2010. március 9., kedd

Nagy büdös semmi

Úgy kezdődött, hogy múlt héten nem történt semmi. Egész héten semmi. A nagy semminek amúgy nagy nyomása van az ember pszcihéjére, mintha meg lehetne mérni, mint a passzív földnyomást. A nagy nyomás hatására péntek este kitaláltuk, hogy elmegyünk Leidenbe, mert ott állítólag nagyságrendekkel jobb a férfi/nő arány, mint Delftben. Lehet, hogy ez a kijelentés önmagában igaz, de arról nem szólt az urban legend, hogy "de meg ne próbálj péntek este menni, mert az egyetemisták nem csinálnak semmit péntekenként." Szóval egy üres Leidenben próbáltunk szerencsét péntek este.

Szombaton folytatódott a semmi. Gondoltam én, menjünk nézzük meg a világhíres Europort-ot, Rotterdam kikötőjét, a tengeri hajózás Mekkáját, mert az milyen érdekes lesz. Hát nem. Elvergődtünk Hoek van Hollandba, persze már ez sem volt egyszerű, mert a vonatok megint nem jártak Delft és Schiedam között, szóval pótlóbusz, vonat. Már akkor fel kellett volna tűnnie, hogy még embereket sem nagyon látunk, amikor a kis HÉV szerű vonattal megérkeztünk az amúgy zsákvonal végén lévő állomásra, az úgymond Nieuwe Waterweg bejáratához. Ez arról lenne híres, hogy az összes nagy hajó itt jön és megy a kikötőhöz, és van rajta egy nagy gát, a Maeslantkering ami 2 Eiffel torony méretű vízépítési műtárgyból áll, és fél Hollandiát védi az áradásoktól. Nahát a vonat állomása a gáttól 3 km re van, gondoltuk kicsit gyaloglunk és megnézzük. Olyan 2 órát gyalogoltuk kihalt gyártelepek között, sehol egy lélek, a gát is rohadt messze, félúton meguntuk, és visszfordultunk. Ez idő alatt 2 db nagyobb méretű hajót láttam a csatornán. Lehet, hogy a szombat szünnapnak számít a hajózásban, vagy nemtom.

Vasárnap is folytatódott a semmi.

Hétfőn megtört az átok, és végre csináltam valami érdekeset is, konkrétan hegesztettem. Az egyik tárgy keretén belül volt egy 3 órás gyakorlatunk, ami során 3 féle hegesztésti eljárást is kipróbáltunk, mindenki alkothatott saját belátása szerint. Engem még mindig nagyon lázba hoz, ha hegeszthetek, élveztem is nagyon. A vízszintes pozícióban való hegesztésben már nagyon profi vagyok, de a függőleges pozíció sokkal nehezebb, igazi kihívás volt, nem is lettek valami szépek a varrataim. Nikos csinált pár képet a mobiljával, majd megpróbálom megszerezni tőle. 

2010. március 3., szerda

Guitar sting

"We consider the srting as a guitar string, and give it the initial conditions. Basicly play."
/A.V. Metrikine/

2010. március 2., kedd

Dublin

Dublin mostantól az egyik kedvenc városom ezen a Földgolyón. Egy ilyen utazás után döbben csak rá az ember, hogy mennyi jó hely lehet még a Földön azon a pár helyen kívül, ahol már járt. Nekem személy szerint nagyon bejött Írország. Megfogott a táj, a hangulat, az emberek, a kultúra, a sör és minten, ami ebből a kellemes országból árad.

