Költözés

ilyen üres legutoljára 2 éve volt

Múlt héten Rotterdamba költöztem. Hivatalosan is vége van a delfti életnek, elköszöntem a DUWO-tól, visszakaptam a kauciót egyben, és leadtam a kulcsokat. Költözni fárasztó. Még úgy is, hogy egyik nap a kollegám besegített egy kocsival (Peugeot 106, szó szerint telepakoltuk), 5 napig tartott, amíg minden cuccom áthoztam Rotterdamba. Ideiglenesen Orsi szobájában lakom, aki közben elment nyaralni egy bő hónapra. Munka után irány Delft, pakolás, takarítás, majd vonatozás 1,2,3 dobozzal/szatyorral stb. Kiderült, hogy amikor már majdnem üres a lakás, akkor is van benne annyi cucc, hogy azt nem lehet 1 menetben elvinni.
Utolsó közös esténken Luis-szal lementünk a ház elé vacsorázni ahhoz a kifőzdéhez, ahol 2 év alatt sosem ettünk annak ellenére, hogy szó szerint 20 méterre van a házunktól. Nem is nagyon bántuk, hogy nem tettük meg előbb, igazából csak a szimbolikus érték miatt érdekes a történet. Búcsúzásként még megajándékoztuk egymást egy kis emlékkel. Én egy faliórát kaptam, utalásként arra az 5 darabra, ami nem működött 2 évig a falakon. Cserébe tőlem pedig egy képes holland szakácskönyvet (101 olcsó étel) és egy uzsonnásdobozt kapott. Egész megható volt, hüp hüp.

A költözés egyben azt is jelenti, hogy nemsokára letelik a 2 év, amit az MSc-re, és egyben a blogra szántam. Erről még lesz szó bővebben is, de még nem döntöttem el minden részletet. Bizony, repül az idő.

Munka fronton annyi történt, hogy mindkét cég, akiknél voltam interjún közölte velem, hogy éppen most nem aktuális a létszámbővítés, nagyon szeretnének felvenni, de jelenleg nem tudnak. Sokféle indokot is szolgáltattak, de a lényeg, hogy náluk nem fogok egyhamar elhelyezkedni. Így a jövőm ismét teljes ködbe burkolózik. Természetesen nem adtam fel a kűzdelmet, megint felforrósítottam pár szálat, még új opciók is szóbajöttek, de már szinte biztosra veszem, hogy nem fogok tudni szeptember elsején munkába állni. Elég hihetelen számomra ez az egész ügy, eddig azt hittem, hogy itt nem túl nehéz munkát találni egy jó mérnöknek, de a legnagyobb tanulságot a saját bőrömön kell megtanulnom.

Hiába élsz külföldön, hiába beszélsz 3+ nyelven, hiába vagy életed legpengébb formájában, hiszen most fejezted be az egyetemet, hiába dolgoztál egyetem mellett 2 évet a szakmában, hiába 3 oldal a szakmai CV-d, akkor is kezdő mérnök vagy.

Kezdő mérnök senkinek nem kell!!

Bármenyire is próbálkozom, akkor is kezdő mérnöknek titulálnak, és közlik, hogy rád most nincs idejük/kapacitásuk, hogy betanítsanak, meg csak nyűg lennék a senior engineer-ek nyakán. Na de könyörgöm, azért van diplomám, mert kurva gyorsan tanulok, és potom pénzért is napi 8+ órában írok reportot!! Na erről ennyit. Amikor megpendítem, hogy értem én, hogy kezdő mérnök nem kell, de nem leszek csak a várakozástól tapasztalt mérnök, akkor csak szélesen mosolyognak, az nem az ő gondjuk.

Joris múlt hét pénteken közölte velem, hogy karácsonyig biztos nem tud felvenni. Ezen szuper hírek után írtam a lányoknak, hogy bocsi, de nélkülem próbáljanak lakást szerezni, mert én azt sem tudom jelenleg, hogy hol leszek 2 hónap múlva, meg lesz-e miből fizetni a lakbért. Még 1 lakás volt hátra, már meg volt beszélve a megtekintés, gondoltam jófej leszek, és megnézem a lányoknak. Egy lakás már nem számít, úgyis vagy 10-et láttam előtte. Egy átmulatott este és elég kevés alvás után elmentem megnézni a helyet, és annyira megfelelő volt, hogy el is döntöttük még aznap a lányokkal, hogy kivesszük. Még nekem is megfelelt, mert kiderült, hogy nincs ügynökség, meg ügynöki díj, és nem kell nekem aláírni 1 évre a szerződést. Egy jó kis 3 szobás lakás, egy kínai/holland nőé, aki általában diákoknak adja ki, nagyon olcsó, és bútorozott. Egész kellemes környéken van, a Zweedsestraaton (Svéd utca). Amúgy a környék csupa országneves utcából áll, még Magyar utca is van! Megbeszéltem a lányokkal, hogy nem garantálom, hogy tényleg 1 évig tudok maradni, de szerencsét próbálok, és lesz ami lesz. Ha lesz munkám, ráadásul normális közelségben, akkor akár hosszú távra is megfelel majd.
Egy gonddal kevesebb.

