2010. július 19., hétfő

Eurotrip part 2

Na ott hagytam abba, hogy Hollandiában megnéztünk mindent, amit csak bírtunk, és elindultunk Brüsszelbe. Péntek délután lévén nem volt valami kellemes az út, olyan dugókba kerültünk az autópályán, hogy azt elképzelni sem tudjátok. Baleset nélkül is voltak 3-4 km-es dugók egy-egy nagyobb csomópont előtt. Azért sikeresen megérkeztünk Andrásékhoz (a nem családismerő olvasóimnak: Andás a nagybátyám, kint dolgozik Brüsszelben immár 6 éve), ahol egy finom vacsora várt minket, majd befutott a többi rokon is a munka után. Mi Annával a Zsófiéknál aludtunk (Zsófi az unokatestvérem, András lánya, és ő is kint dolgozik Brüsszelben, és a teljes családja kint lakik), a szüleim pedig Andráséknál.
Másnap egy kirándulást tettünk Zeeland tartományban, tehát vissza autóztunk Hollandiába. Nagyon jó időnk volt, még a tengerbe is belógattuk a lábunkat. Vasárnap pedig Brüsszel volt soron, amit persze csak mi néztünk meg. Elmentünk a Hangszermúzeumba, ami nagyon érdekes volt. A bejáratnál kaptunk egy fejhallgatót, és bent automatikusan minden hangszer előtt megszólalt az adott hangszer hangja a fülünkben. Rengeteg régi hangszert láttunk a világ minden tájáról, Afrikától Ázsián keresztül Európáig. A hangszermúzeum után körbesétáltuk a belvárost, majd a Csokimúzeumba is bementünk, ami nem volt annyira izgalas, mint vártuk.

Csoportkép

Hétfő reggel indultunk tovább, a következő szállásunk Dijonban volt Franciaországban. Az úton sikerült egy 2 órás dugóba keverednünk, ahol egy baleset miatt teljesen lezárták az autópályát, és leterelek mindenkit. Mindezt 35 fokban. Mire Dijonba értünk, már mindenki elég hulla volt, és itt jött az újjabb meglepetés, a szállásunk. Kiderült, hogy a Stars Hotel Dijon nem is Dijonban van, hanem egy elővároska autópálya lehajtója mellett mintegy 50 méterre egy bevásárlópark szélén. Kb mintha Budaörsön a Tesco mellett lenne egy motel. Igazi filmbeli motel volt, kis szobákkal, lerobbant berendezéssel. Azért este még bementünk a belvárosba megnézni amit lehet, de másnap reggel már indultunk is tovább Münchenbe.

Félúton München felé megálltunk Zürichet megnézni. Nekem nagyon tetszik a Svájci Alpok, az egész ország gyönyörű, de Zürichben az is kiderült, hogy iszonyatosan drága. Hát ott nem tudnék egyetemre járni a magyar fizetésekből. A pihenő után tovább mentünk Münchenbe.

Az igazi alpesi csoki

Itt a szállásunk már egyészen jó helyen volt, igaz egy igazi Youth Hostel, sok fiatallal, és hangos zenével éjjel, de a belváros közvetlen közelében. Engem nagyon emlékeztetett a dublini szállásunkra. München is nagyon szép város, másnap egész nap mászkáltunk benne, és megnéztük mindenféle nevezetes helyet, a Természettudományi Múzeumot, valamint én Annával megkerestem a Sör és Oktoberfest  Múzeumot is. Ittunk pár korsóval a müncheni sörfőzdék söreiből, nagyon jó volt. Amin kicsit meglepődtem, hogy teljesen elszoktam ezektől a könnyű lager söröktől, a belga sörök után szinte olyan érzés volt, mintha vizet innék.

Anyu és Anna

Csütörtökön pedig elérkezett a végső szakasza a túránknak, elindultunk Budapest felé. Az út meglehetősen unalmas volt, végig autópálya, semmi változatosság, vagy akárcsak eltéveszthető csomópont. Mintegy 8 óra alatt pihenőkkel együtt, haza is értünk.

Összességében Apu, Anyu és Anna a kocsi kilométer órája szerint 4113 km-t tettek meg 12 nap alatt, 8 orszában jártak, bár 2 ben kétszer is.
Én ennél valamennyivel kevesebbet utaztam, de így is soknak tűnt. Bejártuk Európa jelentős részét, főleg olyanokat, ahol még nem jártam. Most Budapesten vagyok, jön a nyaralás, lesz Balaton, Tisza-tó, meg miegymás. Jó újra itthon lenni, hiányzott már a magyar táj, a dombok, tavak, Budapest.
Még tervezek írni egy postot a második féléves tárgyaimról, de utána kicsit szüneteltetni fogom a blogot, amíg itthon vagyok. Előreláthatólag augusztus 22-én veszem fel újra a fonalat, amikor is repülök vissza Delftbe.

2010. július 8., csütörtök

Szerelmeim vol 2.

Itt jön a folytatás. Őket a múltkor kifelejtettem.

