatt nem kapcsolták fel a villanyt.

2009. szeptember 12., szombat

Like

Remélem figyelitek a menő és a like gombot! :D

Evezés, bankszámla

Nahát ezen a héten nem történt semmi szuper érdekes velem.. Voltak óráim, elég unalmasak, de legalább kevés van. Tájékozódtam kicsit munka ügyben, de az még arrébb van.

Kedden voltam evezni. Sikerült végre megtalálnom a csoportom, ahova beosztottak, meg az edzőinket, akik ugyanolyan diákok mint mi, de már régebb óta eveznek. A csoportban 5 en vagyunk, van egy ausztrál srác, Tom, és mivel ő ebben a csoportban van, én is ide kerültem, mert itt legalább részben angolul beszélünk. Amúgy kettőnkön kívül nincs más külföldi a kb 200 fős klubban, szóval erősen kell koncentrálnom, ha nem akarom, hogy folyton elmeháborodottnak nézzenek az arckifejezésem láttán.
Amúgy eddig nagyon tetszik az evezés, kedden ergométeres edzéssel kezdtünk, pénteken pedig már eveztünk is 4 km-t. C4 es hajóban ülünk, ez azt jelenti, hogy 4 en evezünk, plusz a kormányos, aki az egyik edzőnk. A másik edzőnk pedig a parton biciklizik mellettünk. A delfti csatornán mentünk föl le, a csatornáról majd még szeretnék külön írni, mert nagyon érdekes. (Csupa felnyitható/forgatható híd van rajta, mert bazi nagy uszályok és vitorlások is járnak rajta, mindehhez kb 30-40 m széles az egész, és még evezősök is vannak rajta.)
A másik kellemes dolog, hogy mint kiderült a Proteus nem csupán egy evezősklub, hanem diákszövetség is egyben. Ez azzal jár, hogy a vízitelepen az öltözők fölött van egy konyha, és egy nagy multifunkciós tér, ahol minden kedden és csütörtökön edzés után lehet vacsorázni, amit egy buli követ. A vacsorára előre kell jelentkezni, és 3 euróba kerül, ami egészen jónak mondható, kedden meghívtak a többiek, mert én ugye csak akkor értesültem az egészről. Annyi kaját kapsz, amennyit szeretnél, és egész finom is a menü. Emellett a sör 90 cent, ami nagyon olcsó mindenféle kocsmához viszonyítva. (A belvárosban a kocsmákban 2 eurónál kezdődik, egy drágább sör 3-4 euro is lehet. És itt a sör egy pohár sört jelent, 0,25-0,3 dl, a mi fél literes korsónkat hírből sem ismerik..) Úgy érzem, hogy néha el fogok járni ezekre a vacsikra, egyrészt, mert csomó új arcot meg lehet ismerni, másrészt, mert nem árt hetente legalább 2 meleg kaját enni.

A másik újdonság, hogy csütörtökön voltam a bankban. Hihetetlen lassan megy nekik az ügyintézés, még szerencse, hogy hoztam elég készpénzt, különben bajban lennék. Kiderült, hogy csak a számlámat készítették el csütörtökre, a kártyára még várni kell, meg az internetes számlakezelésre is. Amúgy a kártyám ma jött meg, tökre megörültem, aztán kiderült, h még nincs aktiválva, és az aktiváláshoz meg kell várnom az online-csomagot is, mert abban kapom majd meg az aktiválási kódot, szóval jelenleg van egy kártyám, amit nem tudok használni..
Nembaj, számla van, mindenki küldheti a pénzt :) Az IBAN kódért küldjetek mailt:)

Ja és az e heti tanulság az, hogy a görögökkel kell haverkodni, ők mindenhol ott vannak, mindig csinálnak valamit, mellettük nem lehet unatkozni :)

2009. szeptember 7., hétfő

Amsterdam, a turisták városa

Péntek este spontán ötlettől vezérelve megpróbáltuk a hűtő tartalmát elfogyasztani, amihez a legideálisabb fogásnak a taco tűnt.
Aki nem tudná mi az a taco: A taco az olyan, mint a gyros, csirkedarabok, saláta, paradicsom, csak tortillába van csomagolva, és fajita vagy burrito szósszal kell fogyasztani. Kérdeztem Luist, hogy mégis mi különbség van ezek között a mexikói kaják között, mire kicsit zavarba jött, és azt válaszolta, h semmi. A fűszerek kb ugyanazok, a fontos, h a taco a kaja neve, a tortilla meg a lapos kerek izé, amibe csomagolod. Náluk főleg kukoricából csinálják a tortillát, de ezek itt Európában búzából vannak. Na és mindezt a boltban úgy kell keresni, hogy wrap.

A vacsorát körülbelül 11 magasságában fogyasztottuk el, és utána Eoin javasolta (a szemben lévő házban lakik, ír, nevét ejtsd: Óin, kedvenc szavam tőle a funny, ejtsd: funi), hogy keressük meg a görögöket, akik valahol a városban vannak. Ezek után reggel fél 6 kor értem haza, sok új tapasztalattal a nyugat európai klubok szokásairól.

Vasárnap elmentünk egy day tripre Amsterdamba. A vonat 1 óra alatt ért Amsterdam Central pályaudvarra, ahol rögtön sok-sok ezer turista várt minket. Délelőtt körbegyalogoltuk a belvárost, magunkba szívtuk az amszterdami édes levegőt, a város ritmusát, kerülgettük a 30 fős turistacsoportokat. Így el is jutottunk a Heineken Brouverij-hez. Nahát ezt nem lehet kihagyni, az igazi és első Heineken gyár, a látogatás 15 euróba került, a recepciós srác nagyon bizonygatta, h a szavát adja, nem bánjuk meg ha befizetünk, nagyon tuti lesz. Kiderült, hogy 3 sör is benne van az árban, ez egyből meggyőzött minket.
Amúgy a recepciós srácnak igaza volt, tényleg kár lett volna kihagyni. Mint utólag kiderült, 2008 ban felújítottak a látogatók által megtekinthető kiállítást, és beleadtak apait-anyait, innovációt, meg sok sört, és tényleg fantasztikus lett a végeredmény. Az első szakaszban régi tárgyakat lehetett megtekinteni, a Heineken gyár történelmét mutatták be hagyományos módon. Ezután következett a Brew U terem, ahol egy 4D bemutató során megtapasztalhattuk, hogy milyen is Heineken sörnek lenni. Ez nagyon látványos volt, mozgott, spriccelt, zenélt, villogott minden. A következő teremben megkaptuk az első sört, és megtanították, hogy mit kell nézni rajta. (A színét, meg a habját...) Ezután következett a Raised by the world terem, ahol a plafon heineken üvegekkel folt kirakva, és körben az összes falon projektorokon ment a világ egyik legjobb termékreklámja, a Heineken saját reklámjainak montázsa.. Na ez übermenőre sikerült. Ezután még bemutatták az innovációt, majd a túra egy kocsmában végződött, ahol mindenki kedvére ihatott tovább.

A következő állomás a Rijksmuseum The Masterpieces című kiállítása volt. Sajnos a múzeum épületét jelenleg tatarozzák, ezért csak egy kis kiállítást tudtunk megnézni, az egyik szárny végében volt berendezve, de ide aztán mindent betettek, ami lényeg. Közel sem értek annyira a képzőművészethez, mint lehetne, de még nekem is feltűnt, hogy itt bizony nagyon híres festmények vannak. Kitűnő olvasmánynak bizonyult a Delft látképe című könyv, amit kiutazásom előtt olvastam (életem első festményekkel foglalkozó könyve), mert felismertem jópár Vermeer festményt, eszembe is jutott pár dolog, hogy mit kell nézni rajta, szóval tiszta sikerélmény volt.

Visszafelé még volt egy kis kalandunk a vonattal, kiderült, hogy a Harlem felé közlekedő vonat nem megy el Rotterdamig, mert javítják a pályát, és buszra kellene szállni. Így vissza kellett vonatoznunk AC-be, és a schiphol felé közlekedő vonatra szállni, ami kb 45 perces kitérőt jelentett.

2009. szeptember 4., péntek

Eső

Esik az eső.

Ez persze nem egészen ugyanaz, mint Magyarországon. 3 napja esik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bazi nagy szél van, olyan hangos, h hajnalban erre ébredek föl, konstans 15 fok van, és esik. Óránként 10 percig felhőszakadás van, de olyan, mint nálunk maximum nyáron az Alföldön, aztán csak szemerkél 50 percet. És ez megy 3 napja.

