Vakáció Budapesten

Emlékeztek, hogy régen a nyáriszünetet megelőző pár hétben minél több felkiáltójellel kellett elkezdeni a VAKÁCÓ!!! feliratot felírni a tábla jobb felső sarkába? És mennyire várta mindenki a V betűt? Na én is így vártam a budapesti látogatásom, bár a napi egy betűt nem véstem az LCD monitorom sarkába..

Legutóbbi látogatásom Karácsonykor volt otthon, ami így utólag visszaemlékezve nagyon kellemes volt, bár nem a legjobb döntés. A téliszünet idejére azért nem volt szerencsés időzíteni a látogatást, mert mindenki épp mákosbejglivel tömte a hasát az ország különböző pontjain, így főként csak a budapesti ismerőseimmel tudtam találkozni.

Megérkezésemkor úgy éreztem, hogy az időzítés most sem volt tökéletes, ugyanis a BME-s pótlási hetet, valamint az utána következő hétvégét sikerült célbavennem, ami nem sok jóval kecsegtetett. Ennek ellenére rekordmennyiségű ismerőssel sikerült találkoznom, ami egyfelől maga a csoda, másfelől nem tudom elégszer megköszönni mindenkinek, hogy szakított rám egy keveset a nemlétező idejéből. Remélem mindenkinek megérte egy kicsit elszakadni a monitortól, és eltölteni velem pár órát.

Most még egy kicsit összeszedetlenek a gondolataim, de megpróbálom leírni, milyen 5 hónap után hazatérni egy rövid hétre Budapestre.

Az első élményem a Ferihegy 1 ről való tömegközlekedéses hazajutás volt: szánalmas, hogy egy nyomorult ATM et nem lehet találni a reptéren, BKV jegyet nem lehet venni Kőbányáig, ahol meg bankkártyával nem lehet fizetni, csak 400 m gyaloglás, és kédezősködés árán. Szegény külföldi túristáknak esélyük sincs kényelmesen a belvárosig eljutni. Ezt mindenki tudhatná, hogy a reptér-belváros utazás adja az első élményeket minden hazánkba látogatónak, legalább itt lehetne kicsit javítani a megítélésünkön, de nem.

Amúgy a metrón már nem is ezen gondolkoztam, hanem csak érdeklődve nézegettem a magyarokat. A Kőbánya Kispest - Gyöngyösi u. közötti kellemes 30 perc alatt rá kellett jönnöm, hogy az emlékeimben megszépültek a magyarok.  Tudom, hogy a 3-as metróvonal nem teljesen reprezentatív Magyarország lakosait nézve, de szomorú volt látni, hogy mennyi lerobbant embert látni. Nem csak az öregek, a középkorúak is szörnyen festenek, főleg a Hollandokhoz szokott szemnek. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy az átlag utas láthatóan a létminimum környékén élő, magával már rég nem törődő, hobbiktól, apró örömöktől megfosztott középkorú magyar volt, aki a napi gondokból fel sem ébredve automatikusan utazott a célja felé. Bármennyire is szeretnénk Nyugat Európához hasonlítani, sajnos még nagyon messze vagyunk a céltól.

A metróból kifelé jövet viszont már sokkal szebb érzések vettek birtokukba, nevezetesen a jól megszokott tájkép öröme. Nagyon jó érzés volt végigsétálni a Gyöngyösi utcán, látni a panelek felújított homlokzatát, a járdán az ismerős gödröket, a sarki CBA-t, a lépcsőházban az alattunk lakó kék biciklijét.. A lakásunk sem változott sokat, a régi szobám még mindig kicsit furcsa lilára festve, de a többi szoba pont olyan, mint volt. Egyszóval jó volt hazaérni. 

Az otthon töltött 1 hét történéseit nem tudnám részletesen leírni, annyi minden volt, hogy számbavenni is nehéz. Ha belegondolok, hogy milyen emlékezetes pillanatok történtek, íme a lista: találkoztam a kis családommal, a nagyobbal is, legrégebbi baráttal, középiskolai osztálytársakkal, egyetemi évfolyamtársakkal, haverokkal. Voltam színházban, lakásavató bulin, ettem nagyokat, kocsmáztam párszor, piknikeztünk, kirándultunk, teáztunk. Éjszakai buszoztam, eláztam éjjel az esernyő alatt, ingyen szendvicset ettem szakmai konferencián, körbesétáltam fél Budapestet, moziba mentünk, söröztem az Egyetemkertben, rámvirradt a Liszt Ferenc téren.
Rengeteg ismerőssel találkoztam, nagyon örültem mindenkinek. Beszélgettünk Magyarországról, Hollandiáról, régi eseményekről, jövőről. Filmekről, színházról, sörökről, építőmérnökségről, kapcsolatokról, fociról, időjárásról, természetről, távoli vidékekről, világvárosokról, egyetemekről. 


Az egy hét alatt olyan intenzív élmények értek, hogy még mindig van min gondolkodni. Egyben biztos vagyok -  nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi barátom van otthon, és nem felejtenek el. Köszönöm nektek!


Ja és soha rosszabb nyaralást.

Egy kis sorozatosdi

Először átvillant az agyamon, hogy leírom mennyit dolgoztam az utolsó 2 nap alatt, de aztán rájöttem, hogy ez lassan már senkinek nem érdekes rajtam kívül. Szóval nagyon rövidre fogva: sokat.

Ennél egy fokkal érdekesebb lehet a sorozatok téma, essen most erről pár szó. Ugye most van az amerikai tévés évad vége, minden nagy csatorna most fejezi be a futó sorozatokat, kaszálja el a gyengéket, rendeli be az új kísérleteket a pilotok alapján. Ilyenkor van nagy sürgés-forgás a színészek, írok, showrunnerek háza táján. Számunkra természetesen a finálék a legizgalmasabbak, ilyenkor jönnek az nagy OMG ok, cliffhangerek, na meg csalódások. Lássuk én mit követtem ebben az évadban:

Flash Forward - A téliszünetben kaszáltam, rohadtul nem volt érdekes, és most hivatalosan is megkapta a kaszát. Viszlát béna nyomozók.

V - Szintén a téliszünetben hagytam abba, az első 4 rész nem győzött meg. Az ABC adott még egy esélyt nekik, bár nemtom mire, a nézettsége elég siralmas.

Lie to me - Egyik kedvenc sorozatom, Tim Roth nagyon ott van a szeren. az NBC a téliszünet után nem folytatta, a maradék részeket most nyáron fogják leadni, így az egyetlen új részekkel jelentkező sorozatom lesz a nyáron. Halleluja. Amúgy berendelték a 3. évadot is, ami jó.

Chuck - Egyértelműen jó a sorozat, nagyon addiktív. Chuck és Sarah végre összejött a 3. évad vége felé, aminek nagyon örülünk, de sajnos van egy olyan érzésem, hogy a jövő heti dupla évadzárón már nem lesz ilyen boldog mindenki. Amúgy hosszas huzavona után (amit nem értek miért kellett ennyit filózni rajta) berendelték a 4. évadot 13 résszel. Még szép.

How I met your Mother - Még nézem, de már rég nem vicces. Jövőre szerintem nem fogom folytatni, majd esetleg, ha nagyon áradozik mindenki, milyen jó. Valahogy a heti sztorik nagyon laposak idén, mintha az írók nem lennének a toppon. Kár érte, mert az első 2 évad tényleg jó volt.

Two and a half men - Ősszel daráltam le az utolsó 3 évadot, nagyon vicces minden rész, szigorúan nevetős 20 perc minden epizód. Olyan november óta már csak az épp aktuális részt nézem, és így annyira nem is volt jó, ez egy "darálós" sorozat. Charlie Sheen barátunk lényegében önmagát adja a sorozatban, iszik, vezet, kurvázik, ezért volt pár kalandja idén a rendőrséggel, elvonóval, bírósággal, így a tervezett 24 rész helyett csak 22 lesz az évad, és az elmúlt pár hétben csak elvétve láttunk részeket. A jövő heti évadzáró forgatása után kijelentette, hogy ő megunta az egész hacacárét, jövőre ne számítsanak rá, és kopaszra borotválta a fejét. A legutolsó pletykák szerint most mégis aláírt +2 évadra, szóval lesz folytatás. Az epizódonként 1,5 millió dolláros fizetésével ő a legjobban kereső sorozatszínész a Földön. Ennyiért én is innák whiskey-t minden részben..

The Big Bang Theory - A 4 lúzer elméleti fizikus, és a szőke kékszemű (ahh) jónő kalandjai. Most tavasszal kezdtem el nézni, és egyszerűen lehetetlen abbahagyni. Sírva röhögősen vicces, nem fogynak ki a poénokból, ilyen karakterekkel nem is lehet. Telitalálat volt az egész koncepció. Sheldon alakja messze kitűnik mindenki közül, akárcsak a 180 as IQ ja. Minden szava arany, sőt a mozdulatai, grimaszai is. Egyszerűen nem lehet betelni a legváratlanabb reakcióival, bármilyen hétköznapi szituációban képes eszméletlen dolgokat művelni. A következő évad természetesen berendelve, már alíg várom, hogy ősz legyen. És még az évadzáró is itt van előttünk.

House - A legnagyobb erénye a leghíresebb doki sorozatának, hogy nagyon kiegyensúlyozott. Mindig lehet számítani rá.  A mínőség konstans magas, a színészek konstans jók, a cselekmény konstans halad, és nincs unalmas rész. Ennél jobban összerakott sorozatot nem tudok elképzelni. Épp 1 órája néztem meg az évadzárót, és pontosan azt hozta, amit vártam tőle. Egyrészt jött a felpörgetett dráma, a különleges eset, a megdöbbentő fordulatok. Másrészt a lezárást annyira lehetett előre sejteni, hogy bárcsak így lenne ötösöm a lottón. De ezt várta az ember, meg is kapta, méghozzá kiváló mínőségben. A következő évadról már most el lehet mondani, hogy izgalmas lesz, tartva a szintet.

Skins - A 4. évadnak asszem februárban volt vége, utána többször is nekiálltam postot írni róla, de eddig nem sikerült értelmesen összeszedni a gondolataimat. De még meg szeretném írni a postot, szóval most nem fejtem ki bővebben a véleményem. Röviden annyit, hogy ez az évad elég jó volt, kicsit hullámzó mínőséggel, a közepe felé kicsit ellaposodtak a sztorik, de a finálé mindenért kárpótolt. Nagyon ütős az egész sorozat, én biztos hogy médiaórán tanítanám a középiskolákban. Jövőre jön az új évad, új szereplőgárdával. Meglátjuk.

Spartacus - Blood and Sand - Majdnem elfelejtettem írni róla. A 300 technikájával készülő, tehát lényegében a szereplőkön kívül semmi nem igazi amit látsz, sorozat nagyot alkotott idén. Egy kisebb kábelcsatorna gyártja, így megengedett a durvulás, amit nagyon jó érzékkel ki is használtak a készítők. A rövid leírása a sorozatnak ennyi lenne: lassított felvételen spriccelő irdatlan mennyiségű vér, izzadság, kigyúrt férfiszínészek, nem szégyenlős színésznők, minden részben kötelező szoftpornó jelenet, és rengeteg ármány. Amúgy azt kell tudni a nézettségről, hogy 600e el kezdett, és az évad végére elérte az 1M-1,2M -t, ami 200% os nézettségjavulást jelent. Ilyet sorozat már nagyon régen nem produkált Amerikában, szóval mindenképp folytatják. Még nem tudni mikor, mert a főszereplőt alakító színész jelenleg a rákkal küzd a gladiátorok helyett, és nélküle néhéz folytatni. Reméljük sikerül meggyógyulnia.

A szerelmeim

Pontosan 2 hete tolerálhatatlanul rossz idő van, folyamatos hideg (max 10 fok), szürke minden, és sokat esik. Már nagyon jól jönne egy kis napsütés.

Ezen kellemetlenségek ellensúlyozása érdekében mindenféle értelmetlen dolgokkal szórakoztatom magam, például legutóbb összegyűjtöttem a kedvenc színésznőimet (örök szerelmeim). Na ki fedezi fel mi a közös bennük?

Yvonne Strahovski

Jennifer Aniston

Kristen Dunst

Milla Jovovich

Nicole Kidman

Madonna

Zooey Deschanel

(=)

Queens Day

A sok punnyadás után átestünk a ló túloldalára, nagy volt a nyüzsgés az elmúlt másfél héten. Körübelül a születésnapom környékén kezdett el a programáradat összefolyni - jött még utána 2 másik születésnap, focimeccs, vendéglőben vacsora, piknikezés, Rotterdami délután, majd megjött Bálint.

