Látogatás Hollandiában (Vendég-poszt, írta M. P.)

Még az ottlétem alatt beszéltük meg Balázzsal (vagy ahogy sokunknak természetesebben esik: Szigivel), hogy a látogatásomról először ő, azután pedig egy amolyan vendég-posztban én is beszámolok majd a blogján. Üdvözlöm az olvasót, M. P. vagyok.

Elvileg az lett volna a feladat, hogy egymástól teljesen függetlenül írjunk látogatásom napjainak soráról, de végül is nem tudtam megállni, hogy el ne olvassam az ő bejegyzését, és annak fényében alakítsam a magamét. Mivel ő már elég részletesen és jól leírta az ott töltött napjaimat-napjaink történéseit, és valószínűleg senki sem szeretné ugyanazt az elbeszélést kétszer meghallgatni, én talán nem is leszek túl epikus. Sőt azt hiszem, valami sűrítő+/poétikus hangot ütök meg, ami magában hordozza a modorosság veszélyét, de megteszem tétjeimet, és készséggel elbukom, ha a dolog nem áll össze.

Lévén alkalmi látogató, vendég, utazó, számomra a legtöbb tapasztalat pusztán szemlélésből származott, és a legtöbb dolognak, amit megszemléltem, a rendkívüliség volt a fő tulajdonsága (már csak azért is, mert ami nem volt rendkívüli, az nem akadt fönn a rostán).

A Schipholon a repülőgépek, a Boeingek és Airbusok, a hatalmas repülőtéri teraszról. Delftben a piros tégla áradata, a házfalakon és az utca burkolatán. Rotterdamban az építkezések – az egész város mint egyetlen nagy Potsdamer Platz, ahol, mivel vége a háborúnak, most felépítünk mindent, amit a szerkezet elbír, és betonból-acélból-üvegből felépíthető. Maastrichtban a Franciaországra emlékeztető kőhíd, a német romanika tananyagra emlékeztető nagytemplommal (és igen, a csapatban napozó lányok). Amszterdamban, hogy minden utcája ugyanaz. Hágában az őzekkel és ludakkal népes városi park.

Maastricht

A múzeumok és a képek. A világ négy sarkából összesereglett utasok fölé emelkedő repülőtéri irányítótorony, a delfti piactér fölé magasodó templomtorony után Bábel tornya a rotterdami múzeumban, a Boymans-van Beuningenben. Ugyanott Boschtól A vándorlegény vagy a siralmas állapotukban is tökéletes, borzongató jelenetek Az Özönvíz és A Pokol tábláin. A Rijksmuseumban visszafogott, szép elrendezésű, pontosan metszett téli falusi jelenetek, a Van Gogh múzeumban a napon érlelődő gyümölcsfák és búzamezők. Anne Frank háza, egy-egy idézet mindennapokról, reményekről, tervekről. Auschwitz síkja panorámában a falon. Delft látképét nézni Hágában.

Ezt láttam; de nemcsak láttam, hanem hallottam és beszéltem is, interakciókba kerültem. Angolul, mert ahogy nekem is tűnt, tényleg mindenki tud. Maastrichtban az óvárosi utcán sétálva egy földszinti ablakból korunkbeli bulizók nyújtották a kamerát és kértek angolul, fényképezzem le őket. Amszterdamban aprópénz az angolul kéregetőnek. Nem érezni szükségesnek, hogy zavarba jöjjek, s éppen ezért kissé mégis zavarba jönni, amikor a lány a kirakatból angolul megszólít. Vagy interakció magyarul: mert a Rijksmuseumban megkérdezték, honnan jöttem, és „köszönöm”-mel feleltek, amikor kifizettem a belépőt. Vagy interakció magyarul rögtön a második estén, egy régi radnótis (kétezer kilométerre otthonról is egy régi radnótis) srác delfti házibuliján, ahol óriás szappanbuborékokat eregettek, s ahol az alkalom valószínűtlensége nem is a zavar volt számomra, hanem éppen hogy a hangulat.

Láttam és hallottam, de ízleltem is. Rántott halat, azaz kibbelinget, a váratlan, de isteni túrótortát, a vajas baguette-tel lágy és ízes hagymalevest, a hagymakockás nyers heringet (nyúlós húsú, szegény fej nélküli halat); az absztinenciát felfüggesztve mindenféle gyümölcsösnek mondott, de reménytelenül sörízű söröket.

Erről én is csatolok egy képet

Láttam, hallottam, ízleltem, mind egyre kevesebbet tudtam ezekről beszélni, arról sem fogok tudni többet, amit szagoltam. Talán Delftben a lift szagát fölismerném, ha álmomban újra érezném. Amszterdamban a sajtboltban. Amszterdamban az utcán, a fiatal könnyedséget egy részükben rászabott, egy részükben már kinőtt ruhaként viselő közönség füstjét.

Balázs készítette rólam.

S maradna végül, amit megfogtam, amit megtapintottam. Ülésekbe simultam repülőn és vonaton. Kapaszkodók, lépcsőkorlátok. A bőröndöm húzta le a kezemet. A tagjaim érzése belülről, néhány guggolás, bokakörzés, térdemelés a képtári állás fáradságában. A szél az arcomon a scheveningeni tengerparton, az utolsó nap. Kerülj közel. Pancsoltam az Északi-tengerben. Megszokhatóan hideg. Csapkodó hullámok, vizes nadrág. Mélyedést mos a láb köré, ahogy visszahúzódik, ez a nyomunk a világban, míg simára nem javítja a következő áradat.