2011. február 2., szerda

Hiánypótlás

Na most nem lesz Múzsákhoz való könyörgés, mert mostanában nagyon messze elkerülnek, csak beaprítom az infókat, mint John McLane a terroristákat.

Egyrészt múlt hét pénteken végeztem a Ballast Nedamnál a gyakorlatommal, aminek több okból is nagyon örülök. Végre nem kell hajnalban kelnem, csak rendes emberi időben, nem kell napi 4 órát utazni a 8 óra munka mellé. Sok volt a 2,5 hónap, bizony sok. A fő bajom az volt, hogy a végefelé konkrétan senki le sem szarta, hogy mivel foglalkozom, senki nem kért számon semmit, még csak meg sem nézték, hogy bent vagyok e. A főnökömnek hirtelen fontosabb dolgai akadtak, kb hetente 1 szer találkoztam vele 10 percre, amikor is elmondtam neki, hogy mivel szöszmötölök mostanában, ő meg magyarázott a tenderről, aminek most van a harátideje. Nagyon profin elbeszéltünk egymás mellett. Az utolsó héten jobb dolgom lévén megírtam a 15 oldalas (26600 karakter szóköz nélkül) Traineeship Reportot, amiben udvarias hangnemben, de őszintén leírtam a véleményem az egész bagázsról. Jellemző, hogy még senki nem reagált rá, pedig megmondtam, hogy hétfőn leadom az egyetemen, addig olvassák el és kommentálják. Na végülis mindegy, én a pénzem megkaptam, ők meg elszalasztottak egy jó munkaerőt.

A Havi Holland Érdekességek című rovatunk következik. Utrechtben van egy olyan tömegközlekedési megoldás, hogy Spitstram. Ez egy csúcsidőben közlekedő villamos, aminek az az érdekessége, hogy nem áll meg minden megállóban. Ez ugyebár azért érdekes, mert kötött pálya, nincs előzés, mégis működik. A megoldást úgy hívják, hogy ütemes menetrend. Elmegy egy sima szerelvény, majd a spitstram úgy indul utána kb 5-6 perccel, hogy a végállomásig éri utól az előtte haladó szerelvényt. Amúgy a szerelvényt Bécsből importálták, így néz ki, szerintem tök jó darabok.
A kettes számú érdekesség a Denventer-Rotterdam Central/Den Haag Central ingajáratú vonat. Ez úgy működik, hogy 2 szerelvény összekapcsolva indul el Denventerből, és Utrecht Centrálnál amint begördül az állomásra, már bontják is ketté, az egyik megy Rotterdamba, a másik Den Haagba. Az átállás mindössze annyi időt vesz igénybe, amíg az utasok leszállnak, meg felszállnak, majd a 2 vonat 2 perc eltéréssel indul is tovább, azonos irányba, mert csak Goudánál válik ketté az útvonaluk. Ja és mindezt úgy, hogy Utrechtben arra indulnak el, amerről jöttek. (egy kis matekkal kiszámolható, hogy ez a trükk az elején 4 motorvonatot igényel egy szerelvényben). Amikor először láttam, igencsak elcsodálkoztam.

Hétfőn voltam az egyetemen, sok idő óta először, és kifejezetten jól esett. 1 db órám volt, utána ebéd, egy kis könyvtár, és semmi dolgom nem volt délután. Annyira furcsa volt nem délután 5 ig dolgozni, és sötétben vonatozni hazafelé, hogy csak na. 

Ma volt az első munkanapom a CB&I nál, elkezdtem a diplomámat írni. Egészen izgalmas volt, majd még írok róla. Lehet, hogy még nem írtam, de 7 hónapra vettek fel, van szerződésem, és még egy kevéske pénzt is kapok majd. Ennek sok következménye lesz, például nem lesz nagyon nyári szünetem, lehet, hogy végre tudok egy kis pénz kicsikarni a holland államból, sokat fogok dolgozni, és végleg vége a diákéveimnek. Ez utóbbi elég rémisztő.

Csütörtökön jön meglátogatni jóbarátom, Szilva András, és barátnője, Zsófi. Nagyon örülök nekik, végre valaki kihasználja, hogy szinte ingyen van a repülőjegy, és itt tud aludni nálam. Jó lesz végre otthoni arcokat látni.

Voltam az International Filmfestival Rotterdam-on, láttam egy equadori rövidfilmet és egy guatemalai játékfilmet. Érdekes volt. Szombatig tart a fesztivál, jó lenne mégegyszer elmenni.

Javasoljatok jó filmeket, mert el vagyok keseredve. Csupa középszert láttam mostanában, semmi nem hozott lázba a Tron Legacy óta. Az új, hipersok díjra jelöltek közül a felét már láttam, és sajnos mindegyik a futottak még kategória.

2 megjegyzés:

  1. Azért tetszik a post, mert bár tartalmában nem kifejezetten a szívderítő/életvidám kategória (ld. diákévek vége), mégis a tény maga, hogy van idő+erő írni, meg azért filmfesztivál, mutatja, hogy megállod a helyed. Ilyen szeretnék én is lenni.

    VálaszTörlés
  2. vegre megtalaltam a spitstram postot :) a becsi villamosokat mar lattam de magat a vonalat meg nem figyeltem ki. Tenyleg nincs sehol a vonalon elozesi pont?

    Hasonlorol eddig csak Lyonbol hallottam az is vadiuj, a repteri expresszvillamos:
    http://cities.blog.hu/2010/12/02/expresszvillamos_magankezben_a_rhonexpress


    Ami a szetcsatolos Intercityket illeti, a boldog bekeidokben meg az ajtokat is osszenyitottak a ket motorvonat kozott (azert olyan rondak) de ezt a feature-t azota "kioptimalizaltak".

    VálaszTörlés