Fejlődés

A mai nap során láttam egy csövest, 2 prostit és éjjel egy csapat holland lányt kóborolni Delft utcáin.

Ezt nevezik fejlődésnek.

Régi emlékek

Szoktam néha mesélni a barátaimnak, hogy milyen volt 10-15-20 évvel ezelőtt Magyarországon élni. Általában bármit mesélek az akkori időkből, mindenki elcsodálkozik, és sűrűn mondogatja, hogy Hihetetlen!

Szóba került már az autóvásárlás. Elmeséltem, hogy nekünk kb 6 éves korom körül lett meg az első autónk, egy Trabant, amit Kelet Németországban gyártottak, és papírból volt. Amikor megemlítettem, hogy az nem úgy ment ám, hogy az ember kitalálta, hogy vesz egy autót, besétált az üzletbe, és kigurult az új csodával, hanem várólistára kellett feliratkozni, és akár 2 évet is várt az illető, mire lett egy kocsija, a színét meg nem is választhatta ki, akkor mindig jön a Hihetetlen!

Vagy amikor a telefonról mesélek. A minap épp Kristjanával chateltem, amikor mondta, hogy épp a vonaton ül, és jön haza a munkából. Valahol Hollandia közepén épp 120 km/h val közeledett Delft felé, és nyomogatta az iPhone-ját. Mondtam neki, hogy engem még mindig lenyűgöz ez a technológia. Megemlítettem neki, hogy én még emlékszem rá, amikor olyan 8 éves korom körül Anyukámmal mentünk telefonálni a legközelebbi nyilvános készülékhez, és sorba kellett állni, mert senkinek nem volt még mobiltelefonja. Megkérdezte, hogy de mért nem használtuk a vonalasat. Mondtam neki, hogy az sem volt. Hogy arra is éveket kellett várni, hogy bevezessék a vezetékes telefont. Hihetetlen! Én meg közben arra gondoltam, hogy mennyire elevenen emlékszem a 2 fülkére a Gyöngyösi utcában a dühöngővel szemben, az egyik pénzes, a másik kártyás, és a sorban állásra szombat délutánonként, mert bizony sor volt. Szinte társasági esemény volt telefonálni. Na meg arra is emlékszem, hogy a fülkében a készülék alatt volt egy táskatartó (az igazi funkciójára csak most jöttem rá, miközben leírtam), amin minden gyerek sáros cipővel ugrált, hogy fellásson a telefon tetejére, hátha valaki otthagyott egy üres telefonkártyát. Legalábbis én ugráltam.

Valamiért tegnap éjjel, vagy lehet, hogy már ma reggel volt valamikor a félálom és az ébredés között, eszembe jutottak az általános iskolás emlékeim. Nem sok mindenre emlékszem igazából. Vagyis sok mindenre emlékszem, mint információ, ilyen volt a terem, olyan az udvar, ennyien voltunk az osztályban, meg hasonlók, de ezek mind információk, külsőleg hatnak. Reggel a félálmomban viszont emlékeztem pár dologra. Emlékeztem az érzésre. Nagy különbség.

Hirtelen eszembe jutott Gyuszi Bácsi és Anikó Néni, és elgondolkoztam rajta, hogy vajon milyen fiatalok voltak akkor, amikor én első osztályba jártam. Szerintem nagyon. Nem lehettek sokkal idősebbek, mint én most. Hirtelen bevillant Anikó Néni arca, és úgy nézett ki a rengeteg göndör hajával, ovális arccal, hosszú orrával és hatalmas barna szemeivel, mintha 25 éves lenne. Ezt 6 évesen nem érthettem, de most szinte biztos vagyok benne. Eszembe jutott milyen padok voltak a termünkben, hogy a tankönyveinket bent hagytuk a padban, hogy a terem végében gombfoci bajnokságot rendeztünk, és én lettem az utolsó. Eszembe jutott milyen furcsa volt télen az iskolában a Horgászszakkör, hogy a sárga neonfénynél tanultam meg horgot kötni, meg előkét. Még egy csíkos füzetem is volt, amiben az elméleti anyagot kellett jegyzetelni. Gyuszi bácsi nagyon komolyan vette a felkészülést, tanultunk a halakról, a fogási naplóról, az engedélyekről, a horgásztechnikákról. A terem közepén gyakoroltuk a spiccbot belengetését egy botokból kirakott négyszög közepébe. (Nem volt olyan egyszerű.)