Bálint csütörtökön délután érkezett meg, vasárnap délben ment haza, a kettő között meg olyan feszesre vettük a programot, amennyire csak bírtuk. Csütörtökön este egy rotterdami elektro bulival nyitottunk. A Maasilo nevű klubban volt a parti, ami a vasútállomástól 6-7 metrómegállónyira van, így életemben először felültem a rotterdami metróra. A hely egy hatalmas gyárépületben található, iszonytató méretekkel. 4 bazinagy teremben ment a music, minden teremben dj és italospult, bazisok robotlámpával, lézerrel, fényekkel. Tippre azt mondanám, hogy 2-3000 fő simán ellézenghet odabent. A lineup egy otthoni elektrofesztivál teljes 4 napjának megfelelő neveket tartalmazott, többek között Tiga, Fake Blood, Simian Mobile Disco, Digitalism, Mehdi, Proxy, Crookers és még mások személyében. Nagyon durva volt a zene, kicsit túlságosan is. Én előzetesen egy őrjöngős elektro/dubstep/bassline bulira számítottam a dj-k kommerszebb ismert számaival, de e helyett mindenki csak valami nagyon durva elektro-house szerűséget játszott, ami hosszú távon szerintem is hallgathatatlan. A legjobb zene a Crookers set második felében volt, reggel 5- fél 6 magasságában, amikor is már épp indultunk volna hazafelé. Mindenesetre ilyenen is voltam már, ennyit megért a dolog.

Simian Mobile Disco

Másnap, pénteken volt a Queens Day. Ez a hollandok legnagyobb nemzeti ünnepe, az egész ország narancssárgába öltözik, megpróbál eljutni Amszterdamba, sört iszik, és úgy viselkedik, ahogy az év maradék 364 napján nem. Idén egy laza esővel kezdődött a péntek, ami szerencsére délutánra el is állt, és egészen kellemes időnk lett. A delfti barátaim egyik fele dél körül elindult Amszterdamba, mi 3 kor próbáltuk meg követni őket. A mi csoportunkat Nikos, Alexa, Luis, Zhan, Bálint és jómagam alkottuk. A vasútállomáson az a hír fogadott bennünket, hogy a vonatok nem állnak meg Amszterdam Centralban. Nembaj gondoltuk, majd leszállunk eggyel előbb, és valahogy bejutunk a központba. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én kicsit szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, mert a kollégáim a laborban azt mondták, hogy szinte lehetetlen aznap eljutni Amszterdamba. És igazuk lett. A máskor oly pontos holland vasúti közlekedés egyszerűen meghalt. A vonatok random jöttek, random irányokba indultak tovább, a kijelző táblákon random feliratok jelentek meg. Az első vonattal sikerült egészen Hágáig eljutnunk, ahol is közölték, hogy akkor ez a szerelvény most visszafelé fog továbbindulni. Leszállás, a peron már természetesen tele emberekkel. A következő vonattal Leidenig jutottunk, ahol közölték, hogy ez a vonat nem megy tovább. Leszállás, várakozás. A peronokra vezető lépcsőket elállták a rendőrök, senki nem mehetett kb sehova. Najó, akkor ennyi volt a kaland, maradjunk Leidenben. (Utólag kiderült, hogy miért nem ment tovább semmilyen vonat Leidenből. Ezért.)

Leidenben amúgy nagyon kellemes volt a Queens Day, vettünk narancssárga cuccokat, sétáltunk a belvárosban, meghallgattunk pár koncertet a felállított színpadoknál, beültünk sörözni. 

ők érezték át legjobban az ünnepi hangulatot

Visszafelé is kalandos volt a vonatozás. Leidenből egy részeg hollandokkal teljesen megpakolt szerelvénnyel jutottunk el Hágába, ahol elég sokat kellett várni egy másik vonatra, ami hazavitt Delftig. Közben a becsapós tábláknak köszönhetően még 2 felé is szakadt a csoportunk, ugyanis már épp felszálltunk egy Delftbe menő vonatra, amikor bemondták a vonaton, hogy ez bizony csak Den Haag Centralba megy. Így mi gyorsan lepattantunk, de Luisék a központi pályaudvar érintésével jöttek haza...

Szombaton viszont Bálinttal ketten tényleg elmentünk Amszterdamba várost nézni, találkozni magyar ismerősökkel (összefutottunk 3 Rajkossal, akikből 1 főt Barta Marcinak hívnak). Szintén nagyon szép időnk volt, legyalogoltuk térdig a lábunkat, ettem nyers heringet, almáspitét mentateával, felültünk egy nagyon magasan röpködő ringlispírre a Dom Platzon, megnéztük a Red Light Districtet, és elgyalogoltunk az I Amsterdam felirathoz, ahol ez fogadott minket:

Bálint és az I Amsterdam

Összehasonlítás képpen ez volt szeptemberben, amikor arra jártam:

Vasárnap Bálint már haza is repült, tényleg rövid látogatásra jött csak. Amúgy én azóta is rohangálok, voltam dolgozni, órákon, ma vizsgáztam, pénzügyeket intéztem, házi feladatot írtam. 2 hét múlva megyek haza.