2011. június 28., kedd

Hering parti

A minap érdekes élményben volt részem a munkában. Délben a kollégáim mind elindultak felfelé, a fölöttünk lévő emeletre, és mondták, hogy "Haring-party" van, menjek én is, ha szeretem. Kicsit furcsán néztem, aztán leesett, hogy a halra gondolnak, nem a többi átvitt értelmű jelentésre. Azért ez nem volt teljesen jogos következtetés, mert mint kiderült,  az ultimate hering partira váltottam jegyet.
A művelet úgy nézett ki, hogy az egyik kisebb fajta tárgyalóban gyűltünk össze, és nyers heringet kajáltunk zacskós! kockára vágott hagymával! Én, meg még 12 középkorú, csíkos inges, öltönynadrágos mérnök. 2 teljes hűtőládányi heringet! Mit ne mondjak, elég elképesztő fordulat volt a munkanap során, erre igazán nem számítottam. Kiderült, hogy ezt minden évben eljátszák, ez egy irodai hagyomány.

*//:\\*
A Facebookon akkora sikert aratott az alábbi képem, hogy gondoltam megosztom nagyobban is, lehessen gyönyörködni. Katt.
Delft, 2011 Június 21

© Balázs Siegler

2011. június 20., hétfő

Not so shiny

Az elmúlt három hetet két dolog jellemezte: a szar idő és a dinamika tanulás.

Míg Magyarországon tombol a nyár, meleg van, nyári záporok meg viharok jönnek mennek, addig Hollandiában beköszöntött az elmaradt tavasz. Minden nap esik, van hogy napokig megállás nélkül, a maximális hőmérséklet 16-18 fok, az átlag olyan 12 körül lehet. Eléggé megviseli az embert, főleg a nagyobb zuhék előtti iszonyatos nedves levegő. Egy dologra jó ez az időjárás, a 4 fal közé szögezni mindenkit.

Amire szükségem is volt, hiszen neki kellett állni a tanulásnak. Van ez a Szerkezetek Dinamikája című tárgyam  ugye, ami úgy tűnik eddigi pályafutásom legnehezebb tárgya. Mondom ezt azért, mert sikerült 2 vizsgán is megbukni belőle: tavaly 5 öst, idén tavasszal 4 est kaptam belőle. Ez az első (és utolsó) tárgyam, amiből kétszer buktam meg. Igaz magamnak is köszönhetem a dolgot, mert egyik alkalommal sem tanultam rá eleget. Muszáj lesz szerdán átmenni a vizsgán, ezért az elmúlt 3 hetemet elég önsanyargató módon a tanulásnak szenteltem. Majdnem minden nap tanultam, nem mentem el esténként sehova, és korán keltem minden nap. Igazán sikerülhetne ezek után, drukkoljatok.
Amúgy írtam már erről a tárgyról többször is, az orosz professzor Andrei Metrikine tartja, méghozzá elég izmos tempóban. Olyan matematikai tudást vár el a hallgatóktól, ami talán 30 évvel ezelőtt standard volt az egyetemeken, de azóta max a TTK-sok körében lehet ilyet reálisan elvárni. Rengeteg féle differenciálegyenletet kell tudni megoldani, sokféle technikát kell ismerni hozzá, mindenfelé repkednek a Lagrange, Fourier, Duhamel, Laplace, Kronecker -ről elnevezett metódusok. Nem is tudnám most az összes kifejezést magyarra lefordítani, szinte biztos vagyok benne, hogy egy részüket sosem tanultam otthon. Mindenesetre most elég okosnak érzem magam, hogy ismét több oldalas levezetéseket tudok papírra vetni. Rég volt már ilyen érzésem. Az biztos, hogy a gyakorlás elengedhetetlen ebben a múfajban.

Amúgy ez az utolsó tárgyam az Msc-n, és már a diplomamunkámmal is jól állok, nagyon közeleg a vége. Néha elgondolkozom azon, hogy már 6 éve egyetemista vagyok, és nemsokára nincs tovább, jön a főállásban dolgozás. Amit egyszerre türelmetlenül várok, és kicsit félek is tőle.

2011. június 11., szombat

Hanna

Az elmúlt pár hónapban nem nagyon találkoztam említésre méltó filmekkel, sem a holland bemutatók körében, sem a torrentoldalak választékában. Sajnos itt, Hollandiában, az amerikai blockbusterek sokkal inkább uralják a piacot, mint otthon, Budapesten.  Ennek ellenére örömmel számolhatok be róla, hogy végre megtört az átok, és egy kiváló filmet láttam.


A Hanna egy 2011-es film, amerikai, brit és német koprodukcióban készült. A Focus Features gyártotta, akikről azt kell tudni, hogy az egyik legjobb amerikai függetlenfilmes stúdió, érdemes egyszer elolvasni a történetüket, és az általuk készített filmek listáját, például itt és itt. (Olyan filmeket köszönhetünk nekik, mint a John Malkovich menet, Traffic, A Zongorista, Lost in Translation, In Bruge, Milk, Burn After Reading, stb.)

A Hanna főszereplője egy 16 éves lány, akit az apja nevelt fel egyedül, valahol a Finn hóbirodalomban az Északi Sarkkör közelében. Ketten élnek egy kunyhóban, a külvilágtól teljesen elszigetelve. A férfi elég különös módszerekkel neveli lányát, néha verekednek, rénszarvasra vadásznak, majd az elejtett állat csontjait használják célnak a lőgyakorlatokhoz. Este képeskönyvekből és lexikonokból tanulnak a világ többi részéről, különös tekintettel földrajzot és nyelveket. Egyszóval érezni lehet, hogy nincs itt minden rendben. Egyszercsak a fater kiás a földből egy jeladót, és azt mondja a lányának, hogy nyomd meg a gombot, és kezdődik a kaland. A legfőbb célod megölni egy nőt. Innentől beindulnak az események, pörög az akció, de a sztorit nem lövöm le.

A film elején, a hófödte Lappföld nagyon intenzív nyitány, teljesen egyedül vagyunk, minden neszt hallani, nincs hova menni, nincs kivel kommunikálni, a civilizáció legkisebb jele sincs közel s távol. Engem ezek a helyek nagyon vonzanak, nagyon szeretnék egyszer ilyen helyre eljutni. Hanna egy nagyon különleges lány, első pillantásra felkelti az ember érdeklődését. Amúgy egy ír színésznő játsza a karaktert, Saoirse Ronan, akit még sok jó filmben fogunk látni szerintem. A másik két főszereplő sem akárki, Hanna apját Eric Bana játsza, a gonosz CIA ügynököt pedig Cate Blanchett. Lappföld hideg, havas tája szinte magába szippantja a nézőt, és a későbbi jelenetek alatt már arra gondol az ember, hogy mennyire tiszta is egyben. Amikor az apa előveszi a jeladót, szinte egyből megtörik a varázs, piszkos lesz a hó, vége a magánynak. Még az akció előtt van egy jelenet, ahogy az ősember kinézetű férfi a hóval beborított kunyhóban előveszi az ollót, levágja a haját, szakállát, és felveszi az 1 szál öltönyét (ki tudja eddig hol volt), és elindul a hóban. Na ez a jelenet menő, a rénszarvas bunda után az öltöny hatalmas kontrasztnak tűnik. 
Az film innentől kezdve nagyon hasonlít a Bourne Rejtélyre, töménytelen mennyiségű párhuzamot lehet felfedezni a kettő között. Csak hogy egy pár motívumot említsek, a főhős, aki nem ismeri a múltját, rendkívül jól bánik a fegyverekkel, kitűnő fizikai kondícióban verekszik a CIA ügynökeivel, miközben egész Európán kereszül üldözik, mind mind visszaköszön ebből a filmből is. Így utólag belegondolva, én nagyon szerettem a Bourne filmeket is, nem csoda, hogy ez a film is megragadott.


A filmzenét a Chemical Brothers készítette, és nem is csalódik bennük az ember; nekem már a film közben feltűnt, hogy nagyon ismerős hangszerelést hallok.
Még rengeteg apróságot tudnék sorolni, amik megragadták a figyelmemet, de inkább nem teszem, mindenki nézze meg maga. Az IMDb szerint Magyarországon Június 23-án lesz a bemutató, ha én tehetném, biztos, hogy szélesvásznon nézném meg a filmet.

2011. június 5., vasárnap

Sorozatok ismét

Most néztem, és már rég számoltam be az aktuális kedvenc sorozataimról, így jöjjön a hiánypótlás.
A májusi finálék óta rettenetes mértékben lecsökkent a néznivaló, ami egyfelől sajnálatos, másfelől meg hasznos is, mert van bőven más tennivaló, amiről jobb, ha nem vonja el semmi a figyelmem. Na lássuk, mit néztem ebben a félévben (a szokásosokon kívül):

Archer
Zseniális animáció, egy nem annyira titkos ügynökről, Sterling Archerről, sok káromkodással és politikailag inkorrekt viccelődéssel. Az elmúlt félév egyik legjobb döntése volt megnézni, és mivel összesen 23 db 20 perces rész van belőle (egyenlőre), pillanatok alatt be lehet darálni. Néha percekig hangosan röhögtem pár poénon, mindenkinek ajánlom, aki kicsit is fogékonyabb a kevésbé kommersz humorra.


Castle
A félév meghatározó sorozata. Sz Kis Zoli barátom javaslatára kezdtem bele, és úgy beszippantott, mint kezdődő tornádó a legelésző birkákat. Egy rendkívül csinos nyomozónő, Kate Beckett, és egy megnyerően nyomulós író, Richard Castle hosszú-hosszú flörtölését követhetjük nyomon. Minden héten új eset, közte az átívelő szálakkal. A nyomozónőt játszó Stana Katic személyében legújabb kedvenc színésznőmet üdvözölhetjük. Mivel a sorozat Amerikában az egyik legjobban teljesítő nem reality, ezért még sok évadnyi nyomozás van kilátásban.




Firefly
Ez a kultsorozat valamiért teljesen kimaradt számomra, és egy kis noszogatás hatására megnéztem még a télen. Összesen 13 rész készült el belőle, műfaja space-western, és hatalmas feelingje van az első résztől kezdve. Az egyik főszereplő, Nathan Fillion saját bevallása szerint is ez volt élete kedvenc munkája, és mindig is sajnálni fogja, hogy olyan hamar elkaszálták 2003-ban. A többi szereplő sem kis név, én csak Summer Glau-t és Adam Baldwin-t emelném ki, akik a scifi/geek sorozatok rajongóinak örökös szentjei. Nekem is nagyon bejött, mindenkinek ajánlom.


Game of Thrones
A legújabb fantasy sorozat, valami híres könyvből, amiről én még sosem hallottam ez előtt. Akármennyire is tiltakoznak ellene a fanok, a világ nagyon hasonlít a Gyűrűk Ura Középföldjére. Sean Bean karddal hadonászik meg lovagol. A sorozat sok-sok szereplővel, cselszövéssel és intrikával opeál. Eddig érdekes, bár lehet, hogy nem fogom örökké nézni. Két kedvenc karakterem van az első évadban, Arya (a kiscsaj a karddal), és Tyrion Lannister (a törpe jó humorral).


Mr. Sunshine
Igen, csak Matthew Perry (Chandler) miatt kezdtem el nézni, és elég szörnyű a dolog. Felejtős. Nem vicces.


Terminator: Sarah Connor Cronicles
Na ezt meg Summer Glau miatt kezdtem el, meg azért, mert csak 2 évad van belőle. Nem rossz, de csak unaloműzőnek ajánlanám. Túl sok benne az üresjárat, meg a lelkizés. Egyértelműen azok a legjobb pillanatok, amikor a Terminátorok próbálnak emberien viselkedni, de nem igazán sikerül nekik.

2011. május 29., vasárnap

Champions League, Brasil

Na, ma este érdekes kalandokban volt részem. Először is elmentem a Proeflokaalba, ami a meccsnézős kocsma, szép nagy kivetítőn adják a meccseket. Ha éppen Spanyol csapat játszik, mindig tele van. Jó a hangulat, és van Warsteiner és Edelweiss csapolva. Szóval megnéztük a Bajnokok Ligája döntőt, Barcelona-Mancherster United. Eddigi tapasztalataim szerint mindig a spanyolokkal volt teli a kocsma, a Barca-Real mecccseken beférni sem lehet az ajtón, és hatalmas hangulat volt. Ehhez képest ma a Manchester góljánál 10 szer hangosabb volt a közönség, mint a 3 Barca gólnál. Ettől függetlenül még jó volt a meccs. Végül 4-en találkztunk odabent, Leticia, Helena, Óttar és én.

A meccs után még felmentünk Óttarékhoz, akik nagyon közel laknak. Kicsit hangolódtunk a következő programra, ami a Brasil Night volt. Én ugyan nem tudtam róla, de Delft egyetlen klubjában, a Speakersben, Brazil este volt. Teljesen váratlanul ért a program, kockás ingben (alatta a Flash póló azért befigyelt), mentem bulizni. A show nagyon jó volt, a színpadon egymást váltogatták a brazil dobolós-, capoeira-, táncolós csapatok. Persze igazi Brazilokkal, nem valami Holland utánzattal. A vége felé meg 5 igazi brazil karneváli táncoslány is feltűnt a színpadon - élőben egészen sokkal jobb az élmény, mint bárhol máshol. A csapatok fellépései között persze brazil zenéket játszott a brazil dj, a hagyományos sambától a badass brazil hiphop-ig minden volt a teritéken. Nagyon jó volt a buli, szokatlan módon egészen jó volt a nemek aránya. 


