A hétvégét Brüsszelben töltöttem, a rokonaim társaságában. Egészen sok rokonom társaságában, hogy pontos legyek. Találkoztam Andrással és Verával, Gergővel, Zsófival, Gazsival és Simikével. Ennyi ismerőst Karácsony óta nem láttam. Nagyon jól éreztem magam, végre magyarul beszéltem, 2 napon keresztül. Na lássuk mi történt.
Szombaton reggel felütem a vonatra, és 2 óra alatt Brüsszelben is voltam. Sima IC-vel. Nagyon gyorsan, és kényelmesen oda lehet jutni. A vonatjegyem speciális Benelux államok közötti hétvégi jegy volt, így egészen olcsón meg lehet úszni egy kirándulást. Amikor leszálltam Brussel-Zuid állomáson már várt rám a fogadóbizottság, Gazsi és Gergő személyében. Először hozzájuk mentünk lepakolni, és felvenni a család többi tagját, majd átvonultunk ebédelni a nagyszülőkhöz. Vera nagyon finom ebéddel várt minket, egy igazi hétvégi ebéd már nagyon hiányzott.
Ebéd után Gergővel és Zsófival nekivágtunk a belvárosnak, egy igazi városnéző sétát ejtettünk meg, a gyönyörű időben. Lépten nyomon magyar hangokat hallottam magam körül, nagyon furcsa volt! Teljesen elszoktam attól, hogy magyarokkal találkozom. Végigsétáltunk a felsővároson, az alsóvároson, megnéztük a főteret, a Pisilő Fiút, majd megkerestük a Képregény Múzeumot. A belgák nagyon szeretik a képregényeket, rengeteg nagyon sikeres sorozat született náluk, elég csak a magyarországon leghíresebb
Hupikék Törtpikékre gondolni. Persze a Törpikéken kívül rengeteg más képregény ki volt állítva, például
Lucky Luke,
Largo Winch, a finn Tove Jansson
Moomin könyvei és persze a
Tintin füzetek. A múzeum
honlapja.
Nagyon sok régi 20-as 30-as évek beli képregény volt kiállítva, és őszintén szólva, ha nem olvastam volna Umberto Eco Loana királynő titokzatos tüze című könyvét, fogalmam sem lett volna miről is van szó. Így viszont nagyon érdekes volt a kiállítás.
A múzeum után még elautóztunk az Atomiumhoz, ahol csináltunk pár képet, de nem mentünk be, mert már esteledett, és haza kellett menni a srácokért. Amikor hazaértünk, olyan 8 óra körül elkezdődött az esti program, nevezetesen a gyerekek ágyba terelése. Már teljesen el is felejtettem, hogy mekkora feladat két kisgyereket lefektetni. Vacsora, persze mindenkinek olyan, amitől nem kezd hisztizni, fürdés, pizsama, estimese, fekvés, fekvés mégegyszer. Én csak figyeltem az eseményeket, de már az is fárasztó volt. Miután a gyerekek lefeküdtek, mi is vacsoráztunk, közben megnéztük a tv-ben a királyi családokról szóló heti összefoglalót, ami nagyon vicces, mert sorbaveszi, hogy mit csináltak a héten a Belga, Holland, Angol, és esetleg még a távolkeleti fennségek, és hozzátartózóik.
Másnap egy hosszabb túra volt betervezve. A reggel úgy kezdődött, hogy Simike nagyon rosszul volt, valószínűleg elkapta Gergőtől a gyomorrontásos vírust, és indulás előtt néhány perccel ki is dobta a taccsot. Ezen komplikációk miatt végül Zsófi otthonmaradt Simivel, míg mi beültünk András BMW-jébe, és lezúztunk Luxembourg tartományba. Itt megtekintettük a Euro Space Centert, ami az esős időben megfelelő programnak bizonyult. Gazsinak nagyon tetszett, bár a szöveget nem értette, de voltak rakéták, rengeteg lámpa, és egy iszonyat idegesítő űrzene szólt 80 percen keresztük. Itt ebédeltünk egyet, majd meglátogattuk a közeli Redu falucskát, amit elég nagyképűen Könyvvárosnak becéznek. Itt rengeteg könyv található, és a 700 fős falu minden lakója a turistákból él. Egy kávé elfogyasztása után hazafelé vettük az irányt. Én a központban kiszálltam, és megvártam a következő vonatot Rotterdamba (óránként járnak). Este kényelmesen haza is értem.
