Új kedvenc filmem van. Vannak filmek, amik kedvencekké válnak, mert jó a sztori, jók a színészek, jók a képek, jó a zene, vagy csak egyszerűen megragadják az embert. Ez a film nálam minden szempontból telitalálat. A film Tomról szól, aki egy nagyvárosi fiatal srác, nem sokkal idősebb, mint mondjuk én. Építésznek tanult, de egy üdvözlőlap gyártó cégnél kötött ki, mint kreatív író. Találkozik egy lánnyal, aki egyből felkelti a figyelmét, kiderül, hogy a lány is felfigyelt rá, boldogan élnek egy nem-párkapcsolatban (semmi komoly, ne rontsuk el címkékkel), amíg a lány tovább nem lép. Körülbelül ennyi a sztori.
A két színész hihetetlen jól játszik, Joseph Gordon-Lewitt és Zooey Deschanel, utóbbi személyében egyből ráismertem következő színésznő rajongásom tárgyára (annyira szép..)
Ami viszont abszolút eldöntötte a rajongásomat a film iránt, az a szavakkal nem is nagyon kifejezhető finom részletek jelenléte. Miközben néztem a filmet, rengetegszer villant át az agyamon egy-egy gesztus, mozdulat, reakció, monológ vagy párbeszéd kapcsán, hogy úr isten, ez annyira 'igazi', jellemző az emberekre, én magam is megéltem, vagy láttam ezt. Nem igazán tudok jó példákat idézni a filmből, de olyasmire gondolok, mint a lista, hogy mi tetszik meg egy lányon, milyen apróságokba lehet beleszeretni, vagy éppen azok az icipici jelek, amik arra utalnak, hogy valami elromlott a kapcsolatban. Nem beszélve a ki nem mondott szavakról, az együtt nem értés elhallgatásáról, vagy azokról a pillanatokról, amikor mindkét félnek igaza van, és mégsem értik meg egymást.
Mindemellett nagyon jó ritmusa van a filmnek, jó zenék szólnak a megfelelő pillanatokban, és a grafikák is nagyon tetszettek. Emellett a keretes történet, a párhuzamba állított idősíkok és a narráció és illő.
Azt hiszem erre mondják, hogy azonosulni a filmmel. Ilyen filmeket érdemes csinálni, és persze nézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése