A Keleti Pályaudvaron felszálltunk az új RailJet nemzetközi járatra, ami Budapest és München között közlekedik, de lényegében bármelyik európai nagyvárosba el lehet jutni átszállással. Az osztrák OBB szerelvényei járnak a vonalon, papíron nagy sebességű vonat, de a magyarországi pályaviszonyok miatt nem mentünk 140 km/h nál gyorsabban. Viszont nagyon kényelmes volt, a fedélzeti szolgáltatások már egészen a nyugat európai viszonyokat idézték. Röpke 2 óra 40 perc alatt már Bécsben is voltunk, ahol egy kis tanakodás után 48 órás jegyet vettünk a helyi tömegközlekedésre és elindultunk megkeresni a szállást. A Westbahnhoftól 2 metróval el is jutottunk a foglaláson lévő útmutatás alapján a megfelelő metrómegállóig, ahol a felszínre érve maximum 50 méter gyaloglás után már láttuk is a Meininger Hotel Vienna névre hallgató intézményt. Ilyen könnyen még sosem találtam meg szállást, nagyon meg is örültem neki.
A hotel alatt egy igazi youth hostelt kell érteni, sokágyas szobák, csupa egyetemistával, éjjel-nappal mászkálással. 8 ágyas szobába kerültünk, mint később kiderült nagyon jófej szobatársakkal. Amikor megérkeztünk, már ott volt 3 lány és egy srác, akik együtt utaztak ugyanazon az útvonalon, mint mi, csak ellenkező irányba. Hamar összehaverkodtunk velük, és együtt indultunk az éjszakába. Kiderült róluk, hogy mind amerikaiak, ráadásul 2 lány és a srác testvérek, az idősebbik lány az EPFL en (Lausanne-i műegyetem, Svájc) tanul, akit elkísért egy barátnője, szintén az egyetemről, és a lány testvérei pedig látogatóba jöttek. Amúgy svájci származású az egész család, és úgy néz ki, hogy valamikor vissza is fognak telepedni amerikából. Nagyon jófejek voltak, nem volt meg bennük az az amerikai felszínesség, ami miatt a legtöbb amerikait nem kedvelem. Az út során még sok amerikaival találkoztunk, és meg kell mondjam, a legtöbbjük nem volt szimpatikus. Szóval első este megpróbáltunk Bécs belvárosában valami jó helyet találni, de Budapest után szinte sivárnak tűnt a város, és a választék. Azért megoldottuk a problémát. Másnap napközben várost néztünk, amit az tett emlékezetessé, hogy nagyon hideg volt, és így nem volt sok kedvünk egész nap kóborolni, inkább múzeumba mentünk, meg kávéztunk. Második este költség és időjárási megfontolásokból a hostelban maradtunk, ahol a szobatársainkkal együtt iszogattunk, meg beszélgettünk. Nagyon kellemes volt. Éjjel a hostel bárjában találkoztunk 2 orosz lánnyal is, akik közül csak az egyik beszélt picit angolul, így az elfeledett orosztudásomat bevetve kommunikáltunk velük, ami nagyon viccesen hatott. De tök durva érzés volt rájönni, hogy még megértek mondatokat oroszul, sőt válaszolni is tudtam valamennyire. Akkor eléggé a hatalmába kerített az az érzés, hogy de jó lenne feleleveníteni az orosztudásom, és nagyon belelkesültem. Mostanra már lecsendesült a hevület, de érzem, hogy itt pihen valahol a felszín alatt, csak a megfelelő alkalmat kell kivárni, és fogok még oroszul tanulni/beszélni.
Szerdán délelőtt összepakoltunk, és elindultunk megkeresni a a buszpályaudvart, ahonnan a buszunk indult Prágába. Az elektronikus jegyen annyi állt, hogy a Práter közelében van. A metróból feljőve körülbelül 40 percig bolyongtunk a környéken, buszpályaudvart persze nem találtunk, csak vonatot, meg vilamost. Hiába kérdeztünk meg járókelőket, senki nem tudta merre van, ez már elég gyanús volt. Végül arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik járdán egy kisebb tömeg kezd gyülekezni nagy táskákkal. Kiderült, hogy egy darab normál megállótábla jelzi a nemzetközi járat indulásának helyét. A busz pontban a kiírt időpontban meg is jött, a cseh Student Agency társasággal utaztunk, ami nagyon kellemes meglepetés volt. A jegyet még Delftben megvettem a neten, nagyon olcsó volt. A busszal annyi csomagot vihet az ember, amennyit csak bír, a fedélzeten stewardess, ingyen kávé, tea, mozifilm, friss cseh napilapok és fejhallgató járt mindenkinek. Minden szék karfája alatt kis távirányító, ahol 6 különböző "rádió"-t lehetett hallgatni, valamit az épp aktuális film hangsávját eredeti és cseh nyelven. Az út során sikerült megnéznem a Mamma Mia című csodát, amire nem nagyon találok szavakat.. A társaság egész európában közlekedik, szerintem simán jó alternatíva repülő helyett.