Azért kifelé menet egyből dobhártyán vágott a valóság - a külső teremben egy rakás holland ugrált az enyhén szólva is gusztustalan holland rádióslágerekre. Ezeknek tényleg nincs ízlésük.

P.S.: a borosta akkor is jól áll nekem.

2011. május 24., kedd

Furcsa esküvő

Múlt hét pénteken egy igazi különleges esküvőn vettem részt. Arról már korábban is írtam, hogy az izlandiak mindig párban járnak, (néhány kivételtől eltekintve), és most az egyik pár úgy döntött, hogy összeházasodnak.

Atli az esküvő előtt 2 nappal megkért, hogy fotózzam le az esküvőjüket, mert az anyukája gépe beadta a kulcsot. Modtam, hogy szívesen, de ne várjanak profi mínőséget, hiszen csak 2 objektívem és egy tripodom van, még egy valamire való vaku sincs a szertárban. Mondta, hogy persze, nem gond, csak pár képet szeretnének.

Atli és Eva

Ezt már furcsának találhattam volna, de még nem sejtettem, hogy mennyire más lesz ez az esküvő, mint amihez Magyarországon szokva vagyunk. Péntek délután 5 kor találkoztunk a főtéren, pár képet szerettek volna az esküvő előtt. Kiderült, hogy fél 6 kor már várnak minket a Városházán, szóval 30 percem volt valami épkézláb képet elővarázsolni róluk. Mit nem mondjak, igencsak leizzadtam, és nem csak a melegtől. Azért sikerült pár jó portrét csinálni, bár lehetett volna több időt is szánni rájuk. Fél 6 kor bevonultunk a Városházára, ami a Nieuwe Kerk-el szemben áll a Főtéren, korábbi képeimről ismerős lehet. Kiderült, hogy a szertartásra 16 izlandi volt hivatalos, meg én. Mint látni fogjuk, minden a minimalizmus jegyében volt megszervezve. Bementünk a házasságkötő-termbe, ahol kétoldalt 1-1 sorban el is fért a teljes násznép. A szertartást egy Holland anyakönyvvezető tartotta, igencsak tört angolsággal. Körülbelül 15 percig beszélt, megvolt a gyűrű, a tanúk aláírtak, és már mehettünk is kifelé. A Főtéren még csináltam pár csoportképet, aztán mindenki szétoszlott. 

Csoportkép a Főtéren (16 izlandi)

A következő állomás Atli és Eva lakásán volt, ahol az ünnepi vacsora várt mindenkit. Már amikor ott voltam, akkor jöttem rá, hogy milyen furcsa is ez - nem béreltek ki vendéglőt/sportcsarnokot, nem hívtak meg 150 embert, még csak egy egész disznó sem volt levágva - az albérletükben volt a buli, ahol még székből sem volt elég, hogy mindenki együtt leülhessen. A kaja amúgy nagyon finom volt, hidegtál salátával, pezsgő, aztán 2 normál méretű torta. Voltam már nagyobb házibuliban is. Mégis, valahogy teljesen természetesnek hatott a dolog. Tényleg minimális költségvetéssel, minimális létszámmal, minimális méretű helyen, de megünnepelték, hogy összeházasodtak. El is felejtettem mondani, hogy mindkettőjüknek csak a szülei jöttek el, összesen 4 fő, még a testvérek sem jöttek el a jeles alkalomra. A maradék meghívott jelenleg mind Hollandiában él.

Az esküvői torta

A vacsora után kezdődött a buli, ami sok alkohol elfogyasztását jelentette, miközben megérkezett még pár nem-izlandi barát is. Később már zene is volt, meg éneklés és tánc. Tényleg nagyon jó volt, én szuperül éreztem magam. Az izlandiak nagyon jófejek, szinte kivétel nélkül. Arról nem is beszélve, hogy az izlandi lányok mind nagyon gyönyörűek, (és nagyon foglaltak). Ha nem is ezen a nyáron, de a következőn, már biztos úticél Izland.

Jó a buli

Az esküvőről készült képeim megtekinthetőek a Picasa galériámban.

Epilógus: Vasárnap reggelre ismét kitört az egyik vulkán Izlandon, a Grímsvötnum, és leállt a légiközlekedés. Eva szülei és Asta ittragadtak Hollandiában, talán pár napon belül repülhetnek, ha kedvező a széljárás :) 

2011. május 13., péntek

Fele királyság

Na jó rég írtam, mindenkitől elnézést kérek, aki várta a postokat. Elég elfoglalt voltam mostanában, nem nagyon volt időm blogolni. 