Ennek ellenére ma elmentem kicsit körülnézni a belvárosban, vettem a Vermeer combi ticket-et, ami 5 belépő, a legfontosabb helyekre, kb féláron. Ma megnéztem az Oude Kerk-et (Régi Templom, 1246), majd a Nieuwe Kerk-et (Új Templom, 1396). Nagyon szépek, csináltam pár képet, fent lesznek a picasan. Ezen kívül még mehetek majd a Prinsenhof múzeumba, a Vermeer Centrumba, és a Vermeer Sétára. Ezeket majd talán kicsit kellemesebb időben ejtem meg.

Amúgy a 100 eurós bankjegyet nem fogadják el sehol, nekem pedig csak az van, szóval egy pénzváltónál kellett felváltanom, aki levont belőle 1 eurót.. :S Aki külföldre megy, 50 esnél nagyobbat ne vigyen magával..

Most este meg voltam focizni. A sport centerben van 4,5 műfüves nagypálya, amit szeptemberben ingyen lehet használni. Páran előre megbeszéltük, h fél 7 kor ott találkozunk, és végül egy kínai-nem kínai felállásban félpályán játszottunk kb 1 órát, természetesen szakadó esőben. Lőttem 3 gól :) És persze nyertünk, ahogy illik.. Igaz nálunk volt 4 görög, 1 kolumbiai, 1 hondurasi, meg 1 magyar..

2009. szeptember 1., kedd

Konyhaművészet

Vasárnap óta nem volt semmi nagyobb összeröffenés az internationaloknak, (vagy csak én nem tudtam róla), szóval 3 napja csak az egyetemmel foglalkozok, meg a konyhánkkal.

Az egyetemen ma volt az első óránk, Analysis of slender structures, kb olyan, mint a sziltan, ma a rúdelemekkel foglalkoztunk, Hooke-tv, kompatibilitási egyenletek, nem valami izgalmas, de mégis figyelnem kellett, mert csomó kifejezést nem ismerek. Az alap szavakat tudom angolul, de a magyarázni még nem tudnék. Azért ebből a tárgyból is lesz egy két érdekes történés, a period második felében mátrix analízis lesz a téma, pontosan nem volt még róla szó, hogy mennyire komoly, de Matlabot kell majd használni hozzá. Ez azért érint kényelmetlenül, mert utoljára 3 éve láttam Matlabot, és akkor is csak a Paláncz Feketegarbós Béla hülye példáit gépeltük..

Ami viszont sokkal frusztrálóbb, hogy rájöttem, hogy egy rendes konyhában eszméletlen sok felszerelés van. Megpróbálok majd főzni, mostanában nem igen ettem meleg kaját, az drága mulatság. Viszont ahhoz, hogy főzni tudjak, kell a konyha. Namármost ha az ember nulláról indul, először eszébe sem jut, mennyi mindent használ a legegyszerűbb főzés közben is. Kell fazék, serpenyő, fakanál, tányér, bögre, kések, célszerszámok (krumplipüré nyomó, klopfoló, salátástál, salátaszedő, stb), vágódeszka, mosogatószer, szivacs, törlőkendő. És ezek még csak az eszközök. Egy konyhában mindig van 10 féle fűszer, pár konzerv, étolaj, só, cukor, bors, tojás, sütőpor, vanilincukor, kakaó, száraztészta (legalább 2 féle), rizs, stb.. Alaphangon.
Na nekem ebből semmi nem volt az elején. Most már kb a fele megvan, szép sorban beszerzem a dolgokat. Még azt is elértem, hogy Luis-al megdumáltuk, hogy elfelezzük az árát, mert ő is fog néha alkotni. De akkor is.. Ha ezek mind megvannak, még semmit sem tudsz főzni, mert a só a sütőporral nem elég. Szóval elég költséges egy konyha felállítása. Remélem azért meg fog térülni 2 év alatt..

Ma amúgy vendégségbe megyünk este, a "tankörünket" meghívta az egyik mentorunk vacsorára magához. 2 mentorunk van, Leticia és Mircea. Leticia brazil, de már 6 éve Hollandiában él, itt csinálta a Bsc-t is. Mircea román, ő csak 1 éve van itt. Ők a structural engineering csoport mentorai, amúgy összesen 20 an vagyunk külföldről, de ma az előadáson volt kb még 20 holland is, állítólag az Msc nekik is angolul van..

Ja meg előtte még megyek a Proteus Eretes evezősklubba meetingre, úgy néz ki, hogy evezni fogok járni :) Erről majd még bővebben máskor.