A hotel alatt egy igazi youth hostelt kell érteni, sokágyas szobák, csupa egyetemistával, éjjel-nappal mászkálással. 8 ágyas szobába kerültünk, mint később kiderült nagyon jófej szobatársakkal. Amikor megérkeztünk, már ott volt 3 lány és egy srác, akik együtt utaztak ugyanazon az útvonalon, mint mi, csak ellenkező irányba. Hamar összehaverkodtunk velük, és együtt indultunk az éjszakába. Kiderült róluk, hogy mind amerikaiak, ráadásul 2 lány és a srác testvérek, az idősebbik lány az EPFL en (Lausanne-i műegyetem, Svájc) tanul, akit elkísért egy barátnője, szintén az egyetemről, és a lány testvérei pedig látogatóba jöttek. Amúgy svájci származású az egész család, és úgy néz ki, hogy valamikor vissza is fognak telepedni amerikából. Nagyon jófejek voltak, nem volt meg bennük az az amerikai felszínesség, ami miatt a legtöbb amerikait nem kedvelem. Az út során még sok amerikaival találkoztunk, és meg kell mondjam, a legtöbbjük nem volt szimpatikus. Szóval első este megpróbáltunk Bécs belvárosában valami jó helyet találni, de Budapest után szinte sivárnak tűnt a város, és a választék. Azért megoldottuk a problémát. Másnap napközben várost néztünk, amit az tett emlékezetessé, hogy nagyon hideg volt, és így nem volt sok kedvünk egész nap kóborolni, inkább múzeumba mentünk, meg kávéztunk. Második este költség és időjárási megfontolásokból a hostelban maradtunk, ahol a szobatársainkkal együtt iszogattunk, meg beszélgettünk. Nagyon kellemes volt. Éjjel a hostel bárjában találkoztunk 2 orosz lánnyal is, akik közül csak az egyik beszélt picit angolul, így az elfeledett orosztudásomat bevetve kommunikáltunk velük, ami nagyon viccesen hatott. De tök durva érzés volt rájönni, hogy még megértek mondatokat oroszul, sőt válaszolni is tudtam valamennyire. Akkor eléggé a hatalmába kerített az az érzés, hogy de jó lenne feleleveníteni az orosztudásom, és nagyon belelkesültem. Mostanra már lecsendesült a hevület, de érzem, hogy itt pihen valahol a felszín alatt, csak a megfelelő alkalmat kell kivárni, és fogok még oroszul tanulni/beszélni.
Szerdán délelőtt összepakoltunk, és elindultunk megkeresni a a buszpályaudvart, ahonnan a buszunk indult Prágába. Az elektronikus jegyen annyi állt, hogy a Práter közelében van. A metróból feljőve körülbelül 40 percig bolyongtunk a környéken, buszpályaudvart persze nem találtunk, csak vonatot, meg vilamost. Hiába kérdeztünk meg járókelőket, senki nem tudta merre van, ez már elég gyanús volt. Végül arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik járdán egy kisebb tömeg kezd gyülekezni nagy táskákkal. Kiderült, hogy egy darab normál megállótábla jelzi a nemzetközi járat indulásának helyét. A busz pontban a kiírt időpontban meg is jött, a cseh Student Agency társasággal utaztunk, ami nagyon kellemes meglepetés volt. A jegyet még Delftben megvettem a neten, nagyon olcsó volt. A busszal annyi csomagot vihet az ember, amennyit csak bír, a fedélzeten stewardess, ingyen kávé, tea, mozifilm, friss cseh napilapok és fejhallgató járt mindenkinek. Minden szék karfája alatt kis távirányító, ahol 6 különböző "rádió"-t lehetett hallgatni, valamit az épp aktuális film hangsávját eredeti és cseh nyelven. Az út során sikerült megnéznem a Mamma Mia című csodát, amire nem nagyon találok szavakat.. A társaság egész európában közlekedik, szerintem simán jó alternatíva repülő helyett.