Valamiért ezek az emlékek maradtak meg bennem, és nem a rendes tantárgyak, mint a matematika, amiből csak arra emlékszem, hogy a szorzótáblát úgy gyakoroltuk, hogy Királyosat játszottunk. Mindenki felállt, és sorban mentünk: Gyuszi Bácsi kérdezett egy szorzást, és ha nem tudtad le kellett ülnöd. Mindig Nagy Peti vagy Szlivka Dani lett a Király. A magyar órákból csak annyira emlékszem, hogy képmesét kellett írni, és egyszer kaptam egy dicséretet az egyik mesémre, mint a Legjobb Mesélő.

Régen volt.

Hétköznapi ez-az

Holland

A holland tanfolyam elég intenzíven kezdődött, és még intenzívebben folytatódott. A rendszer abból áll, hogy hétfőn és csütörtökön este van óra, minden órára a következő 1-2 leckét kell megtanulni a könyvből. Ha van valami számonkérés, akkor csak 1-et, ha nincs 2-őt. Az órák 60 percesek, van 2 kedves tanárnő, egyik hétfőn, másik csütörtökön, és 60 percen keresztül beszélgetünk az éppen aktuális leckék anyagáról. Témák szerint vannak a leckék, például utazás, bevásárlás, orvos, iskola, nyelvtanulás, stb. A csoportban 17-en kezdtünk, most a vége felé olyan 12-13-an maradtunk. Van izlandi, brazil, hongkongi, lengyel, indiai csoporttársam. A beszélgetések tényleg hasznosak, olyankor jön rá az ember, hogy mennyi szóra nem emlékszik, és ilyenkor jobban megjegyzi, ha végre valaki kisegíti vele. Az utóbbi 5 csütörtökön tesztet is írtunk, volt 3 hiányzó szó kitöltős, a leckék szövegéből, ezeken olyan 65% körül teljesítettem, és volt 2 önálló fogalmazós, ezeken olyan 70% körüli eredményt értem el.

A gondok a számítógépes tesztekkel vannak. Az a rendszer, hogy minden óra előtt/után, plusz kedden délután lehet próbálkozni, de ha nem sikerül az éppen aktuális teszt, akkor csak 1 óra múlva lehet újra megpróbálni. A teszt abból áll, hogy az adott leckéből egy kb 10 mondatos részt fejhallgatón meghallgat az ember először egyben, majd mondatonként, és le kell gépelni, amit hall az ember (vagy amit fejből megtanult). A program megszámolja a hibátlanul leírt szavak számát, és minden leckéből 80% ot kell elérni, különben nem enged tovább. A program hihetetlenül buta, például a számokat nem ismeri fel leírva, csak számként, a külföldi nevek helyesírását is csak 1 féle képen ismeri (ha a kínai nevet Lie-nek írták a programozók, akkor a Li nem elég), viszont a szavak sorrendje meg nem számít. Ha egy szóban elütsz egy betűt, az egyből 0. Nem ecsetelném tovább a hibákat, a lényeg az, hogy az én nem túl jó magolós memóriámmal képtelenség átmenni a teszten. Nem viccelek, de körülbelül 15 alkalommal értem el 75% és 79% közötti eredményt. Elképesztő módon demoralizáló. Ennek következményeként a jövő hét végére a 21. leckéig kéne eljutni, és most valahol a 12. környékén állok. Még nem tudom pontosan mi lesz a kreditekkel, lehet, hogy kapok valami esélyt javítani, lehet, hogy nem kapom meg őket.