A Keukenhof után a következő említésre méltó esemény a Queens Night volt. Ez az este a Queens Day előtti este, amikor is minden holland elkezdi a bulizást. Én Hágába mentem pár ismerőssel. Az egész város tele volt emberekkel, mert minden sarkon vagy vidámpark, vagy színpadok volltak felállítva. Az időjárás nagyon kegyes volt, laza 20 fok körül volt éjjel is a hőmérséklet. Azért időben hazamentünk, mert másnap nagy terveink voltak.

Nevezetesen a korán kelés, és bejutás Amszterdamba. Tavaly ugye ez nem sikerült. Idén Orsival ketten idultunk útnak, és meglepően simán jutottunk el 10 óra körül Amszterdam Centrálba. Innen gyalog indultunk útnak, és a Vondelpark felé vettük az irányt, ahol néhány ismerősöm tartózkodott. Na velük nem találkoztunk, ellenben Orsi barátja és a haverjai szembejöttek, így csatlakoztunk hozzájuk. Egész nap mászkáltunk a városban, söröztünk, meg a kirakodóvásárt néztük. A Vondelpark arról híres, hogy ezen a napon bárki kiviheti a kacatjait a parkba, és árulhatja a többieknek. Én erről a szokásról még nem is hallottam, így eléggé meglepett az irdatlan mennyiségű kisfiú és kislány, akik a földre terített pokrócon elhelyezett játékaikat árulták. A szüleik a pokróc mögötti strandszéken ülve napoztak, a kis lurkók meg teli torokból üvöltötték, hogy 2 Barbie/Transformers/fakocka 1 euro. Meglepően sok szülő viszont zenélésre késztette a gyerekét, rengetegen hegedültek meg doboltak a parkban. A Vondelpark után a Museumplein felé vettük az irányt, ahol egy Sziget nagyszínpadnál is nagyobb színpad volt felállítva, lévén ez a fő esemény. A színpadon minden egyes előadó 2 db számot adott elő, elég gyosan cserélgetve egymást. Iszonyatos mennyiségű holland X faktor/Voice/Holland’s got Talent felfedezett lépett fel, természetesen egyet sem ismertem közülük. Néha feltűnt egy egy külföldi is, de annyira nem híresek. Már épp kezdtem unni, mikor megjelent a színpadon Afrojack, aki egy elég menő Dj, és jó zenét játszik. Otthon rengeteget kell fizetni, hogy lássa az ember. Ezután jött a hír, hogy a bulit Armin van Buuren zárja, aki a Dj Mag Top 100-as listájának első helyezettje. (Érdemes a listát csekkolni, a jelenleg a top 10-ből 4 holland, de volt már több is). Végül nem vártuk meg, mert a hőség és a tömeg elég durván lefárasztott minket, de azért nagyon sajnálom a dolgot. Legnagyobb meglepetésemre teljesen simán hazaértünk a vonattal, nem volt semmi fennakadás.

A következő pont a villámlátogatásom Budapesten. 4 teljes napra mentem haza, ami alatt rengeteg minden történt. Találkoztam sok-sok ismerőssel, voltam bulizni, grillpartin, születésnapon, vásárolni, látogatóban a kórházban, vendéglőben, Zöld Pardonban (hiba volt), CD Fűben, Könyvtárklubban. Vettem egy 500 gigás WD Passport külső vincsesztert, mert a régi betelt. Szegény öcsémet rendesen elővette a balszerencse, egyik betegségből a másikba esett. Nem túl kellemes életmód, innen is kitartást kívánok, meg jobb szerencsét. Vasárnap este még beiktattam 2 találkozót, ahol meglátogattuk a Vasalt Szendvicsest a Wesselényi utcában, még mindig zseniális, valamint a Gödörben egy szuperjó koncert végét láttuk, muszáj kitennem egy videojukat:




www.felekirályság.hu

Hétfőn hajnali 4 kor keltem, és irány a reptér. Itt összefutottam Dzsuzsák Balázzsal, aki szintén a hajnali járattal ment dolgozni Eindhovenbe. Én délután fél 2 kor már Delftben a diplomakonzulenseimmel tárgyaltam a diplomám elő felét, amit amúgy elég jól fogadtak. Ez azért jó jel volt, gondoltam haladok valamennyire. Ekkor még nem tudtam, hogy az egyik konzulensemet kirúgták az egyetemről, és június végén távozik. Meg azt sem, hogy a cégnél az egyetlen kollegám, aki ért a témámhoz, felmondott, és május végén távozik. Na most itt tartok, remélem holnap nem fogják visszavenni az összes kreditemet, elvégre péntek 13. Bővebb információval majd még jelentkezem.