Látogatás Hollandiában (Vendég-poszt, írta M. P.)

Még az ottlétem alatt beszéltük meg Balázzsal (vagy ahogy sokunknak természetesebben esik: Szigivel), hogy a látogatásomról először ő, azután pedig egy amolyan vendég-posztban én is beszámolok majd a blogján. Üdvözlöm az olvasót, M. P. vagyok.

Elvileg az lett volna a feladat, hogy egymástól teljesen függetlenül írjunk látogatásom napjainak soráról, de végül is nem tudtam megállni, hogy el ne olvassam az ő bejegyzését, és annak fényében alakítsam a magamét. Mivel ő már elég részletesen és jól leírta az ott töltött napjaimat-napjaink történéseit, és valószínűleg senki sem szeretné ugyanazt az elbeszélést kétszer meghallgatni, én talán nem is leszek túl epikus. Sőt azt hiszem, valami sűrítő+/poétikus hangot ütök meg, ami magában hordozza a modorosság veszélyét, de megteszem tétjeimet, és készséggel elbukom, ha a dolog nem áll össze.

Lévén alkalmi látogató, vendég, utazó, számomra a legtöbb tapasztalat pusztán szemlélésből származott, és a legtöbb dolognak, amit megszemléltem, a rendkívüliség volt a fő tulajdonsága (már csak azért is, mert ami nem volt rendkívüli, az nem akadt fönn a rostán).

A Schipholon a repülőgépek, a Boeingek és Airbusok, a hatalmas repülőtéri teraszról. Delftben a piros tégla áradata, a házfalakon és az utca burkolatán. Rotterdamban az építkezések – az egész város mint egyetlen nagy Potsdamer Platz, ahol, mivel vége a háborúnak, most felépítünk mindent, amit a szerkezet elbír, és betonból-acélból-üvegből felépíthető. Maastrichtban a Franciaországra emlékeztető kőhíd, a német romanika tananyagra emlékeztető nagytemplommal (és igen, a csapatban napozó lányok). Amszterdamban, hogy minden utcája ugyanaz. Hágában az őzekkel és ludakkal népes városi park.

Maastricht

A múzeumok és a képek. A világ négy sarkából összesereglett utasok fölé emelkedő repülőtéri irányítótorony, a delfti piactér fölé magasodó templomtorony után Bábel tornya a rotterdami múzeumban, a Boymans-van Beuningenben. Ugyanott Boschtól A vándorlegény vagy a siralmas állapotukban is tökéletes, borzongató jelenetek Az Özönvíz és A Pokol tábláin. A Rijksmuseumban visszafogott, szép elrendezésű, pontosan metszett téli falusi jelenetek, a Van Gogh múzeumban a napon érlelődő gyümölcsfák és búzamezők. Anne Frank háza, egy-egy idézet mindennapokról, reményekről, tervekről. Auschwitz síkja panorámában a falon. Delft látképét nézni Hágában.

Ezt láttam; de nemcsak láttam, hanem hallottam és beszéltem is, interakciókba kerültem. Angolul, mert ahogy nekem is tűnt, tényleg mindenki tud. Maastrichtban az óvárosi utcán sétálva egy földszinti ablakból korunkbeli bulizók nyújtották a kamerát és kértek angolul, fényképezzem le őket. Amszterdamban aprópénz az angolul kéregetőnek. Nem érezni szükségesnek, hogy zavarba jöjjek, s éppen ezért kissé mégis zavarba jönni, amikor a lány a kirakatból angolul megszólít. Vagy interakció magyarul: mert a Rijksmuseumban megkérdezték, honnan jöttem, és „köszönöm”-mel feleltek, amikor kifizettem a belépőt. Vagy interakció magyarul rögtön a második estén, egy régi radnótis (kétezer kilométerre otthonról is egy régi radnótis) srác delfti házibuliján, ahol óriás szappanbuborékokat eregettek, s ahol az alkalom valószínűtlensége nem is a zavar volt számomra, hanem éppen hogy a hangulat.

Láttam és hallottam, de ízleltem is. Rántott halat, azaz kibbelinget, a váratlan, de isteni túrótortát, a vajas baguette-tel lágy és ízes hagymalevest, a hagymakockás nyers heringet (nyúlós húsú, szegény fej nélküli halat); az absztinenciát felfüggesztve mindenféle gyümölcsösnek mondott, de reménytelenül sörízű söröket.

Erről én is csatolok egy képet

Láttam, hallottam, ízleltem, mind egyre kevesebbet tudtam ezekről beszélni, arról sem fogok tudni többet, amit szagoltam. Talán Delftben a lift szagát fölismerném, ha álmomban újra érezném. Amszterdamban a sajtboltban. Amszterdamban az utcán, a fiatal könnyedséget egy részükben rászabott, egy részükben már kinőtt ruhaként viselő közönség füstjét.

Balázs készítette rólam.

S maradna végül, amit megfogtam, amit megtapintottam. Ülésekbe simultam repülőn és vonaton. Kapaszkodók, lépcsőkorlátok. A bőröndöm húzta le a kezemet. A tagjaim érzése belülről, néhány guggolás, bokakörzés, térdemelés a képtári állás fáradságában. A szél az arcomon a scheveningeni tengerparton, az utolsó nap. Kerülj közel. Pancsoltam az Északi-tengerben. Megszokhatóan hideg. Csapkodó hullámok, vizes nadrág. Mélyedést mos a láb köré, ahogy visszahúzódik, ez a nyomunk a világban, míg simára nem javítja a következő áradat.

MP látogatóban

Június végén meglátogatott egy kedves barátom Budapestről, kihasználva az alkalmat, hogy még pár hétig egy aránylag nagy lakásban lakunk, ahol külön szoba jár a látogatóknak. Miskolczi Peti, avagy MP, az első a Berényes társaságból, aki közel két év alatt megtisztelt jelenlétével.

Egy péntek reggel érkezett, természetesen Schipholra, hiszen nagy repülőfan. Amíg én dolgoztam Hágában, ő a kilátó teraszról készítette el az előirányzott éves repülőfotóinak 90% -át. Délután Hága Centrálban találkoztunk, ahonnan végül először hazamentünk lepakolni. Itt meg is szeretném mégegyszer köszönni az átadott hazai szeretetcsomagot, tényleg hihetetlen jól esik otthoni ízeket kóstolni. A szeretetcsomag tartalma (jövendőbeli látogatóimnak hasznos lehet), egy doboz Túró Rudi, 1 csomag Pilótakeksz, 2 rúd Pick kolbász, 1 üveg pálinka. A kolbászból és a pálinkából még természetesen van, ezek lassan fogyó termékek. A kipakolás után végül úgy döntöttünk, hogy aznap lazára vesszük a figurát, és csak este sétálunk be Delft központjába körülnézni. Természetesen este megtekintettünk minden fontos látnivalót, nevezetes épületeket, szobrokat, templomtornyokat, kocsmákat. Ittunk egy welcome üdítőt, aztán hazafelé vettük az irányt, és a másnapot tervezgettük.

Mivel nem volt túl jó az idő, konkrétan finoman, de kitartóan esett, úgy döntöttünk, hogy ma Rotterdam lesz a program. Felültünk a sebesvonatra, és negyed óra alatt Rotterdamban is voltunk. Mivel még mindig esett, úgy döntöttünk, hogy először a Museum Boymans Van Beuningent iktatjuk a programba. Ez rendkívül jó döntésnek bizonyult, hiszen egyrészt nem áztunk bőrig, másrészt egy nagyon színvonalas kiállítást tekinthettünk meg. Én még nem voltem ebben a múzeumban, így nekem is újdonság volt minden. A kiállítás négy részre tagolódott. Az első adag, egyértelműen a legjobb része a múzeumnak, a Régi Mesterek névre hallgat. Itt található többek között Rubens, van Eyck, Rembrandt és Bosch néhány világhíres alkotása. Nekem legjobban Brueghel Bábel tornya című képe tetszett, lélegzetelállítóan részletgazdag, és monumentális alkotás. A második részben 19. és 20. századi festők képeit tekintettük meg (Dürer, Cézanne). Ez sem volt rossz rész, de nekem kevésbé tetszett, meg nem is volt túl tematikus a dolog. A harmadik rész modern képeket tartalmazott, például Monet és Salvador Dali képeiből. A negyedik rész volt a ráadás, igencsak meglepődtünk rajta. Egy iparművészeti kiállításba csöppentünk, űrhajóval, űrtárgyakkal, és hihetetlen aberrált festényekkel. Összességében nagyon tetszett a múzeum, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Mire kiértünk a múzeumból már kezdett alábbhagyni az eső, és elindultunk vársotnézni. Az Erasmus híd mellett betoltuk az első kibbelinget (sült tokhal), fotózkodtunk a híddal, megnéztük a Régi Kikötőt, a Kockaházakat, majd ittunk egy kávét és ettünk egy fenomenális túrótortát a Picknickben. Innen már eléggé esteledett, úgyhogy az állomás felé vettük az irányt, és hazarobogtunk. Este még kicsit sorozatoztunk, majd a másnapot próbáltuk kitalálni.

Reggelre sikerült is megálmodni az aznapi programot, méghozzá nem is akármilyen programot. Úgy határoztunk, hogy olyan helyre megyünk, ahol még én sem jártam, mégpedig Maastrichtba. Maastrichról azt kell tudni, hogy Limburg tartomány déli csücskében helyezkedik el, tehát egész Hollandia legdélibb pontján, ami igazából már erősen benyúlik Belgium területére. Itt írták alá az Európai Uniót deklaráló szerződést 1992 február 7-én, híres egyeteme van, és nem bombázták le a Második Világháborúban, mert meg sem próbálták megvédeni a holland csapatok. Ebből következően nagyon szép óvárosa van, városfallal, templomokkal, tóval. Csupán két és fél óra vonatozás után már meg is érkeztünk, és csodálatosan szép, meleg napunk volt. Egy jó nagy városnéző túrába kezdtünk, melyről a képeket az alábbi képre kattintva lehet elérni.

Nekem egyből megtetszett a város, teljesen más érzés volt sétálni benne, mint a tipikus holland városkákban. Ennek a fő oka az, hogy az építészete lényegesen különbözik a németalföldi városokétól, elsősorban a kő, mint építőanyag használata miatt. Maastricht egy kissé dombos vidéken fekszik, ami szintén nagyon furcsa és felemelő látványt nyújott a szememnek.

A városnézésbe beiktattunk egy kis jóféle hideg búzasört is, ami határozottan meghozta a lelkesedésem a nagy melegben. MP kollegát a templomtornyok nyűgözték le legfőképp, elismerem nem voltak rosszak, engem meg a csapatokban lézengő lányok, akik ráadásul még nem is voltak Tipikus Holland Lányok (THL: magas, szőke, nem túl szép lány, kizárólag H&M póló, bőrkabát, harisnya miniszoknyával és bundás csizma, mindezt júniusban 28 fokban is). Megcsodáltuk a parkot is, tölgyfákkal, tóval és várfallal egyetemben, majd, mivel már közeledett a vacsoraidő, leültünk egy nagyon hangulatos helyre egy leves + sör kombinációra.

Beninek szeretettel: francia hagymakrém leves sajttal és piritóssal, csirkeragu leves szintén vajas pirítóssal és almás üditő, valamint erősebb belga üdítő. 

Vacsora után hazafelé vettük az irány, egy kisebb késéssel, de rendben megérkeztünk.

Hétfőn Amszterdam volt soron. Itt úgy találtuk ki a programot, hogy aznap csak városnézés lesz, azzal is el lehet bőven tölteni egy egész napot; és Peti másnap egyedül visszajön a múzeumi körútjára. Még mindig nagyon szép időnk volt, kifejezetten meleg. Napközben UV riasztás is volt, úgyhogy csak délután 2-kor indultunk el. Ez jó döntésnek bizonyult, mert 3-kor a pályaudvarról kiérve még mindig nagyon erősen sütött a Nap. Gyalog indultunk útnak, először a belvárost tekintettük meg, rengeteg turistával egyetemben. Csináltunk tipikus túristafotókat, átbarangoltunk a csatornák szövevényén, leültünk kicsit a Vondelparkban egy fagyival, majd továbbmentünk a Museumplein felé. Itt megint pihentünk kicsit, még mindig nagy volt a hőség.

A sétát a városközpont felé folytattuk, további helyek megtekintésével, majd mivel már elég fáradt voltam a sok gyaloglástól, azt javasoltam, hogy üljünk le egy sör erejéig az egyik csatornaparton, az is nagyon hangulatos és hozzátartozik az amszterdami feelinghez. Ez tényleg jó ötlet volt, nagyon kellemes volt a hűsítő szellőben üldögélni egy hasonló jellegű sörrel. Mivel még 9-kor is nagyon világos volt, ezért napvilágban indultunk neki a Vöröslámpás Negyednek, amit meg is tekintettünk, és a másik végén kilyukadva az állomás felé vettük az irányt.

Kedden én dolgozni mentem, mert nagyon közeledett a részhatáridő a diplomámmal, csütörtökre kellett készülni a progress meetingre. MP egyedül vágott neki az amsterdami múzeumoknak, amivel az egész napot el is töltötte. Szerdán szintén dolgoztam, Peti pedig Hágát nézte meg múzeumostúl, belvárosostúl. Munka után találkoztunk, betoltunk egy kis nyers heringet, majd kivillamosoztunk a tengerpartra. Scheveningen minden látogatóval kötelező program, nem lehet vele nagyon ráfázni. Rendes szél fújt, egészen nagy hullámok voltak. Lábszárig bele is mentünk a vízbe, na meg csináltunk ugrálós képeket.

 

A tengerpart is nagyon jó volt, bár számomra már kezd bejáratottá válni a dolog. Visszavillamosoztunk Delftbe, ahol még beültünk a Klooster-be egy kicsit, ahol Luis is csatlakozott hozzánk.

Másnap reggel már csak az elköszönés maradt hátra, Peti ment Amszterdamba, én pedig az egyetemre prezentálni.

Nagyon örültem a látogatásnak, tényleg jó volt egy kicsit kikapcsolódni. Idén nyáron nem nagyon tudok hazamenni a diploma miatt, ezért különösen sokat jelentett, hogy kicsit enyhült a honvágyam, ami jelentem van. Ha nem is olyan formában, hogy meghalok tőle, de egyre jobban hiányzik a társaság, a sörözések a szabadban, a Balaton, a Városliget, a belváros, a vasaltszendvicses, na meg a zsongás. Viselt dolgaimról nemsokára ismét beszámolok.

Hering parti

A minap érdekes élményben volt részem a munkában. Délben a kollégáim mind elindultak felfelé, a fölöttünk lévő emeletre, és mondták, hogy "Haring-party" van, menjek én is, ha szeretem. Kicsit furcsán néztem, aztán leesett, hogy a halra gondolnak, nem a többi átvitt értelmű jelentésre. Azért ez nem volt teljesen jogos következtetés, mert mint kiderült,  az ultimate hering partira váltottam jegyet.

A művelet úgy nézett ki, hogy az egyik kisebb fajta tárgyalóban gyűltünk össze, és nyers heringet kajáltunk zacskós! kockára vágott hagymával! Én, meg még 12 középkorú, csíkos inges, öltönynadrágos mérnök. 2 teljes hűtőládányi heringet! Mit ne mondjak, elég elképesztő fordulat volt a munkanap során, erre igazán nem számítottam. Kiderült, hogy ezt minden évben eljátszák, ez egy irodai hagyomány.

*//:\\*

A Facebookon akkora sikert aratott az alábbi képem, hogy gondoltam megosztom nagyobban is, lehessen gyönyörködni. Katt.

Delft, 2011 Június 21

© Balázs Siegler

Not so shiny

Az elmúlt három hetet két dolog jellemezte: a szar idő és a dinamika tanulás.

Míg Magyarországon tombol a nyár, meleg van, nyári záporok meg viharok jönnek mennek, addig Hollandiában beköszöntött az elmaradt tavasz. Minden nap esik, van hogy napokig megállás nélkül, a maximális hőmérséklet 16-18 fok, az átlag olyan 12 körül lehet. Eléggé megviseli az embert, főleg a nagyobb zuhék előtti iszonyatos nedves levegő. Egy dologra jó ez az időjárás, a 4 fal közé szögezni mindenkit.

Amire szükségem is volt, hiszen neki kellett állni a tanulásnak. Van ez a Szerkezetek Dinamikája című tárgyam  ugye, ami úgy tűnik eddigi pályafutásom legnehezebb tárgya. Mondom ezt azért, mert sikerült 2 vizsgán is megbukni belőle: tavaly 5 öst, idén tavasszal 4 est kaptam belőle. Ez az első (és utolsó) tárgyam, amiből kétszer buktam meg. Igaz magamnak is köszönhetem a dolgot, mert egyik alkalommal sem tanultam rá eleget. Muszáj lesz szerdán átmenni a vizsgán, ezért az elmúlt 3 hetemet elég önsanyargató módon a tanulásnak szenteltem. Majdnem minden nap tanultam, nem mentem el esténként sehova, és korán keltem minden nap. Igazán sikerülhetne ezek után, drukkoljatok.
Amúgy írtam már erről a tárgyról többször is, az orosz professzor Andrei Metrikine tartja, méghozzá elég izmos tempóban. Olyan matematikai tudást vár el a hallgatóktól, ami talán 30 évvel ezelőtt standard volt az egyetemeken, de azóta max a TTK-sok körében lehet ilyet reálisan elvárni. Rengeteg féle differenciálegyenletet kell tudni megoldani, sokféle technikát kell ismerni hozzá, mindenfelé repkednek a Lagrange, Fourier, Duhamel, Laplace, Kronecker -ről elnevezett metódusok. Nem is tudnám most az összes kifejezést magyarra lefordítani, szinte biztos vagyok benne, hogy egy részüket sosem tanultam otthon. Mindenesetre most elég okosnak érzem magam, hogy ismét több oldalas levezetéseket tudok papírra vetni. Rég volt már ilyen érzésem. Az biztos, hogy a gyakorlás elengedhetetlen ebben a múfajban.

Amúgy ez az utolsó tárgyam az Msc-n, és már a diplomamunkámmal is jól állok, nagyon közeleg a vége. Néha elgondolkozom azon, hogy már 6 éve egyetemista vagyok, és nemsokára nincs tovább, jön a főállásban dolgozás. Amit egyszerre türelmetlenül várok, és kicsit félek is tőle.

Hanna

Az elmúlt pár hónapban nem nagyon találkoztam említésre méltó filmekkel, sem a holland bemutatók körében, sem a torrentoldalak választékában. Sajnos itt, Hollandiában, az amerikai blockbusterek sokkal inkább uralják a piacot, mint otthon, Budapesten.  Ennek ellenére örömmel számolhatok be róla, hogy végre megtört az átok, és egy kiváló filmet láttam.

A Hanna egy 2011-es film, amerikai, brit és német koprodukcióban készült. A Focus Features gyártotta, akikről azt kell tudni, hogy az egyik legjobb amerikai függetlenfilmes stúdió, érdemes egyszer elolvasni a történetüket, és az általuk készített filmek listáját, például itt és itt. (Olyan filmeket köszönhetünk nekik, mint a John Malkovich menet, Traffic, A Zongorista, Lost in Translation, In Bruge, Milk, Burn After Reading, stb.)

A Hanna főszereplője egy 16 éves lány, akit az apja nevelt fel egyedül, valahol a Finn hóbirodalomban az Északi Sarkkör közelében. Ketten élnek egy kunyhóban, a külvilágtól teljesen elszigetelve. A férfi elég különös módszerekkel neveli lányát, néha verekednek, rénszarvasra vadásznak, majd az elejtett állat csontjait használják célnak a lőgyakorlatokhoz. Este képeskönyvekből és lexikonokból tanulnak a világ többi részéről, különös tekintettel földrajzot és nyelveket. Egyszóval érezni lehet, hogy nincs itt minden rendben. Egyszercsak a fater kiás a földből egy jeladót, és azt mondja a lányának, hogy nyomd meg a gombot, és kezdődik a kaland. A legfőbb célod megölni egy nőt. Innentől beindulnak az események, pörög az akció, de a sztorit nem lövöm le.

A film elején, a hófödte Lappföld nagyon intenzív nyitány, teljesen egyedül vagyunk, minden neszt hallani, nincs hova menni, nincs kivel kommunikálni, a civilizáció legkisebb jele sincs közel s távol. Engem ezek a helyek nagyon vonzanak, nagyon szeretnék egyszer ilyen helyre eljutni. Hanna egy nagyon különleges lány, első pillantásra felkelti az ember érdeklődését. Amúgy egy ír színésznő játsza a karaktert, Saoirse Ronan, akit még sok jó filmben fogunk látni szerintem. A másik két főszereplő sem akárki, Hanna apját Eric Bana játsza, a gonosz CIA ügynököt pedig Cate Blanchett. Lappföld hideg, havas tája szinte magába szippantja a nézőt, és a későbbi jelenetek alatt már arra gondol az ember, hogy mennyire tiszta is egyben. Amikor az apa előveszi a jeladót, szinte egyből megtörik a varázs, piszkos lesz a hó, vége a magánynak. Még az akció előtt van egy jelenet, ahogy az ősember kinézetű férfi a hóval beborított kunyhóban előveszi az ollót, levágja a haját, szakállát, és felveszi az 1 szál öltönyét (ki tudja eddig hol volt), és elindul a hóban. Na ez a jelenet menő, a rénszarvas bunda után az öltöny hatalmas kontrasztnak tűnik. 

Az film innentől kezdve nagyon hasonlít a Bourne Rejtélyre, töménytelen mennyiségű párhuzamot lehet felfedezni a kettő között. Csak hogy egy pár motívumot említsek, a főhős, aki nem ismeri a múltját, rendkívül jól bánik a fegyverekkel, kitűnő fizikai kondícióban verekszik a CIA ügynökeivel, miközben egész Európán kereszül üldözik, mind mind visszaköszön ebből a filmből is. Így utólag belegondolva, én nagyon szerettem a Bourne filmeket is, nem csoda, hogy ez a film is megragadott.

A filmzenét a Chemical Brothers készítette, és nem is csalódik bennük az ember; nekem már a film közben feltűnt, hogy nagyon ismerős hangszerelést hallok.
Még rengeteg apróságot tudnék sorolni, amik megragadták a figyelmemet, de inkább nem teszem, mindenki nézze meg maga. Az IMDb szerint Magyarországon Június 23-án lesz a bemutató, ha én tehetném, biztos, hogy szélesvásznon nézném meg a filmet.

Sorozatok ismét

Most néztem, és már rég számoltam be az aktuális kedvenc sorozataimról, így jöjjön a hiánypótlás.
A májusi finálék óta rettenetes mértékben lecsökkent a néznivaló, ami egyfelől sajnálatos, másfelől meg hasznos is, mert van bőven más tennivaló, amiről jobb, ha nem vonja el semmi a figyelmem. Na lássuk, mit néztem ebben a félévben (a szokásosokon kívül):

Archer
Zseniális animáció, egy nem annyira titkos ügynökről, Sterling Archerről, sok káromkodással és politikailag inkorrekt viccelődéssel. Az elmúlt félév egyik legjobb döntése volt megnézni, és mivel összesen 23 db 20 perces rész van belőle (egyenlőre), pillanatok alatt be lehet darálni. Néha percekig hangosan röhögtem pár poénon, mindenkinek ajánlom, aki kicsit is fogékonyabb a kevésbé kommersz humorra.

Castle
A félév meghatározó sorozata. Sz Kis Zoli barátom javaslatára kezdtem bele, és úgy beszippantott, mint kezdődő tornádó a legelésző birkákat. Egy rendkívül csinos nyomozónő, Kate Beckett, és egy megnyerően nyomulós író, Richard Castle hosszú-hosszú flörtölését követhetjük nyomon. Minden héten új eset, közte az átívelő szálakkal. A nyomozónőt játszó Stana Katic személyében legújabb kedvenc színésznőmet üdvözölhetjük. Mivel a sorozat Amerikában az egyik legjobban teljesítő nem reality, ezért még sok évadnyi nyomozás van kilátásban.

Firefly
Ez a kultsorozat valamiért teljesen kimaradt számomra, és egy kis noszogatás hatására megnéztem még a télen. Összesen 13 rész készült el belőle, műfaja space-western, és hatalmas feelingje van az első résztől kezdve. Az egyik főszereplő, Nathan Fillion saját bevallása szerint is ez volt élete kedvenc munkája, és mindig is sajnálni fogja, hogy olyan hamar elkaszálták 2003-ban. A többi szereplő sem kis név, én csak Summer Glau-t és Adam Baldwin-t emelném ki, akik a scifi/geek sorozatok rajongóinak örökös szentjei. Nekem is nagyon bejött, mindenkinek ajánlom.

Game of Thrones
A legújabb fantasy sorozat, valami híres könyvből, amiről én még sosem hallottam ez előtt. Akármennyire is tiltakoznak ellene a fanok, a világ nagyon hasonlít a Gyűrűk Ura Középföldjére. Sean Bean karddal hadonászik meg lovagol. A sorozat sok-sok szereplővel, cselszövéssel és intrikával opeál. Eddig érdekes, bár lehet, hogy nem fogom örökké nézni. Két kedvenc karakterem van az első évadban, Arya (a kiscsaj a karddal), és Tyrion Lannister (a törpe jó humorral).


Mr. Sunshine
Igen, csak Matthew Perry (Chandler) miatt kezdtem el nézni, és elég szörnyű a dolog. Felejtős. Nem vicces.


Terminator: Sarah Connor Cronicles
Na ezt meg Summer Glau miatt kezdtem el, meg azért, mert csak 2 évad van belőle. Nem rossz, de csak unaloműzőnek ajánlanám. Túl sok benne az üresjárat, meg a lelkizés. Egyértelműen azok a legjobb pillanatok, amikor a Terminátorok próbálnak emberien viselkedni, de nem igazán sikerül nekik.

Champions League, Brasil

Na, ma este érdekes kalandokban volt részem. Először is elmentem a Proeflokaalba, ami a meccsnézős kocsma, szép nagy kivetítőn adják a meccseket. Ha éppen Spanyol csapat játszik, mindig tele van. Jó a hangulat, és van Warsteiner és Edelweiss csapolva. Szóval megnéztük a Bajnokok Ligája döntőt, Barcelona-Mancherster United. Eddigi tapasztalataim szerint mindig a spanyolokkal volt teli a kocsma, a Barca-Real mecccseken beférni sem lehet az ajtón, és hatalmas hangulat volt. Ehhez képest ma a Manchester góljánál 10 szer hangosabb volt a közönség, mint a 3 Barca gólnál. Ettől függetlenül még jó volt a meccs. Végül 4-en találkztunk odabent, Leticia, Helena, Óttar és én.

A meccs után még felmentünk Óttarékhoz, akik nagyon közel laknak. Kicsit hangolódtunk a következő programra, ami a Brasil Night volt. Én ugyan nem tudtam róla, de Delft egyetlen klubjában, a Speakersben, Brazil este volt. Teljesen váratlanul ért a program, kockás ingben (alatta a Flash póló azért befigyelt), mentem bulizni. A show nagyon jó volt, a színpadon egymást váltogatták a brazil dobolós-, capoeira-, táncolós csapatok. Persze igazi Brazilokkal, nem valami Holland utánzattal. A vége felé meg 5 igazi brazil karneváli táncoslány is feltűnt a színpadon - élőben egészen sokkal jobb az élmény, mint bárhol máshol. A csapatok fellépései között persze brazil zenéket játszott a brazil dj, a hagyományos sambától a badass brazil hiphop-ig minden volt a teritéken. Nagyon jó volt a buli, szokatlan módon egészen jó volt a nemek aránya. 

Azért kifelé menet egyből dobhártyán vágott a valóság - a külső teremben egy rakás holland ugrált az enyhén szólva is gusztustalan holland rádióslágerekre. Ezeknek tényleg nincs ízlésük.

P.S.: a borosta akkor is jól áll nekem.