Amúgy ezt leszámítva tök sokat megértek már a hollandból, kb 500 szavas a szókészletem 6 hét alatt, és ezzel már egész érthetőek a hétköznapi holland szövegek. A kudarcok ellenére ez azért jó érzéssel tölt el.

Munkakeresés

A gyakorlatom lehetősége az eddigi cégnél kezd nagyon bűzleni, annyira halott az ügy, és hétfőn este annyira berágtam már mindenre, hogy update-eltem a CV-met, és elküldtem 15 holland cégnek. Azóta ez a szám már 23-nál jár. Ez a szám már egy jelentős részét lefedi a holland építőipari cégeknek, mondhatni reprezentatív. Az eredmény eddig a következő: 1 db meghívás egy meetingre Hágába (Chicago Bridge & Iron), 3 db még gondolkodunk rajta email (IV-Groep, Ballast Nedam, SBM Offshore), 6 db "köszönjük, hogy érdeklődik a cégünk iránt, sajnos nincs megfelelő állásunk számára, sok sikert a jövőben" sablon email. A többi még nem válaszolt, kb 3-4 választ remélek még. Amúgy a listát egy "állásbörzés" kiadvány áttanulmányozása, néhány meglévő névjegykártya, Google, és Richard segítségével állítottam össze.

Egy kis lazítás

2 héttel ezelőtt Giulio olasz évfolyamtársam meghívott néhányunkat Rotterdamba a lakására egy vasárnapi ebédre. Az ebéd nagyon jól sikerült, a menü a következő volt. Előételnek héjában pirított garnélarákok citromos-'valami fura zöld növény' ízesítéssel, majd igazi Giulio által kézzel készített spagetti tésztából főzött tejszínes-gombás spagetti vörösborral kísérve. Hihetetlen jó volt végre egy finomat enni, rendes otthoni vasárnapi ebéd hangulata volt a dolognak. Ki is találtuk, hogy nem hagyjuk abba, és minden héten/kéthetente valaki főz a társaság számára. A társaság amúgy görög, olasz, amerikai, hondurasi, még egy görög és magyar tagokból állt. A következő főzést én vállaltam, most vasárnap fogok főzni. A menüre a voksokat előszeretettel várom kommentben! Előételnek még nincs ötletem, a főételnek én marhapörköltre gondoltam általam készített nokedlivel, csemegeuborkával, és vörösborral. 

Hongaarse Filmdagen Delft

Van Delftben egy művészmozi, a Filmhuis Lumen, és a múltkor láttam, hogy az egyik plakátjukon magyar filmnapokat hirdettek. Nemrég kiderült, hogy ez abból áll, hogy most csütörtöktől vasárnapig minden este lesz egy magyar film. Na szóltam gyorsan Orsinak is, és elmentünk a nyitóelőadásra. A következő filmeket játszák vasárnapig: Vranik Roland: Adás, Dettre Gábor: Tabló, Szabó Simon: Papírrepülők, Bollók Csaba: Iszka utazása. Ma az Adás volt soron. Annyira nem jött be a film, de a képek (Pohárnok Gergely tényleg jól csinál valamit) nagyon szépek voltak. Bár a film nem volt maradandó, de az élményért mindenképp megérte elmenni. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor 11.-ben minden héten művészmoziba jártunk: 90 perc belassult kikapcsolás, szép képek, "celluloid-szag", a mindennapi gondok elfelejtése. Számomra még mindig ez a legjobb stresszoldás, én ilyenkor tudok igazán kikapcsolódni. Egyszóval nagyon jól éreztem magam.

A vetítés után jött a ráadás. Kint a mozi előterében magyar borkóstolóval vártak minket, lelkes 20 fős közönséget. A borokat egy amszterdami illetőségű holland hölgy számította, akinek van egy kis importcége, és az egészbe akkor kezdett bele, amikor vett egy kis szőlőst Magyarországon, és megszerette a magyar borokat. Kicsit beszélgettünk vele, és kiderült, hogy kb 10-13 borászatot képvisel itt, és próbálja népszerűsíteni a borainkat. A hölgyön kívül sikerült szóba állnunk az egyetlen celebbel, aki jelen volt, méghozzá Dettre Gábor filmrendezővel, akit a szervezők hívtak meg a Filmnapok színvonalát erősítendő. Nagyon érdekes volt a beszélgetés, ami úgy kezdődött, hogy megszólítottam, hogy ugye ön egy rendező úr, és mikor bemutatkozott, és megkérdezte ki vagyok, először nem értette, hogy én is magyar vagyok. Mikor rákérdeztem, hogy mégis miből gondolta ezt, közölte velem, hogy hát olyan akcentussal szólítottam meg, hogy hollandnak hitt!! Ezután elcseverészünk még pár dologról. Nagyon érdekes fazon, tipikus filmes, minden megnyilvánulása erre utal. Valamiért minden igazi filmes, akivel eddig szóba elegyedtem ugyanazokat a témákat hozza fel azonnal. 20 perc alatt végigtárgyaltuk, hogy ő dolgozott ám Amerikában is, nem szereti az amerikai filmgyártást, a saját filmjeiről az első jelzője az volt, hogy "hát igen végülis elég kemény filmeket csinálok", majd áttértünk a művészet lényegére, ami a "saját magad megtalálása" valamit "az a lényeg, hogy önmagadnak ne hazudjál", és "ez nehéz" frázisok ragozása volt. Ezután még felhozta példának, hogy egyszer kórházba került, az orvosok azóta sem tudják mi volt a baja, a tünet az volt, hogy mindent elfelejtett 3 órán keresztül, semmire nem emlékezett, "de én nem használok drogokat, még alkoholt sem (egy pohár bor volt a kezében), nem tudom mitől lehetett" és amikor magához tért nagyon félt, de olyan megvilágosodása volt, hogy szerinte a 3 óra alatt tényleg a valódi énje jelent meg a felszínen. Ja és hogy ebből milyen klassz filmet lehetne csinálni :) 

Egyszóval nagyon érdekes alak a Filmrendező úr, de sajnos mennie kellett, majd elköszönéskor azzal búcsúzott, hogy jelöljük be facebookon.

Szakmai ez-az

Na akkor most megpróbálom röviden összefoglalni a szeptember eleje óta történt eseményeket, melyek elég nagy befolyással bírtak a második évem alakulására.

Kezdődött minden azzal, hogy az egyetem állítólag nagyon rossz pénzügyi helyzetben van, és 3 éves spórolási tervet dolgoztak ki központilag, amit minden karnak teljesítenie kell. Az Építőmérnöki Kar szerintem a lehető legrosszabb utat választotta, teljes szakmai hanyatlásnak döntve az oktatást és kutatást. A kiadások csökkentése érdekében a lehető legegyszerűbb módszert választották, átalakítják a tanrendet, és kirúgnak sok alkalmazottat. Csak pár példát említenék: 

