Kínai honvágy

Tegnap este hivatalosak voltunk egy igazi kínai vacsorára. Kiki és Marn meghívott minket Luis-zal magukhoz, meg még jópár más embert is. A vacsora nagyon érdekes volt, még sosem kóstoltam igazi kínai kaját. Volt egy olyan érzésem előtte, hogy amit otthon 'kínai'-nak hívunk, az közel sem azonos azzal, amit Kínában esznek. Hát ez az érzésem be is igazolódott, sehol nem volt a tojásos rizs meg a pirított tészta.

Helyette volt viszont nagyon sok fogás, a legtöbbről még most sem tudom, hogy miből készült. Az biztos, hogy számomra nagyon furcsa volt az ízvilág, helyenként egészen finom, helyenként kevésbé finom falatokkal. Mindent megkóstoltam, nehogy már kimaradjak valamiből. Az olajos-szószos rizs volt a legjobb, a kukoricadara-panírozott karajjal, és a hideg fokhagymás karajjal (Ez egészen otthonias íz volt!) Azok a fogások már kevésbé ízlettek, amikben a furcsa kínai zöldségek játszottak főszerepet, némelyiknek egészen émelyítő íze volt. Azokról a fogásokról nem is beszélve, ahol arra számítottam, hogy húst eszem, és kiderült, hogy valami rizs-torta, aminek olyan állaga volt, mint a zselatinnal kevert műgumi cipőtalpnak.. Egyszóval nagyon izgalmas volt a vacsora, alapvetően jót ettünk, és még a pálcikákkal is majdnem megbarátkoztam a végére.

Más téma.

Ezen a héten elkezdett bennem érlelődni egy érzés, aminek tudtam, hogy egyszer eljön az ideje, de nem akartam eddig tudomásul venni. Szép lassan, fokozatosan, megállíthatatlanul hömpölyög, néhol felgyorsul, néhol kicsit lelassul, de folyamatosan jön.

Kezdem úgy érezni, hogy hiányoznak az otthoni barátaim. Hiányoztok.

Egyre többször érzem azt, hogy jó lenne mindenkivel beszélni, hallani róla, hogy mi történik veletek, látni titeket. Immáron 2 hónapja vagyok itt, még csak 2 hónap, pedig sokkal többnek tűnik. Nem mondom, hogy teljesen elszigetelten élek, van facebook, msn, skype, olvasom a híreket, követem a bme-s honlapok híreit. De mindezek ellenére úgy érzem, hogy szinte semmit nem tudok az otthoni eseményekről, nagyon kevesen és keveset írtatok nekem, köszönet azoknak, akik jelentkeztek. Én próbálok kommunikálni, de nem olyan egyszerű. Innen nehéz kitalálni, hogy ki ér rá beszélgetni kicsit msn-en, vagy nem ér rá, mert épp zh-ra tanul, dolgozik, vagy csak bekapcsolva felejtette a gépet.

Nagyon örülök minden kommentnek, emailnek, fotónak, üzenetnek, chat beszélgetésnek, vagy bárminek, ami otthonról jön.

Remélem nem fog tovább erősödni a hiányérzetem, és jól fog eltelni a következő 2 hónap is, amely után kicsit hazanézek személyesen is.