Orsiék lakásában rendesen 4 lány lakik, de jelenleg mindennyian külföldön nyaralnak. Helyettük most 3-an lakunk a lakásban ideiglenesen, Diana (litván), Paolo (portugál) és én. Nagyon más velük lakni, mint Luis-szal, hatalmas társasági élet van. 1 hete lakom itt, de eddig minden nap közösen ettünk, jégkrémeztünk, sőt már bulizni is elmentünk egyszer. Nem hagynak esténként filmezni :D Rá kellett jönnöm, hogy akaratlanul is, de nagyon elszoktam már a pezsgő társasági élettől, itt az ideje kicsit szocializálódni!

Kiszolgáltatva

Az elmúlt 3 hetem elég horribilisra sikerült. Jelenleg már úgy érzem magam, hogy nem nagyon lehet rosszabb az élet, az újabb és újabb napi rosszhíreken már nem is tudom felhúzni magam, rezignáltan veszem tudomásul, hogy ismét változnak a tervek. A tervek mindig változnak. Eljutottam odáig, hogy azt sem tudom rendesen megtervezni, hogy mi lesz a következő héten, mit fogok csinálni, hol fogok lakni, hasonlók. Nem rajtam múlik, mindig valaki más tesz keresztbe, és rajtam csattan az ostor.

Az egész talán ott kezdődött, hogy a Dinamika vizsgát megírtam, majd a professzor, aki eddig mindig 1 héten belül kijívított mindent, 20 napig hozzá sem nyúlt a vizsgákhoz. Mikor végre kiderültek a jegyek, igencsak meglepődtem, hogy megbuktam. Nem nagyon, de épp eléggé, hogy ne legyen meg a tárgy, így ne tudjak lediplomázni. Aznap éjjel annyira felhúztam magam, hogy nem nagyon sikerüt aludni. Másnap írtam egy szívhezszóló levelet, hogy ugyanmár adjon egy esélyt a nyáron megszerezni a krediteket, mert csak miatta csúsznék fél évet. Azt válaszolta, hogy ha elküldöm az összes idei assignmentet hibátlanul, akkor megbeszélhetünk egy szóbli vizsga időpontot. Na ez az időpont még nincs meg, ez az első bizonytalansági faktor.

Aztán folytatódott a dolog a diplomázással. Volt egy progress meetingem, ahol minden professzor és érdekelt ott volt, na ennek a végén szépen egyeztettük naptárjainkat, és kijelöltük a diplomázás időpontjait. Először lesz egy "green-light" meeting, ami lényegében a védés, majd egy Final Presentation, ami a nyilvános előadás, és itt kapom meg a jegyet. Már akkor szépen beletették abba az 1 hétbe a védést, amikor haza akartam menni, hogy kicsit pihenjek. Ezt még lenyeltem, mint keserű pirulát, de nembaj, 3 nap Balaton is valami. Ezek után szintén 20 nappal épp hazaért az egyik professzor, és írt is egy emailt, hogy sajnos neki mégsem jó Augusztus 16-a, tegyük már át máskorra a védést. Mindezt úgy, hogy rajta kívül csak 5 másik emberrel baszott ki 1 mondatban. Megint eléggé elszállt az agyam, azonnal elkezdtem telefonálgatni, emailezni, természetesen nem lehetett elérni senkit. Most épp úgy néz ki, hogy Augusztus 23-án találtam 4 órát, amikor mindenki itthon lesz, és még rá is ér. Nem is részletezem a küzdelmet, amígezt sikerült elérnem.