• Az elsőéveseknek (Bsc) eddig volt egy AutoCAD kurzusuk, ami esszenciális minden mérnök számára, na ezt törölték, mostantól az van, mint a BME-n, tanuld magad. 
• A Stevin Labor állítólag kőkeményen kellett, hogy küzdjön a fennmaradásért, az egészet be akarták zárni. Jelenleg úgy néz ki, hogy sikerült megmenteni, de elég tarthatatlan áron: A szekciók alapterületét csökkenteni akarják, hogy jobb legyen a helykihasználás, és a dolgozók felét kirúgták. Így az eddigi volumenű projekteket sem tudják majd elvégezni, kevesebb megrendelést fognak kapni, még kevesebb pénzt fog hozni a labor. Szerintem tiszta öngyilkosság, de ők tudják. A létszámleépítésről annyit, hogy az acélos szekcióban 8-an dolgoztak eddig, őket mind behívták interjúra, kirúgták őket, majd közölték, hogy 4 "új" pozíciót indítanak, amire pályázniuk kell. Október 18. án lesz eredményhirdetés.
• Engem ugyan nem rúgnak ki október közepén, de a főnököm Kolstein elbeszélgetett egyszer velem, miszerint a decemberben lejáró szerződésemet tuti nem fogják meghosszabbítani, sajnos nincs pénzük rá.
• A professzorok sem jártak valami jól, az öregek érdekes módon mind most mennek nyugdíjba, a nem elég öregek közül pedig szimplán felmondtak párnak, méghozzá szeptember 2. án. Ez azért külön érdekes, mert ekkor már egészen fél hete ment a tanítás, elindultak az új tantárgyak, véget ért a nyári szünet.
• Ami számomra különlegesen fájdalmas volt, az Dr. Arie Romeijn távozása. Igen, ő volt a kedvenc tanárom, épp ebben a negyedévben lett volna vele ismét órám, a Fatigue, amit miután nem tartott meg senki helyette, a 3. héten töröltek egyetlen üzenettel, miszerint a kurzus törölve, következő negyedévre halasztva. Szó szerint a derült égből menesztették el, ő sem számított rá, mert az első héten még a közös munkánkról beszéltem vele, majd egyszer csak felszívódott, de annyira, hogy azóta sem tudom elérni. Igen, vele csináltam a "titkos" orthotórp hídmegerősítős kutatást, ő intézte volna el nekem a gyakorlatot, és vele csináltam volna az Msc-s diplomamunkám. Sajnos ezek a tervek mind füstbe mentek, még most is azon dolgozom, hogy ne menjen teljesen feleslegbe az eddig elvégzett munka, és a megszerzett kapcsolatok. Eléggé helybenhagyott a távozása, rá építettem mindent, ami ebben az évben történt volna. Beszéltem már a Tanszékvezetővel, Professor Bijlaarddal, aki nagyon segítőkész volt, ezért nincs minden veszve, de nagyon lassan haladnak a dolgok.

Na ennyi rossz hír után jöjjön egy kis jó is, Richard PhD-ja lassan a végéhez közeledik. A tervek szerint decemberre kész lesz az összes kísérlettel, ami ugye nekem a munkát adja. Jelenleg a régi kísérletsorozatokat fejezzük be, és egy utolsót kezdtünk el, ami nagyon érdekes.

Az utolsó sorozat témaköre a Fracture Mechanics, avagy Törésmechanika tudományág. Arról van szó, hogy a fáradási tulajdonságok még pontosabb ismeretéhez szükség van a repedésterjedés vizsgálatára. Ezt egy úgymond irányított repedésterjedés vizsgálattal tudjuk vizsgálni. Veszünk egy kisméretű próbatestet (kb 300x25x25 mm), aminek az egyik oldalára egy nagyon kis bevágást készítünk, melynek ismerjük a pontos geometriáját. A törésmechanika tudománya azzal foglalkozik, hogy az ilyen ismert geometriájú és ismert terhelésű próbatestekben keletkező repedéseket elméleti úton meghatározza. A mi kísérletsorozatunk arra jó, hogy az elméletileg meghatározott eredményeket alátámassza, valamit a kérdéses konstansokat pontosan meghatározzuk.

A repedés terjedésének detektálása az igazi kihívás az egész cuccban. Erre 2 független módszer alkalmazunk párhuzamosan. Egyrészt egy kis feszültségű, de nagy áramerősségű egyenáramot vezetünk át a próbatesten terhelés közben, és a próbatest ellenállását követjük nyomon. Amint a repedés terjed, a keresztmetszet csökken, az ellenállás pedig nő. Az ellenállás értékének változása jó beállítások esetén nagyon szépen összefügg a repedés méretével. A másik módszer a vizuális detektálás. Egy nagyon jó nagyítású kamerával követjük a kezdeti  bevágásból induló repedés terjedését. A pontosság kb 1/100 mm, ami vizuális megfigyelésnél nagyon jónak számít szerintem.

Akit bővebben is érdekel a dolog, tekintse meg a picasa galériámat, készítettem pár képet az összeállításról.

Stevin II Laboratory, TU Delft

© Balázs Siegler

Származási hely: 2010-10-01 Lab

Richard munka közben