Prágában a Hotel Extol Inn-ben szálltunk meg, ami egy egészen kellemes hotel, és mivel nincs közvetlenül a központban elég olcsó is. 3 ágyas szobát kaptunk, tehát csak magunk voltunk. Az árban benne volt a svédasztalos reggeli is, ami nagyon jól jött, egyedül arra kellett figyelni, hogy még 10.30 előtt leérjünk az étterembe, mert akkor villámgyorsan elpakoltak minden kaját az asztalokról. A városnézésről most kevesebb szót ejtenék, természetesen bejártuk keresztbe-kasul Prágát, voltunk az óvárosban,a Károly hadnál, a Kastélynál, a Kafka múzeumban, az U Flekuban, a prágai Hangversenyteremben (elég nagy csalódás volt, Beethoven IX. szinfóniája lett volna a műsor, de menet közben kiderült, hogy ez a kínai turisták számára átdolgozott verzió, rövidítve, még az Örömódát sem játszották el a végén).
A prágai tartózkodásunk számomra legemlékezetesebb pillanatai viszont a vacsorák voltak. Az étteremkereső algoritmusunk abból állt, hogy mindig a legsötétebb utca felé indultunk el, és amikor már elég sötét sikátorokban jártunk, na akkor megkerestük a leglepukkantabb helyet, és oda beültünk. Ezt a módszert mindenkinek ajánlom, hihetetlen csodákra képes. Már az első este olyan helyen kötöttünk ki, hogy legszívesebben minden nap ott ettem volna. A vasajtó után egy kellemes söröző/vendéglőbe kerültünk, ahol a hollandiához szokott szemünknek elképesztően olcsó árlappal találkoztunk. Az algoritmusunk alapján a kötelező nap levese után (mindenhol a helyi levessel kell kezdeni) akkora adag főfogást kaptunk, hogy nem bírtuk megenni, és eszméletlen finom volt. Még mindig összefut a nyál a számban, ha arra a csodás szaftos sertésszeletre gondolok krumplikrokettel és káposztával. Valamiért a csehek nagyon tudnak főzni. Az ételeket természetesen Staropramennel és Krusovicéval kísértük, na meg Becherovkával. Aztán egy-egy abszinttal. Annyira teleettük magunkat, hogy lényegében bármennyit tudtunk volna inni. Az legjobb része az estének pedig az volt, amikor megkaptuk a számlát, és fejenként 15 eurónyi koronát kellett fizetnünk a fejedelmi lakomáért. Összehasonlításként csak annyit mondok, hogy itt Hollandiában egy közepes helyen egy levesért és egy szendvicsért kell ennyit fizetni, és akkor még a mínőségről nem is beszéltem.
Na ezt a produkciót többször is bemutattuk, mindig más és más helyeken ettünk. Szilveszter éjjelén például sikerült a térképről is majdnem levillamosoznunk, és egy random megállóban lévő nem túl bizalomgerjesztő helyen fogyasztottuk el a nap levesét némi sör és Becherovka társaságában. A hely nagyon érdekes volt, elég sok alkesz törzsvendéggel, Csehszlovákia térképpel a falon, és ukrán barátnőkkel a sarokban. A hely tulajdonosának az ukrán barátnője a konyhai dolgozókkal, némi előregyártott szendviccsel, orosz vodkával, és az édesanyjával a társaságban a mellettünk lévő asztalnál búcsúztatta az óévet. Mindezt onnan tudjuk, hogy miután végeztünk a levessel és a sörrel, átinvitáltak minket az asztalukhoz, ahol a csak ukránul és oroszul beszélő erősen keleties jellegű édesanya elkezdte belénk diktálni az orosz vodkát, a szokásos 'húzóra' jelleggel, amit Luis és Nikos alíg bírt lekövetni. Én azért tudtam mire számítsak, de nem volt egyszerű eset. Olyan 11 óra tájban elbúcsúztunk tőlük, és elindultunk a belváros felé. Nagyon invitáltak másnap délután 2 re vissza, valami Újévi buli lehetett, de végül inkább kihagytuk a partit. Éjfélre teljesen véletlenül pont a város legnagyobb ünneplésének a helyszínére érkeztünk, a Mustekhez, ahol hatalmas tűzijáték volt, meg rengeteg ember. Még ellézengtünk a környéken egy darabig, majd hazafelé vettük az irányt. Összességében véve elég jó Szilveszter volt, amúgy nem kifejezetten szeretem a szilvesztereket, de ez egynek elment. Prágában nagyon jól éreztük magunkat, és a kalandok is megfelelő mértékben jöttek, nem egy szokásos turista programot hajtottunk végre. Az utazásunk során találtunk magunknak egy slágert is, ezt rengetegszer meghallgattuk, a megfelelő részeket kihangsúlyozva persze:
105 - Reno Dakota by BrightestYoungThings
Január 2-án délután indult a vonatunk Berlinbe. Itt a Los Idiotas effektus megint erősen beütött, nem volt egyszerű művelet eljutni Berlinig. Az utazást azzal kezdtük, hogy a villamosra a hotel elől a rossz irányba szálltunk fel, amiről a következő megállónál csak félig sikerült leszállnunk, ugyanis Nikos a hátizsákját a laptopjával a villamoson hagyta, amit én az utolsó pillanatban vettem észre, és már az összes kezem tele volt, így nem tudtam felkapni és leszállni a csomagokkal. A következő megállónál végül leszálltam, és az ellenkező irányba felszálltam egy jó villamora, amire a többiek is felszálltak az ő megállójuknál. A szerencsétlenség a nemzetközi vonaton folytatódott, amire szépen felszálltunk, találtunk szabad kupét is, majd kiderüt, hogy ezek a helyek mind helyjegyesek, nekünk meg nem volt helyjegyünk. A vonat elég durván megtelt, így a folyosón állva utaztunk egy pár órát Drezdáig. Itt a fél vonat leszállt, és végül sikerült leülnünk egy pár üres helyre a hátralévő szakaszon.
Berlinben 3 éjszakát töltöttünk a Metropolis Hotelban, ami a youth hostelek koronázatlan királya. Azt kell róla ugyanis tudni, hogy a 8 ágyas szobákban már 9 euróért lehet ágyat kapni, és ebben az árban a reggeli, melegvíz, ágynemű és a wifi is benne van. Elég elképesztő. És nem is volt nagyon lepukkant a hely. Ráadásul Metropolitan Hotel majdnem minden európai fővárosban van. A hotel előtt egy nagyobb méretű lakókocsiból árulta Mustafa a dönert, ami azért számottevő dolog, mert akkora biznisz, hogy ilyet még nem láttam. A nap 24 órájában kb 10 m-es sor állt előtte. De ez nem vicc, bármikor mentünk le, a sor ott kacskaringózott. Lemértük, és átlag 50 másodperc alatt készített el 1 dönert a 2 csávó egyike, darabonként €3.40 ért. Ha kiszámolja az ember, elég jövedelmező a vállalkozás. Amúgy Berlinben már eléggé fáradtak voltunk, hosszúnak bizonyult ez az utazás. Nem is nagyon mentünk el sehova, a várost azért megnéztük, fénykép mindenhonnan van, de például a múzeumokba nem jutottunk be, mert túl hamar zártak be, zenés helyet sem nagyon találtunk éjjelente. Ami még említésre méltó, az a Los Idiotas effektus záró akkordja, a hazaút volt. A repülőnk 17 óra körül indult Schönefeldről, ahova nagy nehezen kiverekedtük magunkat, a csomagokat feladtuk, a security-n átjutottunk (mellettünk egy csávó hátizsákja miatt lezárták a sorok felét, jöttek a rendőrök, mutogattak a táskájára, nézegették a scannert, de nem nyúltak a csomaghoz. Emberünk úgy nézett ki, mint aki a sitten fogja tölteni az éjszakát, nem tudom mi lett végül vele). Már a kapunál vártunk a beszállásra, amikor közölték velünk, hogy a repülőgép meghibásodása miatt törölték a járatunkat. Még sosem törölték járatomat. Rohanás az Easyjet servicedeskhez, már jópár méteres a sor. Kiderült, hogy csak neten lehet átfoglalni a jegyeket, a desknél csak a szállást lehet intézni éjszakára. Végül sikerült egy kiosknál fizetős netet csiholnunk, és gyorsan átfoglaltuk másnap reggel 6 ra a jegyeinket, közben a reptértől 100 m-re lévő sokcsillagos szállodában kaptunk ingyen szobát éjszakára. A szálloda nagyon szép volt, szerintem még sosem voltam ilyen elegáns szállodában, 1 ágyas szobákat kaptunk. Másnap hajnalban kelés, izgulás, hogy ezt a járatot ne töröljék már, majd sikeres repülés után visszaérkeztünk Hollandiába. Itt a jól megszokott vonatozás után hulla fáradtan és nyűgösen, de megérkeztünk Delftbe, ahol végre hazaértünk.
vége