A következő csodás sztori a költözködés. Szintén kb 3 hete elkezdtem új lakás után nézni, még lakótársakat is találtam 2 magyar lány személyében, már csak a 3 szobás lakás hiányzott. Több 10 óra keresés után és rengeteg emailezés, telefonálás után sikerült 7 lakást megnéznem Rotterdamban. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire elkeserítő volt a helyzet, a disznóólnál is koszosabb szobákat akartak nekünk kiadni aranyáron, hol lopott hangfalakat tárolt benne valakik, hol heroinos tű várt a konyhafiókban, és még sorolhatnám. Ilyen előzmények után el lehet képzelni, mennyire örültem neki, amikor találtam egy kiváló helyet, tök jó helyen, frissen felújítva, olcsón, bútorozottan. 2 szer is voltam megnézni a helyet, a második alkalommal a tulaj is ott volt, már a bútorokat beszéltük meg éppen a lányokkal, amikor egyszer csak hív az ügynök, hogy most hívta a tualj, hogy mégsem adná ki nekünk a lakást. Kérdezem, hogy de mégis miért, erre valami olyan elbaszott szöveggel jött az addig nagyon kedves és segítőkész nő, hogy végre leesett, hogy hazudik. Felhívtam a tulajt is, majd egy jó 10 perces beszélgetés után kiderült, hogy nem csak nekem hazudott, hanem a tulajnak is, egyikünk sem azt kapta, mint amire számított. Nem írom le az egész sztorit, a lényeg, hogy 2 nappal a szerződés aláírása és 5 nappal a költözés előtt lakás nélkül maradtam, úgy, hogy közben lemondtam másik lakásokat is, mert már azt hittem nem lesz rá szükségem.
Most ott tartok, hogy 2 nap múlva ideiglenesen Orsi szobájába költözök Rotterdamba, ő úgyis megy el egész augusztusban nyaralni, és van 3 hetem találni egy szobát. Már mindegy, hogy hol, kivel, mennyiért, csak legyen.

A hab a tortán a munkavállalás. Az elmúlt 2 hétben volt 2 állásinterjúm is, mindkettő jól sikerült, és azt reméltem, hogy mostanra már tudni fogom, hogy hol fogok szeptemberben munkába állni. Persze ebből sem lett semmi, a bizonytalanság továbbra is tart, ennél nincs rosszabb. Az első hely az IV Oil and Gas nevű cég,  Papendrechtben vannak, egy elég elfoglalt cég, sok a munkájuk. Az interjúm nem volt zökkenőmentes, nem egyszerű kijutni odáig, egy autópálya mellett van a világ végén az iroda. Ráadásul ültem 40 percet a hallban, Hollandiában, ahol ha 2 percet késel, már csúnyán néznek rád. Kiderült, hogy elnapolták az interjút, csak nekem felejtettek el szólni. Ezek után a Department Manager kijött egy meetingről, és megtartottuk az interjút, hamár ott voltam, csak nem küld haza. Maga az interjú jól sikerült, meg volt elégedve velem. Megegyeztünk, hogy majd jövő héten beszélünk. Na még semmi hír.
A másik interjúm a mostani cégemnél volt, a jelenlegi főnökömmel. Megbeszéltünk egy időpontot, hogy akkor megtárgyaljuk hogyan tovább a diploma után. Én arra számítottam, hogy megmondja, hogy maradhatok-e, vagy sem. Természetesen nem ez történt, hanem elbeszélgettünk a cég helyzetéről, meg a projektek kifutási idejéről, és hasonlók. Azt mondta, hogy ő felvenne engem, de nem rajta múlik. Írni fog egy business plant, amiben taglalja, hogy milyen hasznos lennék a cég számára, és megpróbálja meggyőzni a főnökét, aki meggyőzi az ő főnökét, hogy vegyenek fel. Bárcsak tudnám, hogy miért egy Vice President dönt egy kezdő mérnök alkalmazásáról... A lényeg, hogy szerinte augusztus végén lesz eredmény, addig várnom kell. Na kösz, pont erre volt szükségem.

Na dióhéjban ez történt az elmúlt 3 hétben, természetesen mindent tudnék még részletezni, de már nem bírok többet gépelni. A kedvem nem túl jó, főleg, hogy úgy néz ki, hogy egyáltalán nem tudok nyáron hazamenni. Innen már nem nagyon van lejjebb, nem maradt semmi, ami elromolhatna.

Látogatás Hollandiában (Vendég-poszt, írta M. P.)

Még az ottlétem alatt beszéltük meg Balázzsal (vagy ahogy sokunknak természetesebben esik: Szigivel), hogy a látogatásomról először ő, azután pedig egy amolyan vendég-posztban én is beszámolok majd a blogján. Üdvözlöm az olvasót, M. P. vagyok.

