Buli, honvágy

Az előző helyzetértékelő postomban az eseménytelenség miatt panaszkodtam, hát most hétvégén megkaptam a magamért.

Pénteken Hágában keztük a hétvégét, éjjel meglátogattunk jó pár kocsmát, főleg az ír kocsmákat, ugyanis március 17. én van az írek nemzeti ünnepe, a St. Particks Day. Mivel itt nincs munkaszüneti nap ezen esemény alkalmából, ezért a hollandiai írek pénteken ünnepelték ki magukat. Nagyon jó buli volt a legnagyobb ír kocsmában, élő ír zenével, és sok részeg írrel.

Szombaton folytattam a megkezdett mulatozást, ezúttal Utrechtben. Meglátogattam Orsit, akinek egy magyar barátnője is éppen ott volt, így hárman belevetettük magunkat Utrecht éjszakai életébe. Sikerült az ösztöneimre hagyatkozva egy nagyon jó helyre betévednünk, amit érzésem szerint még máskor is meg fogok látogatni.

Vasárnap a hétvége megkoronázásaként nálunk volt parti, mégpedig nem is akármilyen: All you can eat parti. Az ötlet tőlem származik, és lehet, hogy le kéne védetnem: mindenki, aki jön főz valami finomat 2 személyre, és elhozza a partira - így nagyjából 2 szer annyi kaja gyűlik össze, mint ahány fő a létszám. Mindenki megkóstolhat mindent, sőt jól is lakhat. Éhező egyetemisták számára maga a mennyország!

Nagyon jól is sierült a vacsora, mindenki elégedett volt a felhozatallal és a mennyiséggel. A csocsóasztalom is rég látott népszerűségnek örvendett.

--oo~oo--

Kicsit más téma. Múlt héten a nagy semmittevés közben honvágyam volt. Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi is a honvágy, és az a véleményem, hogy mindenkinek más. Én nem éreztem semmilyen fizikai fájdalmat, nem sírtam a sarokban ülve éjjelente, és nem akartam azonnal hazagyalogolni légvonalban. Én azt éreztem, hogy hiányoznak a barátaim, hiányzik rengeteg féle kaja (innen a vacsoraparti ötlete), és jó lenne tudni, mi történik otthon. Az interneten lehet követni a híreket, lehet beszélgetni emberekkel, már amikor fent vannak, és a Mi a helyzet? kérdésre nem annyi a válaszuk, hogy Semmi különös. Mindenkit felhomályosítanék, akivel a jövőben beszélgetni fogok, hogy számomra az amúgy nem érdekes eseményeknek is hírértéke van, ugyanis az égvilágon semmit nem tudok az illetőről, mert nagyon rég találkoztunk utoljára. Maximum tippelni tudok, hogy ki hogyan éli életét, mivel foglalkozik mostanában, milyen új ruhája/könyve/barátai/szokása/lakóhelye/tantárgyai stb vannak, meg úgy egyáltalán mi foglalkoztatja.

Szóval ilyeneken gondolkoztam, mérgelődtem, hogy senki nem ér rá beszélni velem a sűrű hétköznapok forgatagában, és régi képeket nézegettem, amit az ember csak nagyon szentimentális pillanataiban tesz.

Számomra ez a honvágy.