Michelle Monaghan

Kaley Cuoco


Hup Holland Hup - Eurotrip part 1

Múlt hét pénteken végetért az egyetem az utolsó vizsgámmal. Elszabadult a nyári szünet, amit a vizsga után a Holland - Brazil meccs utolsó 30 percével ünnepeltünk. Vasárnap még tartottam egy kis BBQ partit az erkélyen, mindenkinek, aki még nem ment haza, nagyon jól sikerült. Este pedig fogadtam a családom, akik megjöttek látogatóba.

Anna, Apu és Anyu kocsival jöttek 2 nap alatt, egy Nünbergi pihenővel, ami persze pont a Német-Argentín meccs napjára esett. Ezzel az idei családi nyaralásunk meg is kezdődött. A terv egy Eurotrip, ami úgy néz ki a térképen, hogy Hollandia - Belgium - Luxembug - Franciaország - Svájc - Németország - Ausztria - Magyarország. Jelenleg a Hollandián vagyunk túl, holnap délután célozzuk meg Brüsszelt, ahogy a nagynénémék és az unokatestvéremék látnak vendégül minket, hétfő reggelig. A VB döntőt sajnos már nem élhetjük át a hollandokkal.

Eurotrip 2010 Delft-Budapest

A hollandiai első felvonásról pár szóban:

Hétfőn délelőtt Delftben néztünk körül, megnéztük a belvárost, a Vermeer Múzeumot, majd vonatra szálltunk, és elmentünk Rotterdamba. Itt először is megejtettem a régóta esedékes bevásárlást, már nagyon kellett pár nyári cucc. Ezután körbesétáltuk Rotterdamot, megnéztük a régi kikötőt, a tengerészeti múzeum kültéri részét, az Erasmus hidat, a Kínai kikötőt, valamit néhány szép parkot. A lábunkat térdig legyalogoltuk, én már nem is emlékszem mikor kellett ennyit mennem gyalog.

Vermeer - Levelet író hölgy szolgálólánnyal

Kedden egy hosszabb túrát tettünk északra, Frízföldre. Frízföld Hollandia legrégibb és egyben kicsit különálló megyéje, a nyelvjárásuk is kicsit eltér a szokványostól. Először Harlingenben álltunk meg, ami Frízföld kikötője. Ide az A7-es autópályán jutottunk el, aminek az az érdekessége, hogy mintegy 25 kilométeres szakaszon a tengeren megy. Pontosabban a Waddenzee tenger és az IJsselmeer beltenger határán húzódik egy hatalmas gáton. Ezt a gátat a szárazföld kisajátítása és védelme érdekében építették a hollandok, még nagyon régen. Harlingen nagyon szép város, rendkívül hangulatos, és a kikötője is érdekes volt. Ezután Frízföld fővárosába autóztunk át Leeuwardenbe. Itt tettünk egy sétát a belvárosban, ittunk egy kávét az egyik csatorna fölött ívelő hídon lévő kávézóban. A kávézóban ülve tűnt fel, hogy kizárólag lányok ültek körülöttünk elképesztő mennyiségben. Fel is merült bennem a kérdés, hogy talán rossz városban tanulok..
Este itt Delftben néztük meg a Holland - Uruguay elődöntőt. Besétáltunk a központba, ahol a kocsmák mind a szabadban vetítették a meccset. Rengeteg holland jött még nézni, jó volt a hangulat. Előzetesen természetesen beszereztük a narancssárga pólókat, és én még egy vuvuzelát is szereztem. 

Hollandia - Uruguay (3:2)

Szerdán Hága és Scheveningen volt soron. Hágában is tettünk egy nagy sétát, megnéztük a modern felét is a nagy felhőkarcolókkal, majd az óvárost is a Binnenhoffal, és a Mauritshuissal. Ide be is mentünk, és megnéztünk pár igazán híres festményt, főleg Rembrandtól és Vermeertől. Nem volt egy nagy kiállítás, de nagyon szép volt. A centrumból délután kicsit tovább is mentünk, egészen a Scheveningen strandig. Itt végre alkalmam nyílt az idei első igazi napozásra, még fehér vagyok, mint egy kezdő hóember. Anyu a tengerbe is bemerészkedett, ami már elég meleg a fürdéshez, de még nem az igazi. Este pedig megittunk itt Delftben egy kis belga sört az egyik régi kocsmában.

Belga sörök

Csütörtökön Amszterdam volt soron. Elautózunk a külső gyűrűig, majd innen gyalog jártuk be a várost. Vettünk egy kombinált jegyet ami a Van Gogh Múzeumba és egy másfél órás hajókirándulásra volt jó. A Van Gogh Múzeumban iszonyatos tömeg volt, szinte oda sem lehetett férni a képekhez, és csordákban kellett vonulni. Ennek ellenére egészen jó volt, rengetek szép festményét láttuk. Nekem nem is a híresek tetszettek igazán, hanem pár kevésbé híres tájképe. A múzeum után megtekintettük Amsztedamot a csatornákról. Ezzel csak egyetlen baj volt, az időzítés. Olyan meleg volt a hajón, hogy az első 10 perc után mindenki olvadozott a székeken. A számtalan híd alatti kis árnyék nyújtott csak felüdülést a hőségben. A hajókirándulás után még gyalog is besétáltunk a központba, csak a történet kedvéért.

Amsterdam 2010

Holnap még megnézzük az egyetemet, pakolunk, és irány Brüsszel.
folyt. köv.