Ha valaki előzetesen megkérdez még Magyarországon, hogy szerintem mi a különbség Hollandia és Írország között, maximum annyit tudtam volna válaszolni, hogy különböző időzónában vannak.
Hát hatalmas a különbség. Főleg fél év Hollandia után hatalmas. Megérkezésünk estéjén olyan kultúrális és érzelmi sokkot éltem át, amilyet még sosem éreztem - igazából nem is gondoltam, hogy van ilyen. Delft egy pici izolált mikroközösségnek tűnik Dublin fényében, ahol csak férfiak élnek, és ők is csak csöndesen otthon ücsörögnek az üres estéken, a város pedig teljességgel kihaltnak tetszik a nap minden órájában. Ehhez képest Dublinban irtózatos sebességgel száguld az élet, hangos, illatos, tele van szebbnél szebb lányokkal, és Guiness íze van. Igazi világváros érzés, az általam ismert városok közül talán Berlinre és Budapestre hasonlít a legjobban. Az írek nagyon kedvesek, csöppet sem kimértek ellentétben a hollandokkal, szeretnek bulizni, haverkodni, idegenekkel társalogni. Van 2000 kocsmájuk Dublinban, nem kell minden nap ugyanoda járniuk. A legöregebb kocsmájuk több mint 600 éves. A Guiness mindenhol irtó drága, 5 euró/pint +- 50 cent. Általában jellemző Dublinra, hogy irtózatosan drága, nem csak a sör, de az étkezés is, még a szupermarketben is minden sokkal drágább, mint akár itt Hollandiában.

Megérkezésünkkor nagyon szerencsések voltunk, minden gördülékenyen ment, mint a karikacsapás, vonat, vonat, reptér, repülő, reptér, első pint Guiness, busz, szállás. A szállás felé közeledve mondam is Nikosnak, hogy eddig csodálatosan sikerült minden, már csak megfelelő szobatársak kellenének. Ő felvázolta hogy biztos 8 db szőrös börtönlakóval leszünk egy szobában, szóval ne reménykedjek. Én bíztam a szerencsénkben, egy ilyen szép napot csak nem lehet így befejezni. Amikor benyitottunk a 10 ágyas szobánkba este 8 óra felé, bőröndöstűl kabátostúl teli szájjal vigyorogtam Nikosra, aztán a 8 db 20 év körüli lányra, akik első este a szobatársaink voltak. Ezek után az este hasonló sikerekkel folytatódott Dublin belvárosában, és reggel 6 körül életem egyik legjobb napját zártam az ágyamba zuhanva.
A partizáson kívül nappal természetesen megpróbáltunk minden fontos POI-t (point of interest) megtekinteni, sikerült eljutni a National Gallery of Ireland-be, a Trinity Collegba, az Old Jameson Brewery-be, megtekintettük az összes hidat, a Guiness negyedet, a legtöbb templomot, katedrálist, a nevezetes kocsmákat. Egy nap kirándultunk a Wicklow Mountanisben, ami gyönyörű szép hely. Jártunk Greystonesban, Brayben, Glendaloughban. Elmentünk megnézni Eoin régi egyetemét az United College of Dublint.

A kirándulás képeit megtekinthetitek a picasa albumomban (link baloldalt a menüben).

Összességében nagyon élveztem ezt a nyaralást, igazi felüdülés volt végre hegyeket látni, sok ember között lenni, hangos klubban bulizni és nem utolsó sorban angolul beszélni igazi angol anyanyelvű emberekkel. Mielőtt valaki belémkötne: Írországban az ír és az angol is hivatalos nyelv, írül a populáció kb 10%-a tud, és a feliratok angol és ír nyelven vannak mindenhol. Valamint az angol ír akcentussal a legkirályabb a világon.

2010. február 19., péntek

Utazok

Nahát holnap irány Dublin, egy hétig nem leszek online valószínűleg. Már majdnem sikerült bepakolnom a bőröndöm, a kézipoggyászba 8 napra ruhát és egy fényképezőgépet helyezek el 100% os helykihasználással. Azért még délelőtt bemegyünk dinamika előadásra, mert azt nem lehet kihagyni. Amúgy a dinamika kezd nagyon durvulni, ma 3 házi feladatot csináltam belőle egyszerre.

Ami még jellemzi a helyzetet, hogy a héten esett hó is, meg el is olvadt, sütött a nap is, meg volt nagy hideg is. Ennek következtében megfáztam, és folyik az orrom. A hogylétemről ennyit.

Még ami számottevő érdekesség számomra, hogy tök jó könyvet olvasok esténként, mindenkinek ajánlom. Ken Follett - World without end (angol kiadás, magyarul nem tudom, hogy van e). A XIV. században játszódik Kingsbridge városában Angliában. Eddig annyira nem rajongtam a középkori sztorikért, de ezt egészen izgalmasan írta le a költő..

Márciusig a Téli Olimpia miatt szünetel az összes sorozat Amerikában, nem is tudom mi lenne velem, ha nem mennék nyaralni.

UPDATE
Boldog születésnapot kívánok kedves Anyu!


(Aki kommentben kitalálja, hogy milyen torta, az vendégem egy sörre, ha találkozunk)

2010. február 15., hétfő

Hétvége 2

Múlt héten sem történt sok izgalmas dolog, bár kicsit felpörögtek az események. Elkezdődött az dinamikára való tanulás, ami valószínűleg a vizsgaidőszak végéig fog tartani. Páran jelentkeztetek, hogy jöttök majd meglátogatni, aminek nagyon örülök. Az április-május hónapok már jól néznek ki a naptáramban. Persze amint jó idő van, máris nagyobb az utazó kedve az embernek :)

Szombaton meg is jöttek az első látogatóim, mégpedig az Árvai-Siegler család személyében. Brüsszelből néztek át, egy elég rövid kis délutánra, de azért a fontos helyeket megtekintettük Delftben. Gazsi és Simi egyre nagyobb fiúk, Gergőnek már 2 szupertelefonja is van, Zsófi pedig az EU felé közvetíti Magyarországot, de ez még mindig nem teljesen világos számomra mit is takar valójában.

A látogatás képei megtekinthetőek a Picasa galériámban (link a baloldali menüben)

Új téma a blogon: néha vannak jó beszólásai a tanáraimnak, ezeket le szoktam írni, most megosztok párat a nagyérdeművel

"The quality of a weld is like the quality of an apple. Some may look really nice but taste bad, and some may look bad but taste nice."
/A.M. Gresnigt/ 

2010. február 10., szerda

Hétvége

Az előző hétvégém nem sikerült a legjobban. Igaz pénteken még volt mit csinálni este, a De Koninck Bluesfestival nevű eseménynek adott otthont Delft, melynek keretén belül Delft legalább 20 kocsmájában élő blueskoncertek voltak megtekinthetőek rengeteg ember társaságában egész délután és éjjel.

Valószínűleg itt meg is fáztam kicsit, mert vasárnap már enyhe hőemelkedésem volt egész napos fejfájással kísérve. Amúgy egész hétvégén iszonyat rossz idő volt, ugyan be volt tervezve egy közeli kirándulás, de el sem indultunk, mert nem lett volna értelme. Majd legközelebb.

Az egyetem elkezdődött ugyan, de én lélekben már a dublini nyaralásra készülök, ami nagyon jó lesz.

2010. február 5., péntek

Új tárgyak, magyaros ízek

Nahát mint már írtam, új félév, új tárgyak, új órarend, csak én maradtam a régi. Ebben a negyedévben 5 tárgyam lesz, elég durva az órarendem, munkával együtt minden nap reggeltől estig vagyok az egyetemen. A jelenlegi 5 tárgyam:

Steel Structures 3 - Acélszerkezetek 3
Timber Structures 2 - Faszerkezetek 2
Capita Selecta Steel and Aluminium - Acél és Alumínium tulajdonságai
Dynamics of Structures - Szerkezetek Dinamikája
Material and Ecological Engineering - "Ökologikus" tervezés


Ezen kívül ma paprikáscsirkét főztem sajt gyártású nokedlivel. Íme az eredmény:


*^*