Vakáció Budapesten

Emlékeztek, hogy régen a nyáriszünetet megelőző pár hétben minél több felkiáltójellel kellett elkezdeni a VAKÁCÓ!!! feliratot felírni a tábla jobb felső sarkába? És mennyire várta mindenki a V betűt? Na én is így vártam a budapesti látogatásom, bár a napi egy betűt nem véstem az LCD monitorom sarkába..

Legutóbbi látogatásom Karácsonykor volt otthon, ami így utólag visszaemlékezve nagyon kellemes volt, bár nem a legjobb döntés. A téliszünet idejére azért nem volt szerencsés időzíteni a látogatást, mert mindenki épp mákosbejglivel tömte a hasát az ország különböző pontjain, így főként csak a budapesti ismerőseimmel tudtam találkozni.

Megérkezésemkor úgy éreztem, hogy az időzítés most sem volt tökéletes, ugyanis a BME-s pótlási hetet, valamint az utána következő hétvégét sikerült célbavennem, ami nem sok jóval kecsegtetett. Ennek ellenére rekordmennyiségű ismerőssel sikerült találkoznom, ami egyfelől maga a csoda, másfelől nem tudom elégszer megköszönni mindenkinek, hogy szakított rám egy keveset a nemlétező idejéből. Remélem mindenkinek megérte egy kicsit elszakadni a monitortól, és eltölteni velem pár órát.

Most még egy kicsit összeszedetlenek a gondolataim, de megpróbálom leírni, milyen 5 hónap után hazatérni egy rövid hétre Budapestre.

Az első élményem a Ferihegy 1 ről való tömegközlekedéses hazajutás volt: szánalmas, hogy egy nyomorult ATM et nem lehet találni a reptéren, BKV jegyet nem lehet venni Kőbányáig, ahol meg bankkártyával nem lehet fizetni, csak 400 m gyaloglás, és kédezősködés árán. Szegény külföldi túristáknak esélyük sincs kényelmesen a belvárosig eljutni. Ezt mindenki tudhatná, hogy a reptér-belváros utazás adja az első élményeket minden hazánkba látogatónak, legalább itt lehetne kicsit javítani a megítélésünkön, de nem.

Amúgy a metrón már nem is ezen gondolkoztam, hanem csak érdeklődve nézegettem a magyarokat. A Kőbánya Kispest - Gyöngyösi u. közötti kellemes 30 perc alatt rá kellett jönnöm, hogy az emlékeimben megszépültek a magyarok.  Tudom, hogy a 3-as metróvonal nem teljesen reprezentatív Magyarország lakosait nézve, de szomorú volt látni, hogy mennyi lerobbant embert látni. Nem csak az öregek, a középkorúak is szörnyen festenek, főleg a Hollandokhoz szokott szemnek. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy az átlag utas láthatóan a létminimum környékén élő, magával már rég nem törődő, hobbiktól, apró örömöktől megfosztott középkorú magyar volt, aki a napi gondokból fel sem ébredve automatikusan utazott a célja felé. Bármennyire is szeretnénk Nyugat Európához hasonlítani, sajnos még nagyon messze vagyunk a céltól.

A metróból kifelé jövet viszont már sokkal szebb érzések vettek birtokukba, nevezetesen a jól megszokott tájkép öröme. Nagyon jó érzés volt végigsétálni a Gyöngyösi utcán, látni a panelek felújított homlokzatát, a járdán az ismerős gödröket, a sarki CBA-t, a lépcsőházban az alattunk lakó kék biciklijét.. A lakásunk sem változott sokat, a régi szobám még mindig kicsit furcsa lilára festve, de a többi szoba pont olyan, mint volt. Egyszóval jó volt hazaérni. 

Az otthon töltött 1 hét történéseit nem tudnám részletesen leírni, annyi minden volt, hogy számbavenni is nehéz. Ha belegondolok, hogy milyen emlékezetes pillanatok történtek, íme a lista: találkoztam a kis családommal, a nagyobbal is, legrégebbi baráttal, középiskolai osztálytársakkal, egyetemi évfolyamtársakkal, haverokkal. Voltam színházban, lakásavató bulin, ettem nagyokat, kocsmáztam párszor, piknikeztünk, kirándultunk, teáztunk. Éjszakai buszoztam, eláztam éjjel az esernyő alatt, ingyen szendvicset ettem szakmai konferencián, körbesétáltam fél Budapestet, moziba mentünk, söröztem az Egyetemkertben, rámvirradt a Liszt Ferenc téren.
Rengeteg ismerőssel találkoztam, nagyon örültem mindenkinek. Beszélgettünk Magyarországról, Hollandiáról, régi eseményekről, jövőről. Filmekről, színházról, sörökről, építőmérnökségről, kapcsolatokról, fociról, időjárásról, természetről, távoli vidékekről, világvárosokról, egyetemekről. 


Az egy hét alatt olyan intenzív élmények értek, hogy még mindig van min gondolkodni. Egyben biztos vagyok -  nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi barátom van otthon, és nem felejtenek el. Köszönöm nektek!


Ja és soha rosszabb nyaralást.