Elvileg az lett volna a feladat, hogy egymástól teljesen függetlenül írjunk látogatásom napjainak soráról, de végül is nem tudtam megállni, hogy el ne olvassam az ő bejegyzését, és annak fényében alakítsam a magamét. Mivel ő már elég részletesen és jól leírta az ott töltött napjaimat-napjaink történéseit, és valószínűleg senki sem szeretné ugyanazt az elbeszélést kétszer meghallgatni, én talán nem is leszek túl epikus. Sőt azt hiszem, valami sűrítő+/poétikus hangot ütök meg, ami magában hordozza a modorosság veszélyét, de megteszem tétjeimet, és készséggel elbukom, ha a dolog nem áll össze.

Lévén alkalmi látogató, vendég, utazó, számomra a legtöbb tapasztalat pusztán szemlélésből származott, és a legtöbb dolognak, amit megszemléltem, a rendkívüliség volt a fő tulajdonsága (már csak azért is, mert ami nem volt rendkívüli, az nem akadt fönn a rostán).

A Schipholon a repülőgépek, a Boeingek és Airbusok, a hatalmas repülőtéri teraszról. Delftben a piros tégla áradata, a házfalakon és az utca burkolatán. Rotterdamban az építkezések – az egész város mint egyetlen nagy Potsdamer Platz, ahol, mivel vége a háborúnak, most felépítünk mindent, amit a szerkezet elbír, és betonból-acélból-üvegből felépíthető. Maastrichtban a Franciaországra emlékeztető kőhíd, a német romanika tananyagra emlékeztető nagytemplommal (és igen, a csapatban napozó lányok). Amszterdamban, hogy minden utcája ugyanaz. Hágában az őzekkel és ludakkal népes városi park.

Maastricht

A múzeumok és a képek. A világ négy sarkából összesereglett utasok fölé emelkedő repülőtéri irányítótorony, a delfti piactér fölé magasodó templomtorony után Bábel tornya a rotterdami múzeumban, a Boymans-van Beuningenben. Ugyanott Boschtól A vándorlegény vagy a siralmas állapotukban is tökéletes, borzongató jelenetek Az Özönvíz és A Pokol tábláin. A Rijksmuseumban visszafogott, szép elrendezésű, pontosan metszett téli falusi jelenetek, a Van Gogh múzeumban a napon érlelődő gyümölcsfák és búzamezők. Anne Frank háza, egy-egy idézet mindennapokról, reményekről, tervekről. Auschwitz síkja panorámában a falon. Delft látképét nézni Hágában.

Ezt láttam; de nemcsak láttam, hanem hallottam és beszéltem is, interakciókba kerültem. Angolul, mert ahogy nekem is tűnt, tényleg mindenki tud. Maastrichtban az óvárosi utcán sétálva egy földszinti ablakból korunkbeli bulizók nyújtották a kamerát és kértek angolul, fényképezzem le őket. Amszterdamban aprópénz az angolul kéregetőnek. Nem érezni szükségesnek, hogy zavarba jöjjek, s éppen ezért kissé mégis zavarba jönni, amikor a lány a kirakatból angolul megszólít. Vagy interakció magyarul: mert a Rijksmuseumban megkérdezték, honnan jöttem, és „köszönöm”-mel feleltek, amikor kifizettem a belépőt. Vagy interakció magyarul rögtön a második estén, egy régi radnótis (kétezer kilométerre otthonról is egy régi radnótis) srác delfti házibuliján, ahol óriás szappanbuborékokat eregettek, s ahol az alkalom valószínűtlensége nem is a zavar volt számomra, hanem éppen hogy a hangulat.

Láttam és hallottam, de ízleltem is. Rántott halat, azaz kibbelinget, a váratlan, de isteni túrótortát, a vajas baguette-tel lágy és ízes hagymalevest, a hagymakockás nyers heringet (nyúlós húsú, szegény fej nélküli halat); az absztinenciát felfüggesztve mindenféle gyümölcsösnek mondott, de reménytelenül sörízű söröket.

Erről én is csatolok egy képet

Láttam, hallottam, ízleltem, mind egyre kevesebbet tudtam ezekről beszélni, arról sem fogok tudni többet, amit szagoltam. Talán Delftben a lift szagát fölismerném, ha álmomban újra érezném. Amszterdamban a sajtboltban. Amszterdamban az utcán, a fiatal könnyedséget egy részükben rászabott, egy részükben már kinőtt ruhaként viselő közönség füstjét.

Balázs készítette rólam.

S maradna végül, amit megfogtam, amit megtapintottam. Ülésekbe simultam repülőn és vonaton. Kapaszkodók, lépcsőkorlátok. A bőröndöm húzta le a kezemet. A tagjaim érzése belülről, néhány guggolás, bokakörzés, térdemelés a képtári állás fáradságában. A szél az arcomon a scheveningeni tengerparton, az utolsó nap. Kerülj közel. Pancsoltam az Északi-tengerben. Megszokhatóan hideg. Csapkodó hullámok, vizes nadrág. Mélyedést mos a láb köré, ahogy visszahúzódik, ez a nyomunk a világban, míg simára nem javítja a következő áradat.

MP látogatóban

Június végén meglátogatott egy kedves barátom Budapestről, kihasználva az alkalmat, hogy még pár hétig egy aránylag nagy lakásban lakunk, ahol külön szoba jár a látogatóknak. Miskolczi Peti, avagy MP, az első a Berényes társaságból, aki közel két év alatt megtisztelt jelenlétével.

Egy péntek reggel érkezett, természetesen Schipholra, hiszen nagy repülőfan. Amíg én dolgoztam Hágában, ő a kilátó teraszról készítette el az előirányzott éves repülőfotóinak 90% -át. Délután Hága Centrálban találkoztunk, ahonnan végül először hazamentünk lepakolni. Itt meg is szeretném mégegyszer köszönni az átadott hazai szeretetcsomagot, tényleg hihetetlen jól esik otthoni ízeket kóstolni. A szeretetcsomag tartalma (jövendőbeli látogatóimnak hasznos lehet), egy doboz Túró Rudi, 1 csomag Pilótakeksz, 2 rúd Pick kolbász, 1 üveg pálinka. A kolbászból és a pálinkából még természetesen van, ezek lassan fogyó termékek. A kipakolás után végül úgy döntöttünk, hogy aznap lazára vesszük a figurát, és csak este sétálunk be Delft központjába körülnézni. Természetesen este megtekintettünk minden fontos látnivalót, nevezetes épületeket, szobrokat, templomtornyokat, kocsmákat. Ittunk egy welcome üdítőt, aztán hazafelé vettük az irányt, és a másnapot tervezgettük.

Mivel nem volt túl jó az idő, konkrétan finoman, de kitartóan esett, úgy döntöttünk, hogy ma Rotterdam lesz a program. Felültünk a sebesvonatra, és negyed óra alatt Rotterdamban is voltunk. Mivel még mindig esett, úgy döntöttünk, hogy először a Museum Boymans Van Beuningent iktatjuk a programba. Ez rendkívül jó döntésnek bizonyult, hiszen egyrészt nem áztunk bőrig, másrészt egy nagyon színvonalas kiállítást tekinthettünk meg. Én még nem voltem ebben a múzeumban, így nekem is újdonság volt minden. A kiállítás négy részre tagolódott. Az első adag, egyértelműen a legjobb része a múzeumnak, a Régi Mesterek névre hallgat. Itt található többek között Rubens, van Eyck, Rembrandt és Bosch néhány világhíres alkotása. Nekem legjobban Brueghel Bábel tornya című képe tetszett, lélegzetelállítóan részletgazdag, és monumentális alkotás. A második részben 19. és 20. századi festők képeit tekintettük meg (Dürer, Cézanne). Ez sem volt rossz rész, de nekem kevésbé tetszett, meg nem is volt túl tematikus a dolog. A harmadik rész modern képeket tartalmazott, például Monet és Salvador Dali képeiből. A negyedik rész volt a ráadás, igencsak meglepődtünk rajta. Egy iparművészeti kiállításba csöppentünk, űrhajóval, űrtárgyakkal, és hihetetlen aberrált festényekkel. Összességében nagyon tetszett a múzeum, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Mire kiértünk a múzeumból már kezdett alábbhagyni az eső, és elindultunk vársotnézni. Az Erasmus híd mellett betoltuk az első kibbelinget (sült tokhal), fotózkodtunk a híddal, megnéztük a Régi Kikötőt, a Kockaházakat, majd ittunk egy kávét és ettünk egy fenomenális túrótortát a Picknickben. Innen már eléggé esteledett, úgyhogy az állomás felé vettük az irányt, és hazarobogtunk. Este még kicsit sorozatoztunk, majd a másnapot próbáltuk kitalálni.

Reggelre sikerült is megálmodni az aznapi programot, méghozzá nem is akármilyen programot. Úgy határoztunk, hogy olyan helyre megyünk, ahol még én sem jártam, mégpedig Maastrichtba. Maastrichról azt kell tudni, hogy Limburg tartomány déli csücskében helyezkedik el, tehát egész Hollandia legdélibb pontján, ami igazából már erősen benyúlik Belgium területére. Itt írták alá az Európai Uniót deklaráló szerződést 1992 február 7-én, híres egyeteme van, és nem bombázták le a Második Világháborúban, mert meg sem próbálták megvédeni a holland csapatok. Ebből következően nagyon szép óvárosa van, városfallal, templomokkal, tóval. Csupán két és fél óra vonatozás után már meg is érkeztünk, és csodálatosan szép, meleg napunk volt. Egy jó nagy városnéző túrába kezdtünk, melyről a képeket az alábbi képre kattintva lehet elérni.

Nekem egyből megtetszett a város, teljesen más érzés volt sétálni benne, mint a tipikus holland városkákban. Ennek a fő oka az, hogy az építészete lényegesen különbözik a németalföldi városokétól, elsősorban a kő, mint építőanyag használata miatt. Maastricht egy kissé dombos vidéken fekszik, ami szintén nagyon furcsa és felemelő látványt nyújott a szememnek.

A városnézésbe beiktattunk egy kis jóféle hideg búzasört is, ami határozottan meghozta a lelkesedésem a nagy melegben. MP kollegát a templomtornyok nyűgözték le legfőképp, elismerem nem voltak rosszak, engem meg a csapatokban lézengő lányok, akik ráadásul még nem is voltak Tipikus Holland Lányok (THL: magas, szőke, nem túl szép lány, kizárólag H&M póló, bőrkabát, harisnya miniszoknyával és bundás csizma, mindezt júniusban 28 fokban is). Megcsodáltuk a parkot is, tölgyfákkal, tóval és várfallal egyetemben, majd, mivel már közeledett a vacsoraidő, leültünk egy nagyon hangulatos helyre egy leves + sör kombinációra.

Beninek szeretettel: francia hagymakrém leves sajttal és piritóssal, csirkeragu leves szintén vajas pirítóssal és almás üditő, valamint erősebb belga üdítő. 

Vacsora után hazafelé vettük az irány, egy kisebb késéssel, de rendben megérkeztünk.

Hétfőn Amszterdam volt soron. Itt úgy találtuk ki a programot, hogy aznap csak városnézés lesz, azzal is el lehet bőven tölteni egy egész napot; és Peti másnap egyedül visszajön a múzeumi körútjára. Még mindig nagyon szép időnk volt, kifejezetten meleg. Napközben UV riasztás is volt, úgyhogy csak délután 2-kor indultunk el. Ez jó döntésnek bizonyult, mert 3-kor a pályaudvarról kiérve még mindig nagyon erősen sütött a Nap. Gyalog indultunk útnak, először a belvárost tekintettük meg, rengeteg turistával egyetemben. Csináltunk tipikus túristafotókat, átbarangoltunk a csatornák szövevényén, leültünk kicsit a Vondelparkban egy fagyival, majd továbbmentünk a Museumplein felé. Itt megint pihentünk kicsit, még mindig nagy volt a hőség.

A sétát a városközpont felé folytattuk, további helyek megtekintésével, majd mivel már elég fáradt voltam a sok gyaloglástól, azt javasoltam, hogy üljünk le egy sör erejéig az egyik csatornaparton, az is nagyon hangulatos és hozzátartozik az amszterdami feelinghez. Ez tényleg jó ötlet volt, nagyon kellemes volt a hűsítő szellőben üldögélni egy hasonló jellegű sörrel. Mivel még 9-kor is nagyon világos volt, ezért napvilágban indultunk neki a Vöröslámpás Negyednek, amit meg is tekintettünk, és a másik végén kilyukadva az állomás felé vettük az irányt.

Kedden én dolgozni mentem, mert nagyon közeledett a részhatáridő a diplomámmal, csütörtökre kellett készülni a progress meetingre. MP egyedül vágott neki az amsterdami múzeumoknak, amivel az egész napot el is töltötte. Szerdán szintén dolgoztam, Peti pedig Hágát nézte meg múzeumostúl, belvárosostúl. Munka után találkoztunk, betoltunk egy kis nyers heringet, majd kivillamosoztunk a tengerpartra. Scheveningen minden látogatóval kötelező program, nem lehet vele nagyon ráfázni. Rendes szél fújt, egészen nagy hullámok voltak. Lábszárig bele is mentünk a vízbe, na meg csináltunk ugrálós képeket.

 

A tengerpart is nagyon jó volt, bár számomra már kezd bejáratottá válni a dolog. Visszavillamosoztunk Delftbe, ahol még beültünk a Klooster-be egy kicsit, ahol Luis is csatlakozott hozzánk.

Másnap reggel már csak az elköszönés maradt hátra, Peti ment Amszterdamba, én pedig az egyetemre prezentálni.

Nagyon örültem a látogatásnak, tényleg jó volt egy kicsit kikapcsolódni. Idén nyáron nem nagyon tudok hazamenni a diploma miatt, ezért különösen sokat jelentett, hogy kicsit enyhült a honvágyam, ami jelentem van. Ha nem is olyan formában, hogy meghalok tőle, de egyre jobban hiányzik a társaság, a sörözések a szabadban, a Balaton, a Városliget, a belváros, a vasaltszendvicses, na meg a zsongás. Viselt dolgaimról nemsokára ismét beszámolok.

Hering parti

A minap érdekes élményben volt részem a munkában. Délben a kollégáim mind elindultak felfelé, a fölöttünk lévő emeletre, és mondták, hogy "Haring-party" van, menjek én is, ha szeretem. Kicsit furcsán néztem, aztán leesett, hogy a halra gondolnak, nem a többi átvitt értelmű jelentésre. Azért ez nem volt teljesen jogos következtetés, mert mint kiderült,  az ultimate hering partira váltottam jegyet.

A művelet úgy nézett ki, hogy az egyik kisebb fajta tárgyalóban gyűltünk össze, és nyers heringet kajáltunk zacskós! kockára vágott hagymával! Én, meg még 12 középkorú, csíkos inges, öltönynadrágos mérnök. 2 teljes hűtőládányi heringet! Mit ne mondjak, elég elképesztő fordulat volt a munkanap során, erre igazán nem számítottam. Kiderült, hogy ezt minden évben eljátszák, ez egy irodai hagyomány.

*//:\\*

A Facebookon akkora sikert aratott az alábbi képem, hogy gondoltam megosztom nagyobban is, lehessen gyönyörködni. Katt.

Delft, 2011 Június 21

© Balázs Siegler

Not so shiny

Az elmúlt három hetet két dolog jellemezte: a szar idő és a dinamika tanulás.

Míg Magyarországon tombol a nyár, meleg van, nyári záporok meg viharok jönnek mennek, addig Hollandiában beköszöntött az elmaradt tavasz. Minden nap esik, van hogy napokig megállás nélkül, a maximális hőmérséklet 16-18 fok, az átlag olyan 12 körül lehet. Eléggé megviseli az embert, főleg a nagyobb zuhék előtti iszonyatos nedves levegő. Egy dologra jó ez az időjárás, a 4 fal közé szögezni mindenkit.

Amire szükségem is volt, hiszen neki kellett állni a tanulásnak. Van ez a Szerkezetek Dinamikája című tárgyam  ugye, ami úgy tűnik eddigi pályafutásom legnehezebb tárgya. Mondom ezt azért, mert sikerült 2 vizsgán is megbukni belőle: tavaly 5 öst, idén tavasszal 4 est kaptam belőle. Ez az első (és utolsó) tárgyam, amiből kétszer buktam meg. Igaz magamnak is köszönhetem a dolgot, mert egyik alkalommal sem tanultam rá eleget. Muszáj lesz szerdán átmenni a vizsgán, ezért az elmúlt 3 hetemet elég önsanyargató módon a tanulásnak szenteltem. Majdnem minden nap tanultam, nem mentem el esténként sehova, és korán keltem minden nap. Igazán sikerülhetne ezek után, drukkoljatok.
Amúgy írtam már erről a tárgyról többször is, az orosz professzor Andrei Metrikine tartja, méghozzá elég izmos tempóban. Olyan matematikai tudást vár el a hallgatóktól, ami talán 30 évvel ezelőtt standard volt az egyetemeken, de azóta max a TTK-sok körében lehet ilyet reálisan elvárni. Rengeteg féle differenciálegyenletet kell tudni megoldani, sokféle technikát kell ismerni hozzá, mindenfelé repkednek a Lagrange, Fourier, Duhamel, Laplace, Kronecker -ről elnevezett metódusok. Nem is tudnám most az összes kifejezést magyarra lefordítani, szinte biztos vagyok benne, hogy egy részüket sosem tanultam otthon. Mindenesetre most elég okosnak érzem magam, hogy ismét több oldalas levezetéseket tudok papírra vetni. Rég volt már ilyen érzésem. Az biztos, hogy a gyakorlás elengedhetetlen ebben a múfajban.

Amúgy ez az utolsó tárgyam az Msc-n, és már a diplomamunkámmal is jól állok, nagyon közeleg a vége. Néha elgondolkozom azon, hogy már 6 éve egyetemista vagyok, és nemsokára nincs tovább, jön a főállásban dolgozás. Amit egyszerre türelmetlenül várok, és kicsit félek is tőle.

Hanna

Az elmúlt pár hónapban nem nagyon találkoztam említésre méltó filmekkel, sem a holland bemutatók körében, sem a torrentoldalak választékában. Sajnos itt, Hollandiában, az amerikai blockbusterek sokkal inkább uralják a piacot, mint otthon, Budapesten.  Ennek ellenére örömmel számolhatok be róla, hogy végre megtört az átok, és egy kiváló filmet láttam.

A Hanna egy 2011-es film, amerikai, brit és német koprodukcióban készült. A Focus Features gyártotta, akikről azt kell tudni, hogy az egyik legjobb amerikai függetlenfilmes stúdió, érdemes egyszer elolvasni a történetüket, és az általuk készített filmek listáját, például itt és itt. (Olyan filmeket köszönhetünk nekik, mint a John Malkovich menet, Traffic, A Zongorista, Lost in Translation, In Bruge, Milk, Burn After Reading, stb.)

A Hanna főszereplője egy 16 éves lány, akit az apja nevelt fel egyedül, valahol a Finn hóbirodalomban az Északi Sarkkör közelében. Ketten élnek egy kunyhóban, a külvilágtól teljesen elszigetelve. A férfi elég különös módszerekkel neveli lányát, néha verekednek, rénszarvasra vadásznak, majd az elejtett állat csontjait használják célnak a lőgyakorlatokhoz. Este képeskönyvekből és lexikonokból tanulnak a világ többi részéről, különös tekintettel földrajzot és nyelveket. Egyszóval érezni lehet, hogy nincs itt minden rendben. Egyszercsak a fater kiás a földből egy jeladót, és azt mondja a lányának, hogy nyomd meg a gombot, és kezdődik a kaland. A legfőbb célod megölni egy nőt. Innentől beindulnak az események, pörög az akció, de a sztorit nem lövöm le.

A film elején, a hófödte Lappföld nagyon intenzív nyitány, teljesen egyedül vagyunk, minden neszt hallani, nincs hova menni, nincs kivel kommunikálni, a civilizáció legkisebb jele sincs közel s távol. Engem ezek a helyek nagyon vonzanak, nagyon szeretnék egyszer ilyen helyre eljutni. Hanna egy nagyon különleges lány, első pillantásra felkelti az ember érdeklődését. Amúgy egy ír színésznő játsza a karaktert, Saoirse Ronan, akit még sok jó filmben fogunk látni szerintem. A másik két főszereplő sem akárki, Hanna apját Eric Bana játsza, a gonosz CIA ügynököt pedig Cate Blanchett. Lappföld hideg, havas tája szinte magába szippantja a nézőt, és a későbbi jelenetek alatt már arra gondol az ember, hogy mennyire tiszta is egyben. Amikor az apa előveszi a jeladót, szinte egyből megtörik a varázs, piszkos lesz a hó, vége a magánynak. Még az akció előtt van egy jelenet, ahogy az ősember kinézetű férfi a hóval beborított kunyhóban előveszi az ollót, levágja a haját, szakállát, és felveszi az 1 szál öltönyét (ki tudja eddig hol volt), és elindul a hóban. Na ez a jelenet menő, a rénszarvas bunda után az öltöny hatalmas kontrasztnak tűnik. 

Az film innentől kezdve nagyon hasonlít a Bourne Rejtélyre, töménytelen mennyiségű párhuzamot lehet felfedezni a kettő között. Csak hogy egy pár motívumot említsek, a főhős, aki nem ismeri a múltját, rendkívül jól bánik a fegyverekkel, kitűnő fizikai kondícióban verekszik a CIA ügynökeivel, miközben egész Európán kereszül üldözik, mind mind visszaköszön ebből a filmből is. Így utólag belegondolva, én nagyon szerettem a Bourne filmeket is, nem csoda, hogy ez a film is megragadott.

A filmzenét a Chemical Brothers készítette, és nem is csalódik bennük az ember; nekem már a film közben feltűnt, hogy nagyon ismerős hangszerelést hallok.
Még rengeteg apróságot tudnék sorolni, amik megragadták a figyelmemet, de inkább nem teszem, mindenki nézze meg maga. Az IMDb szerint Magyarországon Június 23-án lesz a bemutató, ha én tehetném, biztos, hogy szélesvásznon nézném